Évek óta találgatják, hogy Vlagyimir Putyin milyen betegségekben szenved, sőt, akár hasonmások járnak helyette a fontos találkozókra. Korábban már a kezével és a lábával kapcsolatban is jelentek meg aggasztó felvételek, de már szívrohamot is feltételeztek nála. Az orosz elnök azonban most kitálalt az orosz sajtónak, és elmondta, miért töltött két napot egy moszkvai kórházban.
Vlagyimir Putyin egészségi állapotáról rengeteg spekuláció indult az elmúlt években, amelyeket a Kreml PR-gépezete igyekezett leplezni. Ennek ellenére újabb és újabb pletykák merültek fel az orosz elnökkel kapcsolatban, emlegettek már pajzsmirigyrákot, Parkinson-kórt és demenciát is, de ezeket a találgatásokat Moszkva mindig lesöpörte az asztalról. Viszont végre maga az érintett is megszólalt az ügyben.
A 73 éves Putyin saját elmondása szerint kitűnő egészségi állapotban van. Az orosz média egy kiállítás megnyitóján kérdezte az elnököt egészségi állapotáról, aki elmondta, hogy nemrég átfogó vizsgálaton esett át egy kórházban. „Hála Istennek, minden rendben volt” − fogalmazott Vlagyimir Putyin. A vizsgálatok két napot vettek igénybe, az orosz elnök délután érkezett a kórházba, ott töltött egy éjszakát, majd másnap távozott.
A Kreml korábban is rendszeresen hangsúlyozta Vlagyimir Putyin kiváló fizikai állapotát, az elnököt szívesen fotózták meztelen felsőtesttel a vadonban, vagy amint amforákat keres a tenger fenekén, de egy harci repülőgépben is pózolt már a kameráknak. Ezekkel a felvételekkel Moszkva kontrasztot kívánt bemutatni Putyin és elődje, Borisz Jelcin között.
Putin talked about his health condition
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ – SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
Az erős ember narratívával szemben azonban az utóbbi időben egyre több találgatás született az elnök egészségi állapotáról, sőt még hasonmásról is szó esett, ezeket viszont a Kreml következetesen cáfolta. Már 2023 februárjában spekulációk indultak, amikor Aljakszandr Lukasenka belorusz elnökkel találkozott Oroszországban, a videofelvételek tanúsága szerint Vlagyimir Putyin furcsa lábmozgást produkált.
Két hónappal később az elnök heggel a nyakán jelent meg egy templomi istentiszteleten, a világ akkor is vad találgatásokba kezdett, hogy mi történt az elnökkel. A Kreml hivatalosan ekkor sem erősítette meg a hírt. Októberben pedig egy orosz Telegram-csatorna azt állította, hogy az elnök szívrohamot kapott, és az orvosoknak kellett újraéleszteni. Ugyan a beszámoló nem tűnt hitelesnek, a Kreml kénytelen volt nyilatkozatot kiadni, amelyben cáfolták ezt az értesülést. Dmitrij Peszkov hamis nyugati médiajelentésnek nevezte az információt, valamint azt az állítást is cáfolta, hogy Putyinnak lennének hasonmásai, akik nyilvános eseményeken helyettesítik.
🚨BREAKING: A video is going viral of Putin that is causing people to ask if he’s suffering from health issues.
There have reports alleging Putin is generally unwell. In this clip he barely looks like he can stand on his own feet:
A furcsa lábmozgások pedig 2025 augusztusában újra előfordultak Vlagyimir Putyinnál, az alaszkai csúcstalálkozón tűnt fel, hogy az orosz elnök alig bír állni a lábán, többször előre-hátra mozgatta a térdét, és súlypontját egyik lábáról a másikra helyezte, valamint lábujjhegyén billeget. A felvételek azonnal heves vitát váltottak ki a közösségi médiában arról, hogy Putyin Parkinson-kórban szenvedhet. Erre azonban a Kreml már nem reagált.
A new video surfaced of putin and there’s something really wrong with his hands. Russians online are starting to worry their ruler isn’t okay.
A legfrissebb eset pedig, amely találgatásokra adott okot, november elején történt, amikor a 73 éves vezető feldagadt jobb kézfejjel jelent meg a nyilvánosság előtt, amelyen erősen kidagadtak az erei.
Azonban nem ez volt az első alkalom, hogy Vlagyimir Putyin kezét elemezgették, ugyanis az ukrajnai háború első évében egy fekete foltot figyeltek meg nála, más felvételeken pedig állítólag infúziós tűszúrások nyomai voltak láthatók.
Putyinnak csupán egyszer, 2012-ben volt igazolt betegsége. Az orosz politikus akkor több programját is lemondta, és rövid időre eltűnt a nyilvánosság elől, mivel nehezen tudott járni. A hivatalos verzió szerint izomhúzódása volt – egy meglepő verzió szerint sárkányrepülőzés közben történt a sérülés –, de a Projekt oknyomozó portál szerint valójában akkor kezdődhetett a komoly betegsége, amellyel azóta is küzd.
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ - SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Vladimir Putin's secret daughter, Elizaveta Krivonogikh, is reportedly living under a pseudonym in the West during the ongoing conflict in Ukraine. Known as Luiza Rozova, she has largely disappeared from public view since the war began. #newspic.twitter.com/XM20jefk0D
— PEER COMMUNITY HUB, Our Empowerment Zone! 🇨🇦✌️ (@p_communityhub) November 28, 2024
Neither Svetlana nor daughter Elizaveta, who uses the fake name Luiza Rozova, are under any kind of sanctions to this day. They live in #Monaco & #Paris among other places. Our sanctions against the fascists have giant holes through which you could fly a jumbo jet. pic.twitter.com/WYyG2F08UY
Egy 11 éves szibériai kislány – aki elvesztette az édesapját a háborúban – kellemetlen helyzetbe hozta a kérdésével Vlagyimir Putyin orosz elnököt a moszkvai Vörös téren, miután közölte az orosz elnökkel, hogy a 46 éves sebesült nagybátyját orvosi ellátás nélkül küldték vissza a frontra.
Az orosz elnök még múlt hét kedden vett részt az orosz Egység napja alkalmából tartott ünnepen a moszkvai Vörös téren. Ezen az eseményen a 11 éves szibériai lány, Kira Pimenova kérdezte közvetlen közelről az orosz elnököt.
A gyermek – aki az édesapját már elveszítette a háborúban – most a nagybátyja érdekében próbált meg közbenjárni az orosz elnöknél. A kiskorú azzal a problémával fordult Vlagyimir Putyinhoz, hogy:
„A nagybátyám most a fronton van, megsebesült a karján, kórházban volt, de nem kezelik, és most visszaküldik harcolni.”
A kislány azt kérte, hogy a nagybátyját, Anton Fisjurát helyezzék át egy jobb oroszországi kórházba, hogy megfelelő ellátást kaphasson – számolt be az Index a Daily Mail alapján.
Vlagyimir Putyin komor arccal hallgatta a kérést, majd azt válaszolta: „Mindenképpen megkeressük őt, rendben?”
Ezután az orosz elnök gyorsan továbblépett, miután fejcsókkal búcsúzott a kislánytól. A jelenet alább megtekinthető:
A gyermek édesapja, Vlagyimir Pimenov tavaly 36 évesen esett el a donyecki régióban, és kitüntetést kapott bátorságáért. A kislánynak azonban három nagybátyja is a fronton harcol. Az édesanyja, Viktoria Pimenova jogászként dolgozik a „Hazáért Harcoló Családok Bizottságánál”.
A találkozón Kira Pimenova egy kézzel készített Cseburaska – ez egy nagy fülű szovjet mesefigura – plüsst is átadott Vlagyimir Putyinnak.
Mint mondta, „kötöttem egy Cseburaskát Anton bácsinak, aztán Ivánnak és Jurának is [vagyis a nagybátyjainak], akik most a hazát védik. A játékaim biztosan szerencsét hoznak nekik”.
A kislány bátor fellépése ritka pillanat volt Oroszországban, ahol a fronton szolgáló katonák sorsáról és a sebesültek ellátásáról ritkán beszélnek nyíltan az ország vezetőjének szeme láttára – jegyezte meg a Daily Mail.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Vladimir Putin's secret daughter, Elizaveta Krivonogikh, is reportedly living under a pseudonym in the West during the ongoing conflict in Ukraine. Known as Luiza Rozova, she has largely disappeared from public view since the war began. #newspic.twitter.com/XM20jefk0D
— PEER COMMUNITY HUB, Our Empowerment Zone! 🇨🇦✌️ (@p_communityhub) November 28, 2024
Neither Svetlana nor daughter Elizaveta, who uses the fake name Luiza Rozova, are under any kind of sanctions to this day. They live in #Monaco & #Paris among other places. Our sanctions against the fascists have giant holes through which you could fly a jumbo jet. pic.twitter.com/WYyG2F08UY
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ - SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
Vlagyimir Putyin orosz elnök Barátság Renddel tüntette ki Justus Frantz 81 éves német karmestert és zongoristát. A vezető kormánypárt, a CDU egyik képviselője ezt követően arra kérte Frank-Walter Steinmeier német államfőt, hogy vonja vissza a korábban Frantznak adott Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendje kitüntetést – írja a Politico.
Putyin kedden tüntette ki a karmestert, aki az olyan orosz zeneszerzők nagy kedvelője, mint Pjotr Csajkovszkij vagy Szergej Rahmanyinov.
Justus Frantz hosszú évek óta gyümölcsözően járul hozzá az orosz és a német kultúra szorosabbá tételéhez és kölcsönös gazdagodásához – fogalmazott Putyin a moszkvai átadóünnepségen, amelyen Frantz is részt vett.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet – und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Roland Theis CDU-képviselő ezt követően szólította fel arra a német államfőt, hogy vonja vissza a korábban a karmesternek adott német állami kitüntetést.
Aki egy olyan diktátorral szövetkezik, akinek a mai napig hibrid katonai agressziója hazánk ellen irányul, az nem lehet többé a Szövetségi Érdemrend kitüntetettje – mondta Theis.
2023 februárjában Frantz is aláírta azt a „békekiáltványt”, melyet az oroszbarát, baloldali radikális politikus, Sahra Wagenknecht kezdeményezett, és amely az Oroszországgal való tárgyalások megkezdésére és az Ukrajnának nyújtott fegyverszállítások leállítására szólította fel a német kormányt.
[type] => post
[excerpt] => Vlagyimir Putyin orosz elnök Barátság Renddel tüntette ki Justus Frantz 81 éves német karmestert és zongoristát. A vezető kormánypárt, a CDU egyik képviselője ezt követően arra kérte Frank-Walter Steinmeier német államfőt, hogy vonja vissza a korá...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1762548801
[modified] => 1762462757
)
[title] => Német karmestert tüntetett ki Putyin, hatalmas botrány lett belőle
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=260797&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 260797
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 260798
[image] => Array
(
[id] => 260798
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/justus-frantz-785968.jpg
[original_lng] => 345983
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/justus-frantz-785968-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/justus-frantz-785968-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/justus-frantz-785968-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/justus-frantz-785968-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/justus-frantz-785968-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/justus-frantz-785968.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/justus-frantz-785968.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1762455558:12
[_oembed_506027632425decde6c4d39f006699c1] =>
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ - SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
A Bild című német lap riportot közölt Vlagyimir Putyin törvénytelen lányáról, Luiza Rozováról, aki jelenleg Párizsban él, és nemrég nyilvánosan közölte: nem ért egyet azzal, amit az apja művel az ukrajnai háborúban.
Vlagyimir Putyin törvénytelen lányáról először a Proekt nevű orosz oknyomozó oldal számolt be 2020-ban. Akkor azt állították, hogy a nő eredetileg Jelizaveta Krivonogih néven jött világra 2003. március 3-án Szentpéterváron. Születési anyakönyvi kivonatában feltűnő, hogy az apa nevének helye üres marad, ám második keresztneveként a „Vlagyimirovna”, az apai név szerinti megjelölés szerepel. Emellett a megjelenésében is erősen hasonlít az orosz elnökre, az édesanyja pedig (aki a híresztelések szerint Vlagyimir Putyin szeretője volt) nagyon gyorsan gazdagodott meg – írta az Index a Bild cikke alapján.
Vladimir Putin's secret daughter, Elizaveta Krivonogikh, is reportedly living under a pseudonym in the West during the ongoing conflict in Ukraine. Known as Luiza Rozova, she has largely disappeared from public view since the war began. #newspic.twitter.com/XM20jefk0D
— PEER COMMUNITY HUB, Your Empowerment Zone! 🇨🇦✌️ (@p_communityhub) November 28, 2024
Az orosz elnök lánya később vette fel a Luiza Rozova nevet. A Bild cikke szerint nemrég Telegram-oldalán mondott véleményt az apjáról, azt írva: „Az ember, aki milliók életét vette el, az enyémet pedig tönkretette”.
A nő most Párizsban él, ahol DJ-ként és galériai kurátorként tevékenykedik (nemrég megjelent hírek szerint olyan orosz művészekkel is együtt dolgozott e minőségében, akik elítélték az ukrajnai háborút).
Azt viszont elismerte, hogy anyagi értelemben nincs rossz dolga. „Aranyketrecben élek” – vallotta be Rozova a Telegramon, aki 2022 februárja, az ukrajnai háború kezdete óta képtelen hazatérni Oroszországba. Korábban magángépekkel utazott a világ körül, luxusklubokban lépett fel DJ-ként, a konfliktus kezdete után azonban igyekezett elbújni a párizsi művészeti világban.
A német lap szerint (amely interjút is kért tőle, de Rozova ezt elutasította) arról is beszélt, hogy most egy jelentős imázsváltáson megy keresztül. Korábbi fényűző életstílusa helyett – amikor designer ruhákban pózolt és magángépekkel repkedett – most az Instagram-oldalán ítéli el az ukrán háborút, Telegram-csatornáján pedig megkérdőjelezi a luxust. „Egy név nélküli lenvászon ing több igazságot közvetíthet, mint egy designer selyemruha” – osztotta meg gondolatait Vlagyimir Putyin törvénytelen lánya, aki saját bevallása szerint egy ékszermárka létrehozásán is dolgozik.
Neither Svetlana nor daughter Elizaveta, who uses the fake name Luiza Rozova, are under any kind of sanctions to this day. They live in #Monaco & #Paris among other places. Our sanctions against the fascists have giant holes through which you could fly a jumbo jet. pic.twitter.com/WYyG2F08UY
Bár Rozova felhagyott a bujkálással (egyik bejegyzésében úgy fogalmazott: „Annyira jó, hogy újra megmutathatom az arcomat a világnak.”), a teljes igazságot még mindig nem akarja elmondani a világnak a történetéről, nem akar interjút adnia lapoknak.
Amennyiben Luiza Rozova valóban Putyin lánya, akkor ez az első alkalom, hogy az orosz elnök családjából valaki nyilvánosan szembefordul vele.
Ugyanakkor kérdéses, mennyire őszinte ez a bűnbánat, és nem csupán PR-fogás egy készülő üzlet fellendítése előtt.
[type] => post
[excerpt] => A Bild című német lap riportot közölt Vlagyimir Putyin törvénytelen lányáról, Luiza Rozováról, aki jelenleg Párizsban él, és nemrég nyilvánosan közölte: nem ért egyet azzal, amit az apja művel az ukrajnai háborúban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1754418720
[modified] => 1754354773
)
[title] => „Tönkretette az életemet”– nyilvánosság elé lépett Vlagyimir Putyin eltitkolt lánya
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=250255&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 250255
[uk] => 250309
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 250256
[image] => Array
(
[id] => 250256
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/zabigyerek.jpg
[original_lng] => 22390
[original_w] => 508
[original_h] => 328
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/zabigyerek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/zabigyerek-300x194.jpg
[width] => 300
[height] => 194
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/zabigyerek.jpg
[width] => 508
[height] => 328
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/zabigyerek.jpg
[width] => 508
[height] => 328
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/zabigyerek.jpg
[width] => 508
[height] => 328
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/zabigyerek.jpg
[width] => 508
[height] => 328
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/zabigyerek.jpg
[width] => 508
[height] => 328
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1754411317:8
[_oembed_12b382c557fcb3a5f5b9089942db1148] =>
Vladimir Putin's secret daughter, Elizaveta Krivonogikh, is reportedly living under a pseudonym in the West during the ongoing conflict in Ukraine. Known as Luiza Rozova, she has largely disappeared from public view since the war began. #newspic.twitter.com/XM20jefk0D
— PEER COMMUNITY HUB, Your Empowerment Zone! 🇨🇦✌️ (@p_communityhub) November 28, 2024
Neither Svetlana nor daughter Elizaveta, who uses the fake name Luiza Rozova, are under any kind of sanctions to this day. They live in #Monaco & #Paris among other places. Our sanctions against the fascists have giant holes through which you could fly a jumbo jet. pic.twitter.com/WYyG2F08UY
We just removed a feature from @ChatGPTapp that allowed users to make their conversations discoverable by search engines, such as Google. This was a short-lived experiment to help people discover useful conversations. This feature required users to opt-in, first by picking a chat… pic.twitter.com/mGI3lF05Ua
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ - SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő pénteken azt mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnök a nyáron nem megy szabadságra, mert soha nem megy szabadságra – írja a TASZSZ.
Peszkov egy Telegram-csatornának nyilatkozott. Arra a kérdésre, hogy Putyin elmegy-e szabadságra az idén nyáron, azt felelte: Ez szinte soha nem történik meg, tehát hivatalosan soha nem megy szabadságra. Valójában az államfő funkciói nem vonják maguk után a nyaralás lehetőségét.
Peszkov hozzátette, az orosz elnöknek van ugyan néhány szabadnapja az évben, de még ezeken a napokon is foglalkoznia kell államügyekkel.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ - SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
Vlagyimir Putyin orosz diktátor bejelentette, hogy Oroszország kész további 3000 elesett katona holttestét visszaszállítani Ukrajnának a fogolycsere részeként – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a diktátornak a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon tartott sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint Putyin elmondta, hogy az isztambuli béketárgyalásoknak van értelme és pozitív eredménye. Hozzátette, hogy a felek már megállapodtak 1200 fogoly cseréjében, és Oroszország „már 500 embert adott át – 400-at visszakaptunk, azt hiszem, mindenkit visszakapunk, akire szükségünk van”.
„Sajnos nehéz erről beszélni. Több mint 6000 halott ukrán katona holttestét adtuk át, és cserébe 57-et kaptunk. Készek vagyunk további 3000-et átadni megint. Ez továbbra is az isztambuli tárgyalások pozitív eredménye” – mondta az orosz diktátor.
Június 2-án Isztambulban volt az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalások második fordulója. A találkozó során a küldöttségek megvitatták a tűzszünet lehetőségét. Szó esett a hadifoglyok újabb cseréjének előkészületeiről is.
Vladimir Putin's secret daughter, Elizaveta Krivonogikh, is reportedly living under a pseudonym in the West during the ongoing conflict in Ukraine. Known as Luiza Rozova, she has largely disappeared from public view since the war began. #newspic.twitter.com/XM20jefk0D
— PEER COMMUNITY HUB, Your Empowerment Zone! 🇨🇦✌️ (@p_communityhub) November 28, 2024
Neither Svetlana nor daughter Elizaveta, who uses the fake name Luiza Rozova, are under any kind of sanctions to this day. They live in #Monaco & #Paris among other places. Our sanctions against the fascists have giant holes through which you could fly a jumbo jet. pic.twitter.com/WYyG2F08UY
Серед тих, кого повернули сьогодні — колишній мер Херсона Володимир Миколаєнко, який понад три роки перебував у полоні.
У 2022 році він був у списках на повернення, проте Володимир добровільно відмовився від обміну на користь важкохворого полоненого, з яким він перебував в одній… pic.twitter.com/mPoTEXwN44
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ - SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
Oroszországban az omszki Kirov Kerületi Bíróság betiltott 12 weboldalt, amelyek szatirikus mémeket tartalmaztak Vlagyimir Putyin orosz elnök és Adolf Hitler náci vezető összehasonlításáról – írja az Index.
A Versztka orosz lap jelentése szerint a tilalom alá estek olyan fotómontázsok, mémek, amelyeken Putyinra Hitler-bajuszt és frizurát szerkesztettek. Betiltották azokat a tiltakozó megmozdulásokról készült fotókat is, amelyeken Putler kaputt feliratú táblák szerepelnek – utalva a Hitler kaputt című 2008-as orosz vígjátékra.
A tiltott tartalmak között szerepel Ilja Varlamov orosz blogger fényképe is, amelyen egy nő Putler, igyál mérget, mielőtt ólommal kínálnának feliratú táblát tart. A bíróság emellett betiltott egy, a Stihi.ru oldalon található képet, amelyen Putyin pisztollyal a feje mellett látható Hogyan mentsük meg Oroszországot a szégyentől címmel.
Szintén tiltólistára került egy LiveJournal-oldal, amely a szatirikus Krokodil magazin stílusában készült. A borítón Putyin fényképe alatt ez áll: „A bíróságon megkezdődött az ügy érdemi tárgyalása. A szervezet ártatlannak nyilvánította magát.”
A pert az Omszki Területi Ügyészség indította. A bírósági határozat szövege szerint ezek az anyagok állítólag „negatívan befolyásolják a társadalom és az állam érdekeit”, „terrorista tevékenységre ösztönözhetnek” és „bűncselekményeket provokálnak” – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ - SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn azt mondta, „meg kell fojtani” azokat a külföldi IT-szolgáltatásokat, mint a Microsoft és a Zoom, amelyek szerinte az orosz érdekek ellen dolgoznak.
A Reuters beszámolója szerint Putyin azt is megjegyezte, fontos, hogy Oroszország hazai szoftvermegoldásokat fejlesszen.
A TASZSZ orosz hírügynökség szerint az orosz elnök emellett arról is beszélt, hogy Oroszország nem fogja megnyitni az utat a McDonald’s előtt, ha vissza akarna térni a cég.
Putyin kifejtette továbbá, hogy Oroszországnak inkább a saját termékeire kellene hagyatkoznia külföldi áruk helyett.
Fontos területeken hazai termékeket kell vásárolnia, még akkor is, ha azok drágábbak, mint a külföldiek.
Be kell zárni minden olyan kiskaput, amely lehetővé teszi az importált berendezések használatát a hazaiak helyett, különben „nem lesz semmi sajátunk” – mondta Putyin.
[type] => post
[excerpt] => Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn azt mondta, „meg kell fojtani” azokat a külföldi IT-szolgáltatásokat, mint a Microsoft és a Zoom, amelyek szerinte az orosz érdekek ellen dolgoznak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1748354520
[modified] => 1748300736
)
[title] => Putyin megfojtaná a külföldi IT-szolgáltatásokat
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=243250&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 243250
[uk] => 243388
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 243251
[image] => Array
(
[id] => 243251
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/vlagyimir-putyin-755125.jpg
[original_lng] => 271437
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/vlagyimir-putyin-755125-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/vlagyimir-putyin-755125-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/vlagyimir-putyin-755125-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/vlagyimir-putyin-755125-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/vlagyimir-putyin-755125-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/vlagyimir-putyin-755125.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/vlagyimir-putyin-755125.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1748427967:2
[_thumbnail_id] => 243251
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1489
[_oembed_8f6cd2707650a97354bb19eb62a33f2e] =>
Nello scorso mese di marzo, Radio Liberty ha riferito che un sistema di difesa aerea Pantsir-S1 è stato installato sull'isola di Ryabinovy, a 3,7 chilometri dalla residenza di Putin a Valdai. Adesso questa installazione è visibile su Google Earth. #StandWithUkraine 🇮🇹 🇺🇦 pic.twitter.com/rpwevVXncQ
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ - SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
Vlagyimir Putyin az amerikai üzletemberről szólva megjegyezte, hogy igen ritkán születnek ilyen különleges emberek – derül ki a Tass.com beszámolójából.
Az orosz elnök az egyetemi hallgatókkal való találkozása során méltatta Elon Muskot.
„Létezik egy különleges ember az Egyesült Államokban, aki lenyűgözően merész terveket sző a Mars meghódításáról” – áradozott Vlagyimir Putyin az amerikai milliárdosról.
„Ma még hihetetlennek tűnhetnek Musk tervei, ám az ilyen kreatív ötletek idővel majd valósággá válnak, éppen úgy, ahogy Koroljov és más úttörők elképzelései is megvalósultak már” – érvelt Putyin, aki szerint csak igen ritkán születnek ilyen kivételes és elkötelezett személyek a történelem során.
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Vladimir Putin's secret daughter, Elizaveta Krivonogikh, is reportedly living under a pseudonym in the West during the ongoing conflict in Ukraine. Known as Luiza Rozova, she has largely disappeared from public view since the war began. #newspic.twitter.com/XM20jefk0D
— PEER COMMUNITY HUB, Our Empowerment Zone! 🇨🇦✌️ (@p_communityhub) November 28, 2024
Neither Svetlana nor daughter Elizaveta, who uses the fake name Luiza Rozova, are under any kind of sanctions to this day. They live in #Monaco & #Paris among other places. Our sanctions against the fascists have giant holes through which you could fly a jumbo jet. pic.twitter.com/WYyG2F08UY
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ - SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
A demográfiai helyzet javítása és az orosz családok jólétének növelése a legfontosabb nemzeti cél – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az orosz elnök megjegyezte, hogy 2024-ben sokat tettek a család állami tekintélyének és magas rangjának megerősítése érdekében. Úgy véli, ezt a munkát folytatni kell, és oda kell figyelni a nagycsaládosokra.
Putyin felhívta a figyelmet arra, hogy a családban formálódik a gyermek személyisége, világképe. Mint mondta, fontos erkölcsi irányelveket is lefektetnek: a szeretteiről való gondoskodást, a Szülőföld szeretetét és a jövőért való felelősséget.
Oroszország Ukrajna elleni agressziója miatt demográfiai válság van. Emiatt az orosz állam szeretné növelni a gyermekvállalást az oroszok körében – ennek köveztében például létrehoztak egy új minisztériumot is, ami többek között a „gyermektelenséget dicsőítő propaganda” ellen lépne fel.