Mesterséges intelligenciával működő robotrendőröket állítottak szolgálatba Kelet-Kínában a május elsejei ünnepi időszakban a forgalom irányítására és a közlekedésbiztonság javítására – derül ki a kínai állami média hétfői beszámolójából.
A kelet-kínai Hangcsouban május 1-jén egy 15 egységből álló „robotrendőr-osztagot” vetettek be a belváros forgalmas csomópontjain. A robotok a gyalogos- és kerékpáros-forgalom irányításában, az útbaigazításban, valamint a rendőrök munkájának támogatásában vesznek részt.
A város más pontjain a járókelők közvetlenül is kapcsolatba léphetnek a robotokkal: az érintőképernyőn keresztül feltett kérdésekre az eszközök valós idejű információk alapján adnak útvonal javaslatot.
A forgalmas kereszteződésekben a robotok a szabálysértések kiszűrésében is szerepet kapnak. Képfelismerő technológiával figyelik például az elektromos robogók szabálytalan közlekedését vagy a bukósisak hiányát, és hangjelzéssel figyelmeztetik a szabályszegőket, miközben az adatokat továbbítják a központi rendszerbe.
A robotok a jelzőlámpákkal összehangoltan, előre programozott kézjelekkel irányítják a forgalmat, és több alapvető utasítást – az indulást, megállást vagy kanyarodást – is végre tudnak hajtani, így egyértelmű jelzéseket adnak a közlekedőknek.
A hangcsoui közlekedési rendőrség egyik munkatársa szerint a robotrendőrök bevezetése jelentősen csökkentette az állomány leterheltségét. A napi 8-9 órán át folyamatosan működni képes eszközök elsősorban a rutinfeladatokat veszik át, lehetővé téve, hogy a rendőrök az összetettebb, emberi mérlegelést igénylő feladatokra koncentráljanak.
Kínában a munka ünnepéhez kapcsolódóan május 1. és 5. között munkaszüneti időszak van.
Kárpátalja magyarsága abban reménykedik, hogy a következő ünnepek már békében telnek. Nem pedig légiriadókkal, gyakori áramszünetekkel, és akkumulátoros lámpával. Így töltötték ugyanis a kárpátaljaiak az évvégét és az újesztendő elejét, akiknek a negyedik ünnepük telt a háború árnyékában. Az áramkimaradások ráadásul mind a mai napig tartanak és ismét napi 6-8 órásak.
Erről Anatolij Szeredinszkij, a Nemzeti Rendőrség prevenciós osztályának helyettes vezetője számolt be – közölte az Ukrinform hírügynökség.
„Bár a rendőrök jelentős része jelenleg országunk frontvonalán teljesít szolgálatot, a Nemzeti Rendőrség rendelkezik elegendő erőforrással ahhoz, hogy biztosítsa a közrendet mind a karácsonyi ünnepek alatt, mind pedig az újév alkalmával” – olvasható a közleményben.
Az ukrán állampolgárokat arra is felszólítják, hogy vigyázzanak magukra, ne hagyják figyelmen kívül a légiriadó jelzéseket, tartsák be a kijárási tilalmat és más biztonsági előírásokat.
Minden olyan helyszín, ahol nagyobb tömeg alakulhat ki, szintén fokozott ellenőrzés alá kerül. Az ország közútjait is fokozott figyelemmel fogják ellenőrizni. A robbanószerkezetekkel foglalkozó egységek és más szolgálatok 24 órás ügyeletet tartanak, készen állnak arra, hogy a lehető leggyorsabban reagáljanak minden beérkező bejelentésre
– biztosította Anatolij Szeredinszkij.
A rendőrség nem tervezi a kijárási tilalom időpontjának módosítását vagy eltörlését az újév éjszakáján Ukrajnában. Reagálni fognak a szórakozóhelyek működésére és azokra az állampolgárokra, akik a kijárási tilalom ideje alatt az utcán tartózkodnak.
A Nemzeti Rendőrség képviselője emlékeztetett arra is, hogy Ukrajnában tilos a pirotechnikai eszközök használata.
Rekordot regisztráltak a határőrök az ünnepek előtti napokban az ukránok határátlépésével kapcsolatban, a legnagyobb utasforgalom a lengyelországi határátkelőhelyeken – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál az Állami Határőrszolgálatra hivatkozva.
A jelenés szerint „a karácsony előtti időszak rekordszámú államhatár-átlépést hozott. Az elmúlt napon 150 ezer ukrán állampolgár lépte át a határt – ez az elmúlt évek egyik legmagasabb mutatója”.
A határőrség adatai szerint minden határátkelőhelyen növekedés tapasztalható, de a legnagyobb utasforgalom a lengyel határ ellenőrző pontjain figyelhető meg.
„Az Ukrajnába való beutazások száma ugyanakkor nem különbözik számottevően a kilépésekével szemben. Egy nap leforgása alatt átlagosan 75 ezren lépték át az államhatárt mindkét irányban” – tették hozzá a határőrök, megjegyezve, hogy az utasforgalom növekedése sorok kialakulásához vezet.
Ukrajnában az újévi ünnepekre megerősítik a diplomáciai képviseletek és a nemzeti emlékművek védelmét, a döntés a lembergi orosz főkonzulátus elleni támadás után született – jelentette be Denisz Monasztirszkij belügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
Mint a tárcavezető hangsúlyozta, „a lembergi orosz főkonzulátus elleni támadás miatt megerősítettük a diplomáciai képviseletek és a nemzeti emlékművek védelmét.” Hozzátette, az intézkedés célja a provokációk lehető legbiztosabb elkerülése az újévi ünnepek alatt, január első felében.
Mint hírportálunk beszámolt róla, ismeretlen elkövető gyúlékony folyadékkal töltött palackot dobott december 24-re virradóra az orosz főkonzulátus épületének kerítésére Lembergben.
Azt is megírtuk, hogy rendőrök őrzik a nap 24 órájában Sztepan Bandera ukrán nacionalista vezér szobrát Ternopilban, miután december folyamán kétszer meggyalázták. A döntés azt követően született, hogy az emlékművet december 14-én vörös festékkel öntötték le, majd december 21-én tojással dobálták meg.
15-й день великої війни у Європі. Жодних значних успіхів у росіян по всій 700-кілометровій лінії фронту немає. А однією з причин цього є правда про війну в онлайн-режимі. Майже 2000 іноземних журналістів щодня перебувають у найгарячіших точках цієї війни. Дякую! pic.twitter.com/4ubEFYehAG
ЮНИСЕФ: 2 млн детей-беженцев покинули Украину в поисках безопасности. С учетом того, что внутри страны перемещено еще 2,5 млн детей, 60% украинских детей в настоящее время вынуждены покинуть свои дома из-за продолжающихся нападений на городские районы https://t.co/9qA4i9IIrYpic.twitter.com/ofmlDlAYB2
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR
Kárpátalján különböző nemzetiségű, vallású és felekezetű emberek élnek. A vegyes házasságú családokban a vallási ünnepeket a Gergely- és a Julianus-naptár szerint is tartják. Az ajándékokat gyermekeiknek a Mikulás, a Mikolaj, a Télapó és Jézuska hozza. Ez nemcsak az ajándékról, mulatságról, ünnepi asztalról szóló ünnepség, hanem mindenekelőtt a családi hagyományok tisztelete és megőrzése. Ebben rejlik a kárpátaljaiak egyedisége a többi ukránhoz viszonyítva.
A Karpatszkij Objektiv tudósítója perecsenyi Hodovanij családot látogatta meg, ahol megünneplik a katolikus karácsonyt, majd 13 nap múlva az ortodox karácsonyt.
Mikola és Miroszlava a tágas nappaliba vezetnek be. Az asztalon adventi koszorú. A háziasszony ribizli-meggy kompóttal és diós tortával kínál. Tegnap, december 11-én ünnepelték Mikolka, a legidősebb fia 14. születésnapját. Miroszlava ukrán és szlovák nyelv és irodalom tanárként dolgozik a helyi gimnáziumban.
A perecsenyi járási Turjaremetén születtem – mondta beszélgetőtársam. Vegyes házasságban születtem: anyám ukrán, apám szlovák. Leánykori nevem Szamko. Apám édesanyjával laktunk, ő is szlovák volt. A multikulturalizmus pelenkás korom óta van a lelkemben. Otthon szlovákul beszélgettünk édesapámmal, nagymamámmal és nővéremmel, Elmirával. Édesanyámmal – ukránul. 15 évvel ezelőtt feleségül mentem Mikola Hodovanijhoz. Amikor Elmira felhív telefonon, automatikusan szlovák nyelvre váltok. A gyermekeimet is megtanítottam szlovákul beszélni.
Otthon a katolikus ünnepeket ünnepeltük, mert templomban keresztelt római katolikusok vagyunk. Az ortodoxok ünnepekkor anyai nagymamámhoz mentünk vendégségbe.
Mikola ortodox családból származik. A Szent Ágoston templomban esküdtünk és ott keresztelték meg gyermekeinket is.
Egyaránt megünnepeljük mind a katolikus, úgy a pravoszláv vallási ünnepeket. Télen a katolikus Mikulással kezdjük. Családunkban dinasztiányi Mikola van: a férjem, a fiam és a férjem nagyapját is Mikolának hívták.
A karácsony különleges ünnep a család számára. Négy héttel előtte elkezdik a felkészülést.
– A római katolikusok ezt az időszakot Adventnek hívják. Ez az időszak a test és a lélek felkészítése Jézus születésére. Koszorút készítünk, négy gyertyát teszünk rá. Az első a hit gyertyája, amelyet első vasárnapon gyújtanak meg. Az ember hiszi, hogy Jézus négy hét múlva megszületik meg. A második a szeretet gyertyája – szeresd felebarátodat, mint önmagadat. A harmadik a remény gyertyája, a negyedik a bűnbánaté. A házunk előtt lévő fenyőfa ágaiból készítjük a koszorút Ágneskával, az örökzöldeket apósom, Volodimir ültette.
Advent idején minden este összegyűl az egész család, a férjem szülei is átjönnek, külön élnek, a szomszédban, közös udvarunk van. Meggyújtjuk a gyertyát és imádkozunk. Az ima erősíti a családot.
Böjt előtt gyónni megyek. Betartjuk a böjtöt. Azt mondják, hogy ez egy boldog böjt, mert az örömteli eseményt – Jézus születését előzi meg. A római katolikus papok azt mondják, hogy böjt idején arról kell lemondani, amit nagyon szeretsz. Ezért Ágneska és én nem eszünk édességet. Látja Jézus szimbolikus alakját és az édességeket a tányéron? A böjt végén betesszük a kosárba az édességet és a szegény gyerekeknek adjuk oda. Ez a mi adományunk. A férjem három hónapja nem dohányzik.
Megkértem, meséljen a karácsonyi hagyományokról és ételekről.
– A római katolikusoknál egy szép hagyomány van: a felnőttek és a gyerekek levelet írnak Jezsiskának (Jézuskának) milyen ajándékot szeretnének karácsonykor kapni. Egyébként mindenki kapott a csizmájába ajándékot katolikus Mikuláskor.
Minden háziasszony előzőleg süt egy kraсsunt (galíciai eredetű karácsonyi kenyér), ami a húsvéti kalácshoz hasonló. A kracsun a karácsony szimbóluma. Sót és fokhagymát teszünk rá az egészség szimbólumaként. A szent estei vacsorára az alábbi ételeket szoktam elkészíteni: párolt káposzta gombával, hering, babsaláta, gombával töltött káposzta, babpüré gombamártással, bobájka, diós és mákos bejgli. Sült halat, gomba-fasírtot és rántott gombát készítek, héjában főtt burgonyát sült hagymával tálalva. És szárított gyümölcsből készült kompótot iszunk.
Ünnepi asztalterítő kerül az asztalra. Pénzt teszünk alá, hogy egész évben legyen pénz házban. Mindenképpen kell, hogy dió legyen az asztalon. Ezután megterítünk, behozzuk az ételt. Amikor az első csillag megjelenik az égen, ez valamikor este hat óra körül, asztalhoz ülünk. Az ünnepi vacsorát imával kezdjük. Ezután egy darab ostyát mézbe mártunk és megesszük. Ez az ostya Jézus testét szimbolizálja. A templomunkban szoktuk megvenni, ott sütik.
Emlékszem nagymamám tanácsára, ez a vélemény meglehetősen elterjedt volt: ha le akarsz fogyni, akkor zöldséges ételeket egyél, ha viszont hízni – liszteset kell enni. Ahhoz, hogy okos legyél, sok halat kell enned. Édesapám pedig azt mondta: „Senki sem maradhat éhes az ünnepi asztalnál, minden ételt meg kell kóstolni”. Ezt máig betartjuk.
Vacsorázunk, közben szlovákul és ukránul kántálunk. Azután elmegyünk a szentmisére. Számomra csodálatos az a pillanat, amikor lekapcsolják a lámpákat, csak a karácsonyfán lévő égők világítanak, és mindenki a „Csendes éj”-t, a kedvenc karácsonyi dalomat énekli. A lelkem annyira boldog, hogy nem találom a szavakat, hogy kifejezzem érzéseimet. Szentmise után a hívek hazatérnek és lefekszenek aludni.
– Reggel egy férfinak kell elsőként belépnie a házba. Kántálnia kell, jókívánságait tolmácsolni, hogy bőség legyen a házban. Apósom szokott eljönni, és a fiam vagy a férjem megy hozzájuk – ismerteti a szokásokat.
Veronika asszony, Miroszlava anyósa is csatlakozik beszélgetéshez.
– Örülünk, hogy a templomi kántálók is eljönnek hozzánk. Jönnek a római katolikusok, a görög katolikusok és az ortodoxok is. Senkit sem utasítunk el, szívesen fogadjuk őket, megkínáljuk őket és pénzadományt adunk minden templomra, mert nagy öröm, amikor a házban egyházi énekek szólnak, fiatalok éneklik a karácsonyi dalokat.
Veronika Hodovana készíti a január 6-i szentestei vacsorát. Hagyományos ételeket készít: gomba, bab, burgonya, hal. Három generáció gyűl össze a családi asztalnál. Vacsora után karácsonyi dalokat énekelnek.
Ukrajna határain jelentősen megnőtt az utasforgalom az Európai Unióból (EU) karácsonyra és újévre hazatérő vendégmunkások miatt, számolt be az Állami Határőrség sajtószolgálata.
„Az utóbbi időben jelentősen megnőtt az ukrán határt átlépők száma. Több napja csaknem 90 000 utast regisztrálunk naponta” – közölték a Határőrségnél.
A határőrök hozzátették, hogy ha például novemberben és december elején közel 50 000 ember lépte át naponta az ukrán határt.
„Az utasforgalom legjobban a lengyel–ukrán határon nőtt meg, szinte az összes működő ellenőrző ponton, valamint a kárpátaljai határátkelőkön” – mondták a határőrök.
Meg kell jegyezni, hogy tavaly ugyanebben az időszakban az utasforgalom csaknem napi 300 ezer ember volt.
„Az utasforgalom növekedése az újév előtti időszakban hagyományos. Nagyrészt az okozza, hogy jelentősen megnőtt azon ukrán állampolgárok száma, akik kiutaznak az Európai Unióból, ahol december 25-én kezdődnek a karácsonyi és újévi szabadnapok.”
Az intézmény emlékeztetett arra, hogy jelenleg, Ukrajnával szomszédos 4 országot, többek között Magyarországot, Szlovákiát, Moldovát és Romániát, a Covid-19 jelentős terjedése okán az ukrán Egészségügyi Minisztérium a „vörös zónába” sorolta. Azok a személyek, akik vörös zónás országból lépnek be Ukrajnába, néhány kivételtől eltekintve, házi karanténba kell vonulniuk a Vdoma alkalmazás segítségével.
A spanyol Egészségügyi Minisztérium külön listát állított össze az idei karácsonyi és újévi ünnepekre vonatkozó szabályokról. Hivatalos nyilvánosságra hozatalát követően a helyi sajtóban egyre-másra jelentek meg gyakorlati tanácsok a biztonságosan ünneplést illetően.
Az első, amit a spanyol hatóságok és a sajtó javasol – annak a meghatározása, hogy hány ember gyűljön össze az ünnepi asztalnál.
Ebben az esetben, a „spanyol” ajánlások szerint legjobb, ha csak egy család meghatározott számú tagjára korlátozzák vagy azokra, akik egy házban vagy lakásban élnek együtt. Ha valakinek mégis szándékában áll vendégeket hívni, akkor fontos, hogy az asztalnál jelen lévő emberek száma ne haladja meg a 6 főt. Ebben a helyzetben előzetesen tájékoztatni kell a rokonokat arról, hogy idén nem együtt töltik az ünnepeket.
Miért fontos ez? Mert Spanyolországban többnyire nagy családok vannak, és az ünnepeken az idősebb rokonok házában 20-30-an, néha több mint 40-en gyűlnek össze.
Azok számára, akik Spanyolország déli részén élnek, a kormány azt javasolja, hogy ünnepeket a szabad ég alatt tartsák meg. A házban is lehet, de állandóan jelleggel „minőségi” szellőztetést kell végezni azon helyiségekben, ahol az ünneplésre sor kerül.
A spanyol média arra is emlékeztet, hogy még a negatív teszt sem ad jogot arra, hogy azt tegyék, amit csak akarnak. Ezért egyértelműen ajánlott betartani az orvosok ajánlásait, és ezek a legegyszerűbb dolgok: védőmaszk viselése, gyakran kézmosás és a távolságtartás.
Aki ennek ellenére vendégeket hív, a spanyol sajtó a hatóságok ajánlásai alapján elegendő mennyiségű védőmaszk beszerzésére szólít fel, hogy a vendégek lecserélhessék, a lakóhely bejáratánál pedig jó minőségű fertőtlenítőszert helyezzenek el.
A fürdőszobában a kemény szappant folyékonyra, a hagyományos törölközőt papír kéztörlőre cseréljék, valamint ne feledkezzenek meg a lezárható szemetesládáról.
A lakoma előtt a spanyol hatóságok javasolják a poharak megjelölését, hogy a vendégek véletlenül ne tévesszék össze őket. Az Egészségügyi Minisztérium spanyol munkatársai azt javasolják, hogy az ételeket adagolva tálalják, valamint minden asztalnál jelöljék ki azokat a konkrét embereket, akik az ételért, italért, édességért lesznek felelősek.
A spanyol hatóság úgy véli, hogy az ilyen „egyszerű szabályok” lehetővé teszik a karácsony és az újév biztonságos megünneplését.
NEWSMAKER
[type] => post [excerpt] => A spanyol Egészségügyi Minisztérium külön listát állított össze az idei karácsonyi és újévi ünnepekre vonatkozó szabályokról. Hivatalos nyilvánosságra hozatalát követően a helyi sajtóban egyre-másra jelentek meg gyakorlati tanácsok a biztonságosan... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1607023408 [modified] => 1607000188 ) [title] => Hogyan ünneplik idén a karácsonyt és az újévet a Spanyol Királyságban? [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=38064&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 38064 [uk] => 37796 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 37797 [image] => Array ( [id] => 37797 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/2-7.jpg [original_lng] => 82997 [original_w] => 800 [original_h] => 533 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/2-7-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/2-7-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/2-7-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/2-7.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/2-7.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/2-7.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/2-7.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1606992989:12 [_thumbnail_id] => 37797 [_edit_last] => 12 [views_count] => 5561 [_oembed_b587355578df9b887c79bebca3e8768a] => [_oembed_time_b587355578df9b887c79bebca3e8768a] => 1606978799 [_oembed_60b091068651843402d86b9282e4b13b] =>
More good news. #Spain increasing its supply of air defenses to #Ukraine. It's training of ?? military on the Aspide anti-aircraft missile system finishes tomorrow (first pic). And today #NATO announced Spain will also provide 4 Hawk missile launchers. https://t.co/L22CfCPZPfpic.twitter.com/vTrGFiXjup