Az uniós helyreállítási alap nyújtotta lehetőséget kihasználva alagúttal kötné össze Szicíliát és az olasz szárazföldet az olasz kormány a régóta tervezett, de soha meg nem valósuló híd helyett, írja az MTI.
A közlekedési minisztérium szerint „soha vissza nem térő alkalmat” kínál, hogy az 5 milliárd eurós beruházást finanszírozhatnák abból a csaknem 210 milliárd euróból, amelyet a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság utáni helyreállításra folyósít Olaszországnak az Európai Unió.
Az alagúthoz kapcsolódva kiépítenék Dél-Olaszországban és Szicíliában is a nagysebességű vasúti hálózatot, amely jelenleg a Nápolyhoz közeli Salernónál ér véget. Szicília közigazgatási székhelye, Palermo – az ötödik legnagyobb olasz város – az egyetlen olyan olasz nagyváros, amely nem érhető el nagysebességű vonattal.
A szicíliai Messinát a szárazföldön fekvő Reggio Calabriával összekötő híd tervét már az ókortól dédelgetik Itáliában, de továbbra sem látszik megvalósulni. Bár legszűkebb pontján mindössze 3,1 kilométeres a Messinai-szoros, a hídépítést nehezíti, hogy a tenger mélysége eléri a 250 métert, erősek az áramlatok, és újabban környezetvédelmi és megtérülési aggályok is felmerültek.
A 3,3 kilométeres messinai közúti és vasúti híd legutóbb konkrét formát öltő tervét az elmúlt években befagyasztották, főleg azért, mert túl soknak találták a 8,5 milliárd euróra (2939 milliárd forint) becsült költséget.
Paolo Conte miniszterelnök hétfőn egy lapinterjúban vetette fel, hogy híd helyett környezeti ártalmat nem okozó alagúttal köthetnék össze az olasz csizmát és Szicíliát, hasonlóan a Németország és Dánia között épülő alagúthoz. A gigaberuházáshoz kiindulópontként használhatnák Giovanni Sacca mérnök 2017-ben készített alagúttervét.
Paolo De Micheli infrastrukturális és közlekedési miniszter kedden azt közölte, hogy már dolgoznak a beruházási terven, amelyet az Európai Bizottság elé terjesztenek. Az alagútépítéshez elengendhetetlen az uniós jóváhagyás is, ha EU-pénzeket akarnak felhasználni hozzá.
Forrás: index
[type] => post
[excerpt] => Az uniós helyreállítási alap nyújtotta lehetőséget kihasználva alagúttal kötné össze Szicíliát és az olasz szárazföldet az olasz kormány a régóta tervezett, de soha meg nem valósuló híd helyett, írja az MTI.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1597359000
[modified] => 1597336038
)
[title] => Alagúttal kötnék össze Szicíliát és az olasz szárazföldet
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=25132&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 25132
[uk] => 25253
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 25134
[image] => Array
(
[id] => 25134
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szicilia.jpg
[original_lng] => 529508
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szicilia-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szicilia-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szicilia-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szicilia-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szicilia.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szicilia.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szicilia.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1597394078:2
[_thumbnail_id] => 25134
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 4918
[translation_required_done] => 1
[_oembed_edbefd944776f1e95147c4c840a9dcb9] =>
[_oembed_time_edbefd944776f1e95147c4c840a9dcb9] => 1621159079
[_oembed_4698944eeda6f3ab8981997aaf43f2f1] =>
Reviews are mixed about Rome's new Mr. Go Pizza vending machine, which slides out freshly-cooked pizzas in just 3 minutes https://t.co/3hCb70wdZv
I'm finally done with my latest project: An isometric room style reconstruction of the so-called "Thermopolium of Regio V" recently uncovered at @pompeii_sites. This will be a thread about my reconstruction and the research behind it! pic.twitter.com/0aID9CANlz
Super Green pass, la conferenza stampa di Draghi con i ministri Gelmini e Speranza: segui la diretta tv: Il presidente del Consiglio, Mario Draghi dopo il Cdm per decidere delle nuove misure anti-Covid tra cui il super Green pass, tiene una conferenza… https://t.co/T8bBn9teKupic.twitter.com/gH4hiJfqv1
Confiscato a Torino il «Ritratto di Gentiluomo con berretto nero»: era scomparso dal 2004 e portato in Svizzera. I carabinieri l'hanno rintracciato in un laboratorio dov' era arrivato con un corriere: vale 7 milioni di euro pic.twitter.com/Uc9GBhrqWx
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q