Array ( [count_posts] => 3 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjI3NjA0MDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 230031 [content] =>A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) évről évre kiállítással emlékezik meg a magyar kultúra napjáról. Az idei esemény az „(el)VISELNI” címet viseli, és január 19-én nyílt meg a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban.
Az esemény megnyitója a nemzeti imádság közös eléneklésével kezdődött, majd Ferku Szilveszter szavalta el Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményét.
Az ünnepségen, dr. Gyebnár István, Magyarország beregszászi konzulátusának ügyvivője, beszédében kiemelte a magyar kultúra napjának jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy a kultúra nem csupán tudást és műveltséget hordoz, hanem erkölcsi értékeket is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hagyományok, népszokások és a nemzeti kultúra továbbadása mindannyiunk közös feladata. Beszédében külön kiemelte, hogy az európai kultúra fennmaradása elképzelhetetlen a nemzeti kultúrák, így a magyar kultúra nélkül. Zárásként jókívánságait fejezte ki azok felé, akik fáradhatatlanul dolgoznak a magyar kultúra megőrzésén és továbbadásán, kitartást és további sikereket kívánva a közösségépítő tevékenységekhez.
A KÉSZ elnöke, Jakab Eleonóra a kiállítás témáját és célját ismertetve elmondta, hogy az idei esemény különösen a nőkre fókuszál. Kiemelte, hogy egy nőnek minden körülmények között meg kell őriznie nőiességét, erejét és sugárzó személyiségét. A háborús idők kihívásaival szembenézve a nők vállán hatalmas felelősség nyugszik: ők tartják össze a családokat, viszik a vállalkozásokat, nevelik a gyerekeket, és egyensúlyt teremtenek a mindennapokban. Jakab Eleonóra saját édesanyja és nagymamája példáját hozta fel, akik életük nehéz időszakaiban is megőrizték hitüket és tartásukat. Szavaival bátorította a jelenlévőket, hogy merítsenek erőt a magyar kultúra és a közösség erejéből, kívánva, hogy mihamarabb eljöjjön a béke.
A rendezvény keretében szót kaptak a kiállítók is, akik bemutatták munkáikat és az azok mögött rejlő történeteket. Prófusz Marianna szövő, népművész a beregi szőttes hagyományának megőrzését és továbbadását tekinti életfeladatának. Az 1976 óta tevékenykedő művész elkötelezetten dolgozik azon, hogy a helyi szövési technika fennmaradjon, és a fiatalabb generációk is megismerjék ezt az egyedülálló örökséget.
Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona, a Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja szakreferense történetén keresztül ismertette, hogyan került közel a viseletvarráshoz és az ásványékszerek készítéséhez. Kiemelte, hogy ezek a tevékenységek nemcsak kreatív önkifejezési formák, hanem szakrális jelentőséggel is bírnak számára. A kiállításon bemutatott ruhadarabok és ékszerek mögött mind egyedi történetek és gondolatok húzódnak meg.
Gabóda Éva etnográfus kézzel készített ékszereivel nyűgözte le a közönséget. Az általa kiállított darabok tükrözik az alkotó odaadását, türelmét és precizitását. A gyöngyfűzést és a csipkét ötvöző művek egyszerre hordozzák a hagyomány és a modern művészet elemeit.
A látogatók a kiállítás során Kepics Reiter Andrea, Tóth Márta és Lőrinczi Zsuzsanna alkotásaival is találkozhattak, amelyek tovább gazdagították az esemény kulturális és művészeti kínálatát. Az esemény zárását a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola Búzavirág citeraegyüttesének előadása koronázta meg Markó Veronika vezetésével.
A kiállítás előzetes telefonos egyeztetés alapján február 20-ig látogatható. (+380995339794)
(DA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) évről évre kiállítással emlékezik meg a magyar kultúra napjáról. Az idei esemény az „(el)VISELNI” címet viseli, és január 19-én nyílt meg a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1737451620 [modified] => 1737402401 ) [title] => Viseletkiállítás a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=230031&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 230031 [uk] => 230170 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 230041 [image] => Array ( [id] => 230041 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/473997653-958433649593869-563585230932741967-n.jpg [original_lng] => 244892 [original_w] => 2048 [original_h] => 1536 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/473997653-958433649593869-563585230932741967-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/473997653-958433649593869-563585230932741967-n-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/473997653-958433649593869-563585230932741967-n-768x576.jpg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/473997653-958433649593869-563585230932741967-n-1024x768.jpg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/473997653-958433649593869-563585230932741967-n-1536x1152.jpg [width] => 1536 [height] => 1152 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/473997653-958433649593869-563585230932741967-n.jpg [width] => 2048 [height] => 1536 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/473997653-958433649593869-563585230932741967-n.jpg [width] => 2048 [height] => 1536 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1737540052:2 [_thumbnail_id] => 230041 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 3489 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_5a4f25d35789e9cf44227ba12f3d4430] => [_oembed_time_5a4f25d35789e9cf44227ba12f3d4430] => 1737395258 [_oembed_008d65ecbadfb787e07e3a435e5c76d4] => [_oembed_time_008d65ecbadfb787e07e3a435e5c76d4] => 1737395258 [_oembed_48ac3cd733d1404cbd5ad8b3dd2e63c1] => [_oembed_time_48ac3cd733d1404cbd5ad8b3dd2e63c1] => 1737395258 [_oembed_d11755cd8ee9db9f61fcaf7a12c30ec5] => [_oembed_time_d11755cd8ee9db9f61fcaf7a12c30ec5] => 1737395258 [_oembed_70b816d87cd1d3fa5d2241ed16dd552c] => [_oembed_time_70b816d87cd1d3fa5d2241ed16dd552c] => 1737395258 [_oembed_3ee08548cdedb8c2472829567fdcaa60] => {{unknown}} [translation_required_done] => 1 [_oembed_f80540d661af2de15c923986c609f9ea] => [_oembed_time_f80540d661af2de15c923986c609f9ea] => 1737817115 [_algolia_sync] => 831911595002 [_oembed_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] => [_oembed_time_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] => 1758629713 [_oembed_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => [_oembed_time_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => 1759666826 [_oembed_9e6ab1440ef0d3951ba5a76fc03c6541] => [_oembed_time_9e6ab1440ef0d3951ba5a76fc03c6541] => 1762081875 [_oembed_41f82d6a305a5b5e8a806cce47f2021f] => [_oembed_time_41f82d6a305a5b5e8a806cce47f2021f] => 1762322335 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 23 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Fotók [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra ) [tags] => Array ( [0] => 27033 [1] => 273240 [2] => 1653164 [3] => 276040 ) [tags_name] => Array ( [0] => Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége [1] => Gyebnár István [2] => Jakab Eleonóra [3] => viseletkiállítás ) ) [1] => Array ( [id] => 134545 [content] =>Szombaton került sor a Hagyományok Háza – Kárpátalja által szervezett viseletvarró tanfolyam résztvevőinek kiállításának megnyitójára a Munkácsy Mihály Magyar Házban. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvényen részt vettek a viseletkészítők, valamint a tanfolyam és kiállítás szervezői, így Vörös Zsuzsanna, a Hagyományok Háza Hálózat referense is. A hálózat 2017-ben terjesztette ki a tevékenységét a teljes Kárpát-medence területére, így Kárpátalján is.
A Kárpátaljai hálózatnak az elmúlt 5 évben számos programja volt. Mivel szinte mindegyikhez elengedhetetlen az, hogy rendelkezzenek a népművészek megfelelő viselettel, ezért 2 éve indították el a viseletvarró tanfolyamjukat is.
[type] => post [excerpt] => Szombaton került sor a Hagyományok Háza – Kárpátalja által szervezett viseletvarró tanfolyam résztvevőinek kiállításának megnyitójára a Munkácsy Mihály Magyar Házban. [autID] => 13 [date] => Array ( [created] => 1674490980 [modified] => 1674490914 ) [title] => Viseletkiállítás a Munkácsy Mihály Magyar Házban (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=134545&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134545 ) [aut] => zsuzsa [lang] => hu [image_id] => 134546 [image] => Array ( [id] => 134546 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mmmh.jpg [original_lng] => 878694 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mmmh-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mmmh-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mmmh-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mmmh-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mmmh-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mmmh.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mmmh.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1674483717:13 [_thumbnail_id] => 134546 [_oembed_bdc15cf939c0147092a5b6b0f501af56] => [_oembed_time_bdc15cf939c0147092a5b6b0f501af56] => 1674483714 [_edit_last] => 13 [views_count] => 2428 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ea9fe76dbb92f5130e5c96cf7f25a7d6] => [_oembed_time_ea9fe76dbb92f5130e5c96cf7f25a7d6] => 1674483786 [_oembed_875cc64cc6386c512cd1f5c3061fa617] => [_oembed_time_875cc64cc6386c512cd1f5c3061fa617] => 1674483787 [_oembed_b3f863853c89dfb76bf18d96b648d0fa] => [_oembed_time_b3f863853c89dfb76bf18d96b648d0fa] => 1674483787 [_oembed_b054dc711dc978b1b5111aa77c03f72b] => [_oembed_time_b054dc711dc978b1b5111aa77c03f72b] => 1674483787 [_oembed_be1118c40c4c741c4fef4209ea92d4fd] => [_oembed_time_be1118c40c4c741c4fef4209ea92d4fd] => 1678134953 [_oembed_d637012ef541f1af280f8f375e95e7b4] => [_oembed_time_d637012ef541f1af280f8f375e95e7b4] => 1678134953 [_oembed_121ff80dbb4ec9f213a98653cf96d6c7] => [_oembed_time_121ff80dbb4ec9f213a98653cf96d6c7] => 1678134953 [_oembed_0dd0981fe1eff1f3c7f8b2d249dfc47b] => [_oembed_time_0dd0981fe1eff1f3c7f8b2d249dfc47b] => 1679045168 [_oembed_d25304805b82ac7c02092bc1974b6eff] => [_oembed_time_d25304805b82ac7c02092bc1974b6eff] => 1679227711 [_oembed_a9cbb2fb9a6de2055bc3a7882fe33992] => [_oembed_time_a9cbb2fb9a6de2055bc3a7882fe33992] => 1680685274 [_oembed_c925b91352238aa9e6ee1edd944d8166] => [_oembed_time_c925b91352238aa9e6ee1edd944d8166] => 1681712425 [_oembed_de668dd97f20c7ba0f5f145085e212c6] => [_oembed_time_de668dd97f20c7ba0f5f145085e212c6] => 1682691588 [_oembed_61409282879c28e7928c625a12286002] => [_oembed_time_61409282879c28e7928c625a12286002] => 1683877933 [_oembed_676b7bd1a5175c7ccd2b2b5fc8fbea79] => [_oembed_time_676b7bd1a5175c7ccd2b2b5fc8fbea79] => 1685954977 [_oembed_818be22f76f49e6ff6f310892361f136] => [_oembed_time_818be22f76f49e6ff6f310892361f136] => 1687108288 [_oembed_26285aedd3b3cbd4a467fe52a4ef474e] => [_oembed_time_26285aedd3b3cbd4a467fe52a4ef474e] => 1689146218 [_oembed_3b744117c134156d76b38733fa5ce3af] => [_oembed_time_3b744117c134156d76b38733fa5ce3af] => 1689146218 [_oembed_4514b1e75a4dda710f596df3c8a4e47f] => [_oembed_time_4514b1e75a4dda710f596df3c8a4e47f] => 1693292381 [_oembed_33c8ac48499dd0cbfafcf150d0611250] => [_oembed_time_33c8ac48499dd0cbfafcf150d0611250] => 1693292381 [_oembed_11b8dff9c21c01435f9952add1736334] => [_oembed_time_11b8dff9c21c01435f9952add1736334] => 1694454573 [_oembed_09ae15e202bc099a52b9254b07c098f6] => [_oembed_time_09ae15e202bc099a52b9254b07c098f6] => 1698141146 [_oembed_05880a77c20d5d9510cfa7314b9ec00a] => [_oembed_time_05880a77c20d5d9510cfa7314b9ec00a] => 1698141146 [_oembed_ad00460f25a6b31d2d90d6ebc2e49262] => [_oembed_time_ad00460f25a6b31d2d90d6ebc2e49262] => 1698141146 [_oembed_c87d78720285a7cb35e3b5f5544e2c24] => [_oembed_time_c87d78720285a7cb35e3b5f5544e2c24] => 1700847729 [_oembed_d718500cf08bfdbae2c51fb1307ccc3a] => [_oembed_time_d718500cf08bfdbae2c51fb1307ccc3a] => 1700847729 [_oembed_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] => [_oembed_time_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] => 1701688214 [_oembed_e329906708cfc6743b8f814d37d50666] => [_oembed_time_e329906708cfc6743b8f814d37d50666] => 1705002274 [_oembed_c77f2bae3e765de74e8c25be766816aa] => [_oembed_time_c77f2bae3e765de74e8c25be766816aa] => 1711223389 [_oembed_4c49fe6601adacc7e91a7983f50a118a] => [_oembed_time_4c49fe6601adacc7e91a7983f50a118a] => 1711223390 [_oembed_e9a6dd924bb92c5e4c8362499c958012] => [_oembed_time_e9a6dd924bb92c5e4c8362499c958012] => 1711727559 [_oembed_c1d1e6d0437ba481995381ee85485812] => [_oembed_time_c1d1e6d0437ba481995381ee85485812] => 1711727560 [_oembed_56325e9a5d38ee7451d5a4f8688c281a] => [_oembed_time_56325e9a5d38ee7451d5a4f8688c281a] => 1712915989 [_oembed_39ec0ad16a2ec08f5c79bddad7691e79] => {{unknown}} [_oembed_858cd8bd11d81198f6aeea250c95d238] => [_oembed_time_858cd8bd11d81198f6aeea250c95d238] => 1714840545 [_oembed_71e21a1685a515a3a6b785437df75e6d] => [_oembed_time_71e21a1685a515a3a6b785437df75e6d] => 1714840546 [_oembed_d79074edcea71d5676fa9ab724cd43c3] => [_oembed_time_d79074edcea71d5676fa9ab724cd43c3] => 1715278425 [_oembed_99766f3e910869c6649187c5575d862b] => [_oembed_time_99766f3e910869c6649187c5575d862b] => 1715585309 [_oembed_459327338e8406dfa924c48bf304e0f5] => [_oembed_time_459327338e8406dfa924c48bf304e0f5] => 1715585309 [_oembed_132cb7479b289ebe0b1fab53e89c3bb2] => [_oembed_time_132cb7479b289ebe0b1fab53e89c3bb2] => 1718426874 [_oembed_48ff593223fb6f6ecb2d4bf77ab3608f] => [_oembed_time_48ff593223fb6f6ecb2d4bf77ab3608f] => 1718712338 [_oembed_846a059500c6372f30ed2d4c36427f8e] => [_oembed_time_846a059500c6372f30ed2d4c36427f8e] => 1718712338 [_oembed_9df162cb01d72c3bab3b294e1afab77c] => [_oembed_time_9df162cb01d72c3bab3b294e1afab77c] => 1718712338 [_oembed_03e29462be3a954c3a2632261cb1124b] => {{unknown}} [_oembed_b75c7c40c75b2142f380cdd712c2612d] => [_oembed_time_b75c7c40c75b2142f380cdd712c2612d] => 1719940338 [_oembed_a3cba49cd6319df6c9785ee2282f8a50] => [_oembed_time_a3cba49cd6319df6c9785ee2282f8a50] => 1719940338 [_oembed_488410ff50ffbfb68481618548fa8bb2] => [_oembed_time_488410ff50ffbfb68481618548fa8bb2] => 1719940338 [_oembed_d1c526db440e9e61f4c5497739bd25c6] => [_oembed_time_d1c526db440e9e61f4c5497739bd25c6] => 1719940338 [_oembed_bcb6520393d1e2af81b476043604b8ee] => [_oembed_time_bcb6520393d1e2af81b476043604b8ee] => 1721159268 [_oembed_71155aafa0d7ee93643ab4520075d20b] => [_oembed_time_71155aafa0d7ee93643ab4520075d20b] => 1721286942 [_oembed_1baff44335ea18f365c74a2e89574b24] => [_oembed_time_1baff44335ea18f365c74a2e89574b24] => 1722756768 [_oembed_63a6e8a6a0f1d3d2b7451bfec5a0c697] => [_oembed_time_63a6e8a6a0f1d3d2b7451bfec5a0c697] => 1724223347 [_oembed_3ee7fe2d8db0a3de93e68ef1c9890ed4] => [_oembed_time_3ee7fe2d8db0a3de93e68ef1c9890ed4] => 1724666904 [_oembed_3a87dfab0e1b60e892f1c8c0ce9fff95] => [_oembed_time_3a87dfab0e1b60e892f1c8c0ce9fff95] => 1724666904 [_oembed_d04017fbb580536d9580207f8dcbae9f] => [_oembed_time_d04017fbb580536d9580207f8dcbae9f] => 1727329059 [_oembed_2eeccb7a504a1c76fbc2907cb5cb0a82] => [_oembed_time_2eeccb7a504a1c76fbc2907cb5cb0a82] => 1731169574 [_oembed_4796a87181b23d3d42b42660ce4100ac] => [_oembed_time_4796a87181b23d3d42b42660ce4100ac] => 1731169574 [_oembed_accb5fb09883667a4c7adb2c794a3ec4] => [_oembed_time_accb5fb09883667a4c7adb2c794a3ec4] => 1731505441 [_oembed_abe63580a44e41c76673407286caef7a] => [_oembed_time_abe63580a44e41c76673407286caef7a] => 1731685630 [_oembed_f94841fa23cf2344afa79ece13c7d244] => [_oembed_time_f94841fa23cf2344afa79ece13c7d244] => 1732515311 [_oembed_9a77147b3b703f6de50523a1c5e17006] => [_oembed_time_9a77147b3b703f6de50523a1c5e17006] => 1732524411 [_oembed_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] => [_oembed_time_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] => 1733307525 [_oembed_b27ffce08dc6a5f9f1a27563cacba712] => [_oembed_time_b27ffce08dc6a5f9f1a27563cacba712] => 1733307525 [_oembed_fc6112887c5f91b67533e94938b0454d] => [_oembed_time_fc6112887c5f91b67533e94938b0454d] => 1733307525 [_oembed_8a3624497e3eeb852834b1922bb92241] => [_oembed_time_8a3624497e3eeb852834b1922bb92241] => 1734423800 [_oembed_286cbc935911fc9ada8b47bd6c65f3fa] => [_oembed_time_286cbc935911fc9ada8b47bd6c65f3fa] => 1736877154 [_oembed_163916682bc1540de017136bf54fd276] => [_oembed_time_163916682bc1540de017136bf54fd276] => 1736877154 [_oembed_3d28be401e6891d17b54df66630effee] => [_oembed_time_3d28be401e6891d17b54df66630effee] => 1736877154 [_oembed_e02c122c560f39ec177febddb923105a] => [_oembed_time_e02c122c560f39ec177febddb923105a] => 1737567642 [_oembed_484c1b3d13fc6a81dac451b367a31837] => [_oembed_time_484c1b3d13fc6a81dac451b367a31837] => 1739819335 [_oembed_d527db900d9ee832b4cad2b2d48e7614] => [_oembed_time_d527db900d9ee832b4cad2b2d48e7614] => 1741949705 [_oembed_8b7a28ba2a60cdfbd28651a931fa79de] => [_oembed_time_8b7a28ba2a60cdfbd28651a931fa79de] => 1742291210 [_oembed_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => [_oembed_time_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => 1742291210 [_oembed_ec0b01e378fd9f892095a043534cbaa8] => [_oembed_time_ec0b01e378fd9f892095a043534cbaa8] => 1742291210 [_algolia_sync] => 508318609000 [_oembed_4cedff4630a40b9223cab59530f7336c] => [_oembed_time_4cedff4630a40b9223cab59530f7336c] => 1747556835 [_oembed_59191c3d5fe5bb01912a0bdee2121bc5] => [_oembed_time_59191c3d5fe5bb01912a0bdee2121bc5] => 1747556835 [_oembed_dc8c4151a402c45c5e3649b85e6fc247] => [_oembed_time_dc8c4151a402c45c5e3649b85e6fc247] => 1747556835 [_oembed_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => [_oembed_time_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => 1747556835 [_oembed_fb4a001f9e4620fdd9f15206e1e90f54] => [_oembed_time_fb4a001f9e4620fdd9f15206e1e90f54] => 1749030925 [_oembed_e46f1c84ce3009404af286daaa3244ce] => [_oembed_time_e46f1c84ce3009404af286daaa3244ce] => 1750935623 [_oembed_4808ee9ddab2448ca55bfe9474f3146a] => [_oembed_time_4808ee9ddab2448ca55bfe9474f3146a] => 1750935623 [_oembed_aba2da5633ddf225b6495fa49fb87f3a] => [_oembed_time_aba2da5633ddf225b6495fa49fb87f3a] => 1753343009 [_oembed_c5c98936b71ed1a5a140cc576ef94032] => [_oembed_time_c5c98936b71ed1a5a140cc576ef94032] => 1755357452 [_oembed_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => [_oembed_time_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => 1755357452 [_oembed_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] => [_oembed_time_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] => 1756116518 [_oembed_b3be897ac603cd04cc210064b0a375cd] => [_oembed_time_b3be897ac603cd04cc210064b0a375cd] => 1756470986 [_oembed_7ce31b38f8e1c51d03b716df165fbeea] => [_oembed_time_7ce31b38f8e1c51d03b716df165fbeea] => 1756644771 [_oembed_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] => [_oembed_time_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] => 1756644771 [_oembed_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] => [_oembed_time_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] => 1757511447 [_oembed_809907009074831868ef374b591a6cae] => [_oembed_time_809907009074831868ef374b591a6cae] => 1758048567 [_oembed_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] => [_oembed_time_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] => 1758618215 [_oembed_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] => [_oembed_time_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] => 1760974849 [_oembed_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => [_oembed_time_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => 1760974849 [_oembed_f4e74e9c24e82d11a5f8c23dd726c82e] => [_oembed_time_f4e74e9c24e82d11a5f8c23dd726c82e] => 1760974849 [_oembed_c1c020ba863d9825f544974d01139bb0] => [_oembed_time_c1c020ba863d9825f544974d01139bb0] => 1760974850 [_oembed_2e8c6a6e46adb2c5986caea55247aa29] => [_oembed_time_2e8c6a6e46adb2c5986caea55247aa29] => 1762185678 [_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => [_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1762867076 [_oembed_a8c06e73683021ba350cb2e691426333] => [_oembed_time_a8c06e73683021ba350cb2e691426333] => 1762867076 [_oembed_3a24a7993dcee4f8664463c39ab03bb0] => [_oembed_time_3a24a7993dcee4f8664463c39ab03bb0] => 1762867076 [_oembed_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => [_oembed_time_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => 1763051516 [_oembed_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => [_oembed_time_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => 1763408804 [_oembed_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => [_oembed_time_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => 1763725862 [_oembed_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => [_oembed_time_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => 1764659676 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 596 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Érdekes [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 8213 [1] => 30539 [2] => 276040 ) [tags_name] => Array ( [0] => Hagyományok Háza [1] => Munkácsy Mihály Magyar Ház [2] => viseletkiállítás ) ) [2] => Array ( [id] => 120286 [content] => A Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja viseletvarró tanfolyamának résztvevői által készített népi öltözékekből rendeztek kiállítást a nagyszőlősi Révész Imre Galériában. A ruhadarabok a különböző tájegységek viseleteit mutatják be. Az ünnepélyes megnyitón Tóth Márta, galériatulajdonos elmondta, a kiállítás darabjaihoz személyes élmények kötik, hiszen ő is résztvevője volt a tavaly megtartott tanfolyamnak.
[type] => post [excerpt] => A Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja viseletvarró tanfolyamának résztvevői által készített népi öltözékekből rendeztek kiállítást a nagyszőlősi Révész Imre Galériában. [autID] => 13 [date] => Array ( [created] => 1664469600 [modified] => 1664468877 ) [title] => „Hogy még unokáink is láthassák…” – viseletkiállítás Nagyszőlősön (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=120286&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 120286 ) [aut] => zsuzsa [lang] => hu [image_id] => 120287 [image] => Array ( [id] => 120287 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/viselet.jpg [original_lng] => 588467 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/viselet-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/viselet-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/viselet-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/viselet-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/viselet-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/viselet.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/viselet.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1664458078:13 [_thumbnail_id] => 120287 [_oembed_0dd4b98b8444a66d36ec40944951c124] => [_oembed_time_0dd4b98b8444a66d36ec40944951c124] => 1664458077 [_edit_last] => 13 [views_count] => 2222 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_bdc15cf939c0147092a5b6b0f501af56] => [_oembed_time_bdc15cf939c0147092a5b6b0f501af56] => 1674998045 [_oembed_03e29462be3a954c3a2632261cb1124b] => {{unknown}} [_oembed_e7f23a2ba44b3528fd9cca36a26e58e9] => {{unknown}} [_oembed_8d0d1f161151c18be25670b5177d3eb9] => [_oembed_time_8d0d1f161151c18be25670b5177d3eb9] => 1730973394 [_algolia_sync] => 831669720002 [_oembed_08049364b85e173a0cbf1df6a6d86149] => [_oembed_time_08049364b85e173a0cbf1df6a6d86149] => 1744394523 [_oembed_a8c06e73683021ba350cb2e691426333] => [_oembed_time_a8c06e73683021ba350cb2e691426333] => 1762597247 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 271 [4] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Kultúra [4] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 276041 [1] => 276042 [2] => 276040 ) [tags_name] => Array ( [0] => Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja [1] => Tóth Márta [2] => viseletkiállítás ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 276040 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 276040 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )
viseletkiállítás (1 Oldal)















