Romániában július 12-től újabb harminc napra meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt tavaly május óta folyamatosan érvényben lévő veszélyhelyzetet, az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
A legfontosabb változás az, hogy ezentúl három hónap helyett Romániában is hat hónapig minősülnek védettnek azok, akik kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből. A kormány ezzel kapcsolatos döntését ismertető Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár szerint a változással Bukarest is igazodik az európai gyakorlathoz, és a Románia által is bevezetett uniós digitális Covid-igazolvány, az úgynevezett „zöld útlevél” által elismert védettségi időszakhoz.
A július elsejétől életbe léptetett lazításokhoz most csak pontosításokat fűzött a bukaresti kormány. Az államtitkár nem akart azzal kapcsolatban jóslatokba bocsátkozni, hogy augusztus elsején folytatják-e a járványügyi korlátozások május 15-én megkezdett fokozatos lazítását. Arafat felhívta a figyelmet, hogy az eddig bevezetett lazításokat is a fertőzési rátától tették függővé, tehát a szorítások automatikusan ismét érvénybe lépnek azokon a településeken, ahol a fertőzések növekedése átlépi a kormányhatározatban meghatározott küszöbértékeket.
Romániában egyelőre alacsony szinten stabilizálódott a fertőzés terjedése, de több térségben megjelent már az eredeti kórokozónál sokkal fertőzőbb delta vírusvariáns, amely a fővárostól északra lévő Arges megyében már közösségi szinten terjed és áldozatokat is követelt.
A bukaresti hatóságok szerint nem az a kérdés, hogy eléri-e Romániát a Nyugaton már megkezdődött negyedik hullám, hanem az, hogy mikor, és mennyire lesznek súlyosak a következményei. Az államtitkár hangsúlyozta: az oltás az egyedüli biztos ellenszere annak, hogy egy esetleges fertőzés súlyos megbetegedést, vagy éppenséggel halált okozzon.
A 19,3 milliós Romániában eddig alig 4 millió 789 ezer ember – a beoltható 12 év feletti lakosság 28,6 százaléka – kapott legalább egy adag oltást. A csütörtöki jelentés szerint 30 új koronavírusos esetet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában és 3 fertőzött vesztette életét.
Megjelent a Magyar Közlönyben szerdán este a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvény, valamint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabály.
A veszélyhelyzet végével fokozatosan megszűnik több, még érvényben lévő korlátozás is. A könyvtárak után hamarosan a mozik és a színházak is újranyithatnak. Hatályban marad a hitelmoratórium, az ingyenes parkolás, és továbbra is kötelező lesz a maszk a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön – hangzott el az M1 híradójában.
A veszélyhelyzet megszűnésével nem oldanak fel minden rendelkezést, több olyan intézkedés érvényben marad, amely a jövőben is segíti a koronavírus elleni védekezést.
Július elsejéig ingyenes lesz a parkolás, a vendéglátóhelyeknek pedig szeptemberig nem kell közterület-használati díjat fizetniük. A lejárt okmányok pótlására is lesz idő, mert azok a veszélyhelyzet megszűnését követően még 180 napig érvényesek. Marad a fizetési moratórium december 31-ig a hitelekre, kölcsönökre és lízingszerződésekre, és az év végig továbbra is lehet 15 ezer forintig PIN-kód nélkül, érintéssel fizetni.
A kórházak látogatási tilalmát már múlt héten péntektől feloldották, a koronavírus-fertőzéssel érintett osztályokon azonban marad a teljes látogatási tilalom. Valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető, de telefonon kell időpontot kérni, hogy ne legyen torlódás a várótermekben. A rendezvényekre ezután is külön szabályok vonatkoznak majd, és hordani kell a maszkot, be kell tartani a másfél méteres védőtávolságot is bizonyos helyzetekben, például a tömegközlekedési eszközökön.
A magyar kormány szerdai ülésén döntést hozott arról is, hogy eltörli a nyugdíjasok vásárlási idősávját.