A magyarországi járvány korai szakaszából származó harminckét vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el pécsi kutatók. Az adatokból nem az derül ki, hogy többféle koronavírus terjedne Magyarországon, a genetikai különbségek mértéke teljesen természetes – tájékoztatta Jakab Ferenc professzor, a miniszterelnök által korábban felállított koronavírus-kutató akciócsoport vezetője kedden az MTI-t.
A szakember írásos tájékoztatójában arra hívta fel a figyelmet: a minták egyértelműen mutatják, hogy az ország több pontján márciusban „lokális terjedési láncolatok” indultak már el, a vírusok pedig eredetüket tekintve az európai kládokhoz, azaz csoportokhoz tartoznak. Jakab Ferenc azt írta: az elemzés segít megérteni a járvány alapját képező folyamatokat, a vírus terjedését, és támpontokat nyújt a jövőre vonatkozó becslésekhez, intézkedésekhez is.
Kemenesi Gábor, a kutatás koordinátora úgy vélekedett, sem az általuk elemzett mintákból, sem a világban terjedő többiből nem látják azt, hogy többféle koronavírus terjedne Magyarországon. A genetikai különbségek mértéke meglátása szerint teljesen természetes és nem azt jelenti, hogy ezek különböző vírustörzsek lennének. Érdemes helyükön kezelni a megfelelő fogalmakat – tette hozzá -, igyekezve eloszlatni néhány, a közelmúltban felbukkant tévhitet a vírussal kapcsolatban. A gyakorlatban ez azért fontos a kutató szerint, mert a napokban megjelenő hírekkel ellentétben a minták elemzéséből egyelőre nem látszik, hogy a jelenleg Magyarországon terjedő vírus olyan eltérést vagy tipizálódást mutatna, amely érintené a vakcina- és gyógyszerfejlesztési törekvéseket. Ezt támasztja alá a vírus eddig megismert mutációs rátájából történő nemzetközi becslés is a virológus szerint, így egyelőre elképzelhetetlen, hogy az influenzavírushoz hasonló sűrűséggel kelljen alkalmazkodni a vírus változásaihoz.
Jakab Ferenc jelezte: a csoport a genetikai vizsgálatok mellett nagy erőkkel dolgozik a hatóanyagteszteken is, ebbe a munkában több, a témával foglakozó Magyarországi kutatóintézettel működnek együtt. Utalt rá: a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjának segítségével más szervezeteknek is lehetőségük nyílt további genetikai vizsgálatokra. Jakab Ferenc korábban közölte azt is, hogy a pécsi kutatóknak sikerült több mintából is izolálniuk a vírust, valamint meghatározni a teljes genetikai kódját, közvetlenül betegek torokváladékából.
Európában elsőként PTE virológiai munkacsoportjának szakemberei izolálták továbbá a koronavírust egy beteg székletmintájából. A professzor által vezetett kutatócsoport célja a vírus jobb megismerése, fertőzési és terjedési mechanizmusának vizsgálata, a lehetséges prevenciós lépések felderítése, valamint a hatékony gyógyszer és gyógymódok későbbi kifejlesztése.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A magyarországi járvány korai szakaszából származó harminckét vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el pécsi kutatók. Az adatokból nem az derül ki, hogy többféle koronavírus terjedne Magyarországon. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1587490320 [modified] => 1587488442 ) [title] => 32 vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el pécsi kutatók [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=12006&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 12006 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 12008 [image] => Array ( [id] => 12008 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/labor2.jpg [original_lng] => 347362 [original_w] => 899 [original_h] => 506 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/labor2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/labor2-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/labor2-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/labor2.jpg [width] => 899 [height] => 506 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/labor2.jpg [width] => 899 [height] => 506 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/labor2.jpg [width] => 899 [height] => 506 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/labor2.jpg [width] => 899 [height] => 506 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1587477643:5 [_thumbnail_id] => 12008 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 3883 [translation_required_done] => 1 [_oembed_93fa30c446ea441c8b27d3e751db24d9] =>
Поліція Києва вже заступила на чергування біля культових споруд столиці Сьогодні вони несуть службу разом з...
Kínában már 62 személy betegedett meg egy ismeretlen típusú tüdőgyulladásban, melyet egy új koronavírus okoz. A betegségben már ketten életüket vesztették.
A fent említett számon kívül Vuhan városában még 17 fertőzött személyt vettek nyilvántartásba, Tájföldön pedig szintén három hasonló esetet rögzítettek Vuhanból érkező személyeknél. A Globális Fertőző Betegségek Elemző Központjának szakértői úgy vélik, hogy a betegek száma meghaladhatja az 1700 főt is.
После того, как сотрудникам госпиталя в Винниках Львовской области, где планировали принимать эвакуированных из Китая, сообщили о том, что гостей из Уханя ждать не стоит, они спели Гимн Украины. Это, конечно, высший пилотаж! А что по этому поводу думаете вы?Подписывайтесь на наш канал в Телеграм https://t.me/dumskayatvСледите за нашим каналом в Instagram https://www.instagram.com/dumskayatv/
A ptychoparioid trilobite Phantaspis auritus gen. et sp. nov. from the middle Cambrian (Miaolingian, Wuliuan) Mantou Formation, Longgang section, Shandong Province, North China. Scale bars 5 mm
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
For 1.4 billion Chinese citizens that had the government dictate their movements since the pandemic began, the past six weeks have forced them to suddenly figure out how to survive on their own https://t.co/ERgSldpAME