Microsoft az utóbbi hetekben ismét elkezdte terjeszteni a KB5001716 jelű frissítést, aminek célja a felhasználók ösztönzése a Windows 10-ről történő áttérésre.
Bár korábban ez a frissítés jellemzően a háttérben zajlott le csendben, a portál értesülései szerint a vállalat mára nyíltabban kínálja fel a Windows 11-re történő váltást. A vita középpontjába egy Lenovo IdeaPad S145-15IWL típusú laptop került, amit egy Borncity-olvasó használt, TPM nélkül.
A felhasználó direkt deaktiválta a TPM-et a BIOS-ban, hogy megelőzze az automatikus Windows 11 frissítést, ám ennek ellenére a rendszer mégis felkínálta a lehetőséget az új operációs rendszer telepítésére. Noha a gép egy 8. generációs Intel i5 processzort használ, és papíron megfelel a Microsoft minimális követelményeinek, a TPM megléte továbbra is kötelező kritérium a Windows 11 esetében.
A cikk alapján elképzelhető, hogy a jelenség hátterében valamilyen BIOS-beállítás áll, vagy esetleg egy technikai hiba idézhette elő a hibás frissítési ajánlatot. A Borncity szerzője erre utalva úgy fogalmazott, hogy „talán más BIOS-beállítás játszhatott közre, vagy esetleg a funkciófrissítés kiszolgálásában van valamilyen hiba.” A Microsoft ezzel kapcsolatban egyelőre nem adott ki hivatalos magyarázatot.
A történet súlyát növeli, hogy nem ez az első eset: 2024-ben egy másik felhasználó, a fórumaik aktív tagja, warwagon hasonló körülmények között tudta telepíteni a Windows 11-et egy hivatalosan nem támogatott gépre. Mindez kérdéseket vet fel a TPM szabályozás szigorúságával kapcsolatban, különösen annak fényében, hogy a Microsoft korábban úgy nyilatkozott: a TPM nem képezheti alku tárgyát.
A Microsoft is megerősítette, hogy egyes Windows 11-rendszerek nem indulhatnak el a KB5058405-ös kumulatív frissítés telepítése után – írja a Bleeping Computer.
Az e havi biztonsági frissítőcsomag fedélzetén befutott frissítés telepítése után, ha valami félresiklik, 0xc0000098-as hibát láthat a felhasználó, miközben a Windows 11 csak helyreállítási módot jelenít meg indítást követően. Egészen pontosan egy ACPI.sys fájlban jelzi a hibát a rendszer.
Ez egy illesztőprogram (driver), amely kritikus fontosságú az energiagazdálkodáshoz és eszközkonfigurációhoz az ACPI BIOS-t használó konfigurációknál. A Microsoft szerint a 22H2-es és 23H2-es verziószámú Windows 11-rendszereken jelentkezhet a probléma, ami az eszköz helyreállítását kéri a felhasználótól.
A jelek szerint elsősorban a vállalati rendszerek omlanak össze a hibától, de amíg nem közöl további részleteket a Microsoft, addig otthoni környezetben is érdemes lehet kerülni a KB5058405 telepítését. A Microsoft már vizsgálja a hibát, és megjegyzi, hogy később bővebb információkkal jelentkezik majd, amint lesz valamilyen előrelépés az ügyben.
A Windows 11 24H2 frissítése mostantól automatikusan letöltődik a legtöbb felhasználó gépére – és nincs lehetőség a folyamat visszavonására. A Microsoft szerint ez a biztonság érdekében szükséges, a felhasználók viszont korlátozva érzik magukat. A Windows 10 támogatása októberben megszűnik, így hamarosan senki sem kerülheti el a váltást.
A Microsoft csendben megerősítette, hogy a Windows 11 24H2 frissítése már automatikusan letöltődik majd, akár akarjuk, akár nem. A frissítés automatikusan letöltődik a felhasználók eszközeire, amint azok megfelelnek a feltételeknek – különösen a Windows 11 Home és Pro kiadásaira vonatkozik ez, amennyiben nem vállalati menedzsment alatt állnak, és 21H2, 22H2 vagy 23H2 verzió fut rajtuk.
A felhasználók ugyan kapnak egy figyelmeztetést a letöltésről és a telepítés előkészületeiről, de itt jön a csavar: amint az „upgrade” (nem csak egy sima frissítés) letöltődött, nincs lehetőség annak törlésére vagy visszavonására.
A frissítés halasztása még lehetséges, de végleges leállítására már nincs hivatalos opció.
Csak haladó felhasználók képesek parancssoros megoldásokkal időlegesen kilőni a folyamatot, ám ez nem ajánlott és nem támogatott módszer. Bár sokan idegenkednek a kényszerfrissítésektől, a Microsoft az automatikus rendszerfrissítések mellett biztonsági szempontokat hangsúlyoz. A Windows rendszerek sebezhetőségeinek száma 2024-ben rekordot döntött, és 2025 sem ígér kevesebb kihívást – így a cég szerint kockázatos halogatni bármilyen új biztonsági csomagot.
A globális piaci részesedés alapján a Windows 11 most először került 10 százalékon belülre a Windows 10-hez képest. Mindez időszerű, hiszen a Windows 10 hivatalos támogatása 2025. október 14-én véget ér. Ekkortól a felhasználóknak vagy frissíteniük kell Windows 11-re – amennyiben a hardverük támogatja –, vagy új gépet kell vásárolniuk. Alternatívaként létezik egy 30 dolláros éves biztonsági kiterjesztés is, ám erről a Microsoft nem beszél túl sokat.
[type] => post
[excerpt] => A Windows 11 24H2 frissítése mostantól automatikusan letöltődik a legtöbb felhasználó gépére – és nincs lehetőség a folyamat visszavonására. A Microsoft szerint ez a biztonság érdekében szükséges, a felhasználók viszont korlátozva érzik magukat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1746568980
[modified] => 1746490048
)
[title] => Ha akarjuk, ha nem mostantól a Windows 11 magától frissít
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=240870&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 240870
[uk] => 241130
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 240871
[image] => Array
(
[id] => 240871
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/win11.jpg
[original_lng] => 92144
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/win11-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/win11-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/win11-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/win11-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/win11.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/win11.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/win11.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1746689915:2
[_thumbnail_id] => 240871
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2177
[_oembed_b271fb815a24c7c726ef7b089b0c36c8] =>
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
Kellemetlen hibával szembesülhetnek azok a Windows 11-felhasználók, akik valamilyen Windows Hello-kompatibilis arcfelismerő módszerrel lépnek be a számítógépükre – a rendszer legutóbbi, áprilisi frissítőcsomagjának telepítése után ugyanis sokan nem tudnak belépni.
A probléma azokat érinti, akik a helyi fájljaik megtartásával végzik el a Windows 11 alapállapotba helyezését – ők a folyamat befejeződését követően biometrikusan (arcalapú módszerrel) és PIN-kóddal sem tudnak belépni. A rendszer a bejelentkezési képernyőn csak annyit ír, hogy a PIN-kódos belépés nem érhető el, vagy valami félrement az arc beállítása közben.
A Neowin azt írja, hogy a hiba nem érint minden felhasználót, aki alapállapotba állítja a rendszert – csak bizonyos biztonsági beállítások együttállása esetén jelentkezik, és csak a legújabb, 24H2-es verziónál ütheti fel a fejét.
Öröm az ürömben, hogy a probléma megoldása nem igényel komoly küzdelmet, így a fájlok sem kerülnek veszélybe. Megoldásként csak követni kell a képernyőn megjelenő utasításokat a PIN-kód újbóli engedélyezéséhez, majd ha ez megtörtént, újból be lehet állítani az arcalapú beléptetést is a Gépházban.
Persze, ez lényegesen bonyolultabb, mint kellene, hogy legyen: alapértelmezetten ugyanis csak be kellene lépni a szokott módszerrel.
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
Komoly problémával szembesülhetnek a legújabb Windows 11 verziót (24H2) futtató felhasználók, miután a Microsoft figyelmeztetést adott ki a március óta megjelent frissítések telepítését követően fellépő potenciális rendszerösszeomlásokra.
A szoftveróriás közleménye szerint a frissítések telepítése és az eszközök újraindítása után a felhasználók kékhalállal és a 0x18B, SECURE_KERNEL_ERROR hibakóddal találkozhatnak.
A hiba a KB5055523-as áprilisi kumulatív frissítést és a KB5053656-os márciusi előzetes frissítést érinti. A Microsoft elismerte a problémát, és azonnali intézkedéseket tett a helyzet orvoslására – írja a Bleeping Computer.
A vállalat egy úgynevezett Known Issue Rollback (KIR) funkció segítségével, úgy tűnik, ideiglenesen elhárította a hibát a Windows Update-en keresztül. A megoldás automatikusan egyaránt érvénybe lép a háztartásokban használt, nem felügyelt vállalati eszközökön és az IT-osztályok által nem kezelt üzleti gépeken a következő 24 órában.
Mindig van valami gond
Érdekesség, hogy a Microsoft a héten már kiadott sürgősségi frissítéseket egy másik probléma miatt, ami az Active Directory csoportházirend helyi audit bejelentkezési szabályzatait érintette. A Microsoft operációs rendszerét mostanában szinte folyamatosan sújtja valamilyen rendellenesség.
Néhány hónappal ezelőtt például egy olyan hibáról számoltak be, amelynek következtében a Windows 11 24H2-es verziója mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül maximálisra állította a számítógépek és laptopok hangszóróinak hangerejét – ezzel a frászt hozva a felhasználókra.
De nemrégiben egy olyan rendellenesség is felbukkant, ami megakadályozta, hogy a felhasználók megváltoztassák az időzónát a Windows beállításainak Dátum és idő nézetében, már ha nem rendelkeznek rendszergazdai jogosultsággal az eszközön.
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
Különben nem lesz képes installálni az új biztonsági frissítéseket. Egy jó kis újratelepítés a Windows 11 karácsonyi ajándéka.
Kezdi kihúzni a gyufát a Windows 11 ősszel kiadott 24H2 főverziójával a Microsoft. Az operációs rendszer idei változatát több ismert hibával eresztette rá a nagyvilágra, ám ezek nem voltak túl súlyosak, leginkább a gamereknek gyűlhetett meg a bajuk az olyan játékokkal, amelyek az Easy Anti-Cheat csalásvédelmi rendszer valamelyik régebbi kiadását használták.
Sajnos gyorsan kiderült, hogy nem ilyen rózsás a helyzet, sorra jöttek a beszámolók az újabb és újabb csúnya hibákról, amelyek miatt blokkolni kellett az érintett számítógépeken a legújabb Windows 11-re való frissítés lehetőségét. Az előző hoppát pár napja ismerte el a Microsoft, rosszul működik a 24H2 alatt az Automatikus HDR funkció, repült is miatta a frissítési blokkolás.
A legújabb epizód keretében szenteste napján a Windows 11 idei főverziójának összességében talán legdurvább hibájáról számolt be a Microsoft: ha pendrive vagy DVD segítségével tisztán lett telepítve a 24H2 főverzió, az installációs folyamat részeként pedig települt az októberi vagy a novemberi összegző javítás, akkor nem biztos, hogy a Windows Update képes telepíteni az újabb biztonsági frissítéseket.
A Microsoft szerint gond csak úgy oldható meg, hogy teljesen újra kell telepíteni a Windows 11-et, méghozzá a decemberi frissítéseket integráltan tartalmazó legújabb telepítőkészlet használatával.
Az egyetlen jó hír, hogy akiket érint a hibajelenség, azok legalább tudják, hogy mit kell tenniük. Hacsak nem valaki más telepítette a számítógépükre a Windowst, mert akkor kénytelenek lesznek konzultálni az illetővel az ügyben.
Az olyan számítógépeket nem érinti a hiba, amelyek a Windows Update használatával lettek frissítve az idei Windows 11-re.
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
Már be is futott a javítás ahhoz a problémához, ami miatt kékhalált kapott néhány számítógép a Windows 11 frissítésétől.
Néhány napja kezdte elérhetővé tenni a Windows 11 éves nagy frissítését a Microsoft, ám sok felhasználó nem örülhetett az új funkcióknak egy pillanatig sem: a frissítést követően ugyanis nem töltött be a gépük, helyette összeomlott kékhalállal.
Mint kiderült, a probléma elsősorban a Western Digital Blue SN580 és Black SN770 típusú SSD-ivel szerelt gépek birtokosai tapasztalták, de időközben kiderült, hogy néhány SanDisk márkájú meghajtó is érintett – ami azért nem meglepő, mert ezt a gyártót néhány éve felvásárolta a Western Digital.
A probléma a HMB-re (Host Memory Buffer) épülő SSD-ket érinti. Ennek lényege, hogy a meghajtók gyorsítótárként használhatják a RAM-ot, jellemzően körülbelül 64 MB-ot. A Windows 11 24H2 azonban akár 200 MB-ot is allokálhat a RAM-ba, és ez okozhatja az instabilitást a nevezett SSD-k használatakor.
Eddig csak egy bonyolult, hozzáértést igénylő megoldás volt a problémára, most azonban kiadta a Western Digital azt a firmware-frissítést a problémás SSD-ihez, ami megoldja ezt – vette észre a Neowin.
Ehhez a Western Digital Dashboard nevű segédprogramot kell letölteni és telepíteni innen. Indítás után a program figyelmeztetni fogja arra, hogy van egy elérhető firmware-frissítés az SSD-jéhez, ezt kell telepíteni.
Fontos, hogy ez csak a megelőzésben segít, így azt a célt szolgálja, hogy a 24H2-re frissítés után ne legyen gond a rendszerrel. A Western Digital azt is megjegyzi, hogy a Microsoft megakadályozhatja a frissítést azoknál, akik nem rendelkeznek a legújabb firmware-változattal, így mindenképp érdemes installálni a javítást.
Akinél már beütött a baj, azoknak csak a rendszer helyreállítási opcióit tudjuk javasolni; ehhez ide kattintva találhat egy magyar nyelvű útmutatót.
[type] => post
[excerpt] => Már be is futott a javítás ahhoz a problémához, ami miatt kékhalált kapott néhány számítógép a Windows 11 frissítésétől.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1729636080
[modified] => 1729546332
)
[title] => Elérhető a frissítés, ami javítja azt a frissítést, ami kékhalált okozott a Windows 11-en
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=219270&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 219270
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 219271
[image] => Array
(
[id] => 219271
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows.jpg
[original_lng] => 21450
[original_w] => 560
[original_h] => 357
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows-300x191.jpg
[width] => 300
[height] => 191
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows.jpg
[width] => 560
[height] => 357
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows.jpg
[width] => 560
[height] => 357
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows.jpg
[width] => 560
[height] => 357
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows.jpg
[width] => 560
[height] => 357
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows.jpg
[width] => 560
[height] => 357
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1729535541:12
[_thumbnail_id] => 219271
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3317
[_oembed_b271fb815a24c7c726ef7b089b0c36c8] =>
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
A Microsoft honlapjáról letölthetővé vált a Windows 11 következő, 24H2 verziójának próbaváltozatát ISO képfájl formájában, aminek révén bárki kipróbálhatja az új rendszer képességeit. Ugyanakkor ezzel egyelőre a meglévő Windows 11-es rendszereket nem lehet frissíteni, hiszen mivel egy „trial” változatról van szó, az az év végével meg fog szűnni működni.
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: – Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) – Windows Server 2025 (based on version 24H2) – Azure Stack HCI, version 24H2
A lépés arra utal, hogy a vállalat kezd felkészülni az új Windows verzió bejelentésére, illetve frissítésként történő elérhetővé tételére is. A cég korábban oldalán arra utaló információkat tett közzé, hogy a jövő havi foltkedden fogja ezt majd ezt megtenni, de miután az október 8-i dátum körbefutott az informatikai sajtóban, a cég „pontosított”, és közölte, hogy ő semmit nem mondott a kiadás dátumát illetően.
A Windows 11 24H2-vel együtt egyébként annak szerveroldali párja, a Windows Server 2025 próbaváltozata is elérhetővé vált, aminek kiadását hivatalosan még szintén nem jelentette be a Microsoft.
[type] => post
[excerpt] => A Microsoft honlapjáról letölthetővé vált a Windows 11 következő, 24H2 verziójának próbaváltozatát ISO képfájl formájában, aminek révén bárki kipróbálhatja az új rendszer képességeit.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1727735875
[modified] => 1727649598
)
[title] => Mindenki számára letölthetővé vált a következő Windows verzió a Microsofttól
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=216252&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 216252
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 216253
[image] => Array
(
[id] => 216253
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/windows-11-24h2-trial-dyn-fullwidth-tablet.jpg
[original_lng] => 58345
[original_w] => 728
[original_h] => 546
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/windows-11-24h2-trial-dyn-fullwidth-tablet-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/windows-11-24h2-trial-dyn-fullwidth-tablet-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/windows-11-24h2-trial-dyn-fullwidth-tablet.jpg
[width] => 728
[height] => 546
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/windows-11-24h2-trial-dyn-fullwidth-tablet.jpg
[width] => 728
[height] => 546
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/windows-11-24h2-trial-dyn-fullwidth-tablet.jpg
[width] => 728
[height] => 546
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/windows-11-24h2-trial-dyn-fullwidth-tablet.jpg
[width] => 728
[height] => 546
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/windows-11-24h2-trial-dyn-fullwidth-tablet.jpg
[width] => 728
[height] => 546
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1727638798:12
[_oembed_b271fb815a24c7c726ef7b089b0c36c8] =>
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Azt, hogy a Windows 11 következő kiadása a rendszer eredeti minimumkövetelményeinél jelentősen erősebb hardvert igényel majd több funkciója használatához is, már egy ideje tudni – a héten azonban egy kellemetlen új információ látott napvilágot ezzel kapcsolatban. Ezek szerint ugyanis a Microsoft hamarosan elkezdi majd kvázi megbélyegezni azokat a gépeket, amik nem teljesítik ezeket.Az ilyen masinák ugyanis egy ahhoz hasonló vízjelet fognak megjeleníti az asztalon, mint amilyen a nem aktivált, illetve illegális Windows másolatokat is jelöli.
A különbség, hogy ez a vízjel arról fogja tájékoztatni a gép előtt ülő felhasználókat, hogy az adott konfiguráció túl gyenge ahhoz, hogy használja a rendszer mesterséges intelligencián alapuló funkcióit.
A szóban forgó újítások használatához legalább 16 GB memória és 225 GB háttértár kell majd a gépbe, a 64 bites processzor, valamint a mesterséges intelligenciás feldolgozási műveleteket felgyorsító NPU egység mellé. Amelyik gép ezen követelmények valamelyikét nem teljesíti, az számíthat majd a szóban forgó vízjel felbukkanására, valamint arra, hogy az említett MI-s fejlesztések részben vagy teljesen elérhetetlenek lesznek rajta.
A Windows 11 24H2 verziója egyébként egy másik szigorítással is érkezik majd, amiről szintén írtunk már korábban. Ez az ún. POPCNT és SSE 4.2 utasításkészlet támogatásának megkövetelése lesz a processzoron, aminek hiányában a rendszer egyáltalán nem is lesz hajlandó feltelepülni, illetve működni. Ugyanakkor mivel ezeket a műveleteket lényegében minden, az elmúlt 10-15 évben forgalomba került CPU teljesíti, ez a gyakorlatban nem lesz olyan komoly korlát, mint a fenti erőforrások megkövetelése az MI-s funkciókhoz.A Windows 11 24H2 újításait a Microsoft vélhetően a jövő hónap elején megrendezésre kerülő BUILD konferenciáján leplezi majd le, magát az új verziót pedig valamikor ősszel teheti majd elérhetővé.
[type] => post
[excerpt] => Azt, hogy a Windows 11 következő kiadása a rendszer eredeti minimumkövetelményeinél jelentősen erősebb hardvert igényel majd több funkciója használatához is, már egy ideje tudni – a héten azonban egy kellemetlen új információ látott napvilágot ezz...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1714257060
[modified] => 1714252791
)
[title] => Nem fog működni a gyengébb gépeken az új Windows 11
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=185601&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 185601
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 185603
[image] => Array
(
[id] => 185603
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/windows-11-copilot-pic-dyn-shareimg.jpg
[original_lng] => 62127
[original_w] => 1280
[original_h] => 770
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/windows-11-copilot-pic-dyn-shareimg-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/windows-11-copilot-pic-dyn-shareimg-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/windows-11-copilot-pic-dyn-shareimg-768x462.jpg
[width] => 768
[height] => 462
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/windows-11-copilot-pic-dyn-shareimg-1024x616.jpg
[width] => 1024
[height] => 616
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/windows-11-copilot-pic-dyn-shareimg.jpg
[width] => 1280
[height] => 770
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/windows-11-copilot-pic-dyn-shareimg.jpg
[width] => 1280
[height] => 770
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/windows-11-copilot-pic-dyn-shareimg.jpg
[width] => 1280
[height] => 770
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1714241992:12
[_thumbnail_id] => 185603
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2466
[_oembed_389daa1f535b43424cf7e3ad79d07244] =>
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
A Microsoft hamarosan újabb korlátozásokat vezethet be azon felhasználókkal szemben, akik nem aktivált állapotban próbálják futtatni a Windows-ukat – pl. azért, mert nem birtokolnak legális kulcsot ahhoz. Az illetők már most is csak korlátosan tudják személyre szabni pl. a Windows asztalt – de a jövőben az Edge böngésző beállításait sem nagyon változtathatják majd meg.
Bár a Microsoft a Windows 8-ig bezárólag egyáltalán nem is engedte tartósan használni azokat a Windows-okat, amik telepítésekor nem adtak meg egy érvényes termékkulcsot, illetve nem aktiválták azt, de a cég a Windows 10-től kezdve alapjaiban változtatott az ilyen illegális vagy szürke példányok kezelésén. Így operációs rendszere újabb kiadásai már nem állnak le ha ilyen módon próbálják futtatni őket – viszont korlátozzák egyes, nem létfontosságú funkcióik használatát.
Ez a korlátozás eddig csak az alaprendszer személyre szabására – és annak is csak egyes aspektusaira – terjedt ki, de úgy néz ki, hogy a jövőben az Edge böngészőt sem tudják majd igényeikhez igazítani azok, akik kulcs nélküli, illetve aktiválatlan Windows 11-et futtatnak.
A redmondi böngésző legújabb fejlesztői változata ugyanis már nem enged hozzáférést beállításaihoz ha azt észleli, hogy ilyen operációs rendszeren működik. Ha a Microsoft az új módosítást benne hagyja az Edge új verziójában, az május közepétől kezdve kerülhet majd ki a böngésző hétköznapi felhasználóihoz – azaz, attól kezdve szűnhet meg náluk a beállítások megváltoztatásának lehetősége ha nem aktivált Windows-on futtatják azt.
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2