Az X közösségi háló bemutatta a régóta ígért frissítést: egy új chatfunkciót, amely a korábbi alapvető privát üzenetküldést olyan lehetőségekkel váltja fel, amelyek jobban hasonlítanak a népszerű üzenetküldő alkalmazások szolgáltatásaihoz. Erről az Engadget számolt be.
A frissítés hang- és videohívásokat, fájlmegosztást, valamint a korábban elküldött üzenetek szerkesztésének és törlésének lehetőségét adja hozzá. Emellett adatvédelmi funkciók is megjelennek, például titkosítás és értesítés a képernyőképekről.
Az X azt is közölte, hogy „ellentétben a korábbi működéssel, mostantól a csoportos üzenetek és a média is titkosítható”, ugyanakkor megjegyezték, hogy a kapcsolódó metaadatok (például a címzett adatai) továbbra sem kerülnek titkosításra.
A Chat névre keresztelt új üzenetküldési funkciók jelenleg iOS-en kerülnek bevezetésre, Androidra pedig „hamarosan” érkeznek – közölte a vállalat. Az X azt is hozzátette, hogy dolgozik a hangüzenetek funkcióján.
Franciaország azt tervezi, hogy pornóoldalnak nyilvánítja az X közösségi platformot, az oldalnak így életkorellenőrzést kell bevezetnie a használatához – írja a Politico brüsszeli kiadása.
Ezzel gyakorlatilag megtiltják kiskorúak számára a közösségi oldal használatát, kivéve, ha korlátozzák a felnőtteknek szóló tartalmat.
„Az X 2024 óta jelzi, hogy elfogadja a pornográf tartalmak terjesztését. Ezért így is kell kezelni” – közölte Clara Chappaz, digitális ügyekért felelős miniszter hivatala. A bejelentést Clara Chappaz csütörtök esti tévéinterjúja – amiben azt is mondta, hogy az X hamarosan „ugyanazokat a szép papírokat kapja, mint a YouPorn” – előzte meg, kijelentette, az X.com-nak két választása van: vagy a felnőtteknek szóló tartalmakat korlátozza, vagy a felhasználók életkorát.
A franciaországi pornószolgáltatóknak június 7-i végső határidővel kell végrehajtaniuk az életkor-ellenőrzési intézkedéseket, ennek elmulasztása pedig bírságot, a keresőmotorokból való törlését vagy adott esetben az intézkedést végre nem hajtó weboldalak tiltását is vonhatja maga után.
Múlt héten Tanzánia betiltotta az X-et a közösségi oldalon terjedő pornográf tartalmak miatt, tavaly pedig a belga médiaszabályozó-hatóság fejezte ki hasonló okokból aggodalmát.
Ugyanakkor a javaslat, hogy nyilvánítsák pornóoldallá az X-et Franciaországban is, vélhetően nem független attól sem, hogy a francia kormányzatnak a közelmúltban voltak összetűzései Elon Muskkal, az X tulajdonosával.
Emmanuel Macron francia elnök idén január kritizálta Muskot amiatt, hogy a milliárdos beavatkozott a német választásba az AfD oldalán. Must pedig március végén mondott kritikát a francia bíróságról a Marine Le Pen elleni ítélet miatt.
A közösségimédia-platformot hétfőn érte kibertámadás. Az X megakasztása a legújabb akció a világ leggazdagabb emberének üzleti érdekeltségei ellen, amióta csatlakozott a Trump-kormányhoz.
Elon Musk a Fox Newsnak adott interjújában azt állította, hogy az X nevű közösségimédia-platformját hétfőn ért kibertámadást „Ukrajna területéről származó IP-címek” hajtották végre, tovább növelve az érdekeltségei ellen elkövetett akciók sorát.
A milliárdos, aki régóta bírálja az ukrán kormányt, leszögezte, hogy szerinte feltétlenül állami szereplők vettek részt benne. Azt azonban már korábban is elmondta, hogy a közösségimédia-platform ellen elkövetett támadásért „egy nagy, összehangolt csoport és/vagy egy ország felelős”, amely széles körű leállásokhoz vezetett az Egyesült Államokban és Európában is.
Nem csak az X sántikál
Az oldal elleni támadás hétfő reggel óta többször is megzavarta a szolgáltatást, azonban nem ez az egyetlen Musk-érdekeltség, amellyel problémák vannak:
a Tesla elektromosautó-gyártó árfolyama hétfőn 15 százalékot esett a piaci bizonytalanságok miatt, és az S&P 500 index egyik sereghajtójává vált;
a SpaceX pedig múlt héten elvesztette az egyik Starship rakétáját, amely a kilövést követően felrobbant;
washingtoni munkája miatt pedig több külföldi szerződést is bukott a Starlink-internetszogáltatása.
Larry Kudlow volt Trump-tanácsadóval beszélgetve a Fox Business műsorában Musk azt mondta, hogy a kormányzati munkája miatt „nagy nehézségekkel” működteti a többi vállalkozását.
Egyszerűen nem akarom, hogy Amerika csődbe menjen. Ez azonban rengeteg munkával jár, és nehéz a többi kötelezettségemre is odafigyelni – mondta Musk, aki elkötelezte magát amellett, hogy egyelőre marad kormányzati szerepében, és megismételte célját, hogy 1 ezermilliárd dollár megtakarítást vágjon vissza a kormányzati kiadásokból, ami az USA éves költségvetési hiányának körülbelül a felét jelentené.
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
Az X több órás leállását követően Elon Musk bejelentette, hogy a problémákat egy jelentős kibertámadás okozta, amely vélhetően vagy egy nagyobb, összehangolt csoport vagy egy ország műve lehet. A felhasználók világszerte tapasztalták a platform működésképtelenségét hétfő reggel, amikor az oldal nem, vagy csak nagyon nehezen akart betölteni.
„Az X ellen masszív kibertámadást hajtottak / hajtanak végre. Bár naponta érnek minket támadások, ez jelentős erőforrásokkal történt. Vagy egy nagy, összehangolt csoport és/vagy egy ország áll mögötte. Nyomozunk…” – írta Musk hétfőn délután az X-en.
A Downdetector adatai szerint a problémák először hétfőn reggel jelentkeztek, majd egy látszólagos helyreállást követően újabb felhasználók jelentett fennakadásokat. Délutánra már több mint 35 ezer bejelentés érkezett a platformmal kapcsolatban.
A világ leggazdagabb embere 2022-ben vásárolta meg a platformot, az azt követő létszámleépítések miatt pedig többen is figyelmeztettek a lehetséges működési zavarokra. Az oldal azonban eddig nagyrészt stabilan működött, a teljes leállások viszonylag ritkán fordultak elő.
Nem ez az első eset, hogy Musk kibertámadásra hivatkozik, ugyanis 2024 augusztusában egy Donald Trumppal tervezett élő beszélgetés 40 perces késését is egy „masszív” DDOS támadással magyarázta, bár ezt a szakértők egy része akkor megkérdőjelezte.
[type] => post
[excerpt] => Az X több órás leállását követően Elon Musk bejelentette, hogy a problémákat egy jelentős kibertámadás okozta, amely vélhetően vagy egy nagyobb, összehangolt csoport vagy egy ország műve lehet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1741644900
[modified] => 1741642456
)
[title] => Musk szerint „masszív kibertámadás” okozta az X leállását
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=234856&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 234856
[uk] => 234852
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 234853
[image] => Array
(
[id] => 234853
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-49.png
[original_lng] => 269194
[original_w] => 700
[original_h] => 467
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-49-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-49-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-49.png
[width] => 700
[height] => 467
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-49.png
[width] => 700
[height] => 467
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-49.png
[width] => 700
[height] => 467
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-49.png
[width] => 700
[height] => 467
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-49.png
[width] => 700
[height] => 467
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1741635257:12
[views_count] => 2853
[_thumbnail_id] => 234853
[_edit_last] => 12
[_algolia_sync] => 508519208000
[_oembed_4c42cf9466ccfd63a339d0dec38f57f4] =>
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
Rosangela Lula da Silva latinos temperamentummal nyilvánult meg a világ leggazdagabb emberével szemben a brazíliai G-20 előestéjén.
Lula brazil elnök felesége konkrétan elátkozta Elon Muskot a brazíliai G-20 előestéjén. „F— you, Elon Musk” – mondta a brazil First Lady, miközben férje a csoport vezetőinek nem kis jelentőségű csúcstalálkozójára készült.
Az esetről beszámoló Bloomberg szerint Rosangela Lula da Silva, Luiz Inacio Lula da Silva elnök felesége az X platform és a Tesla milliárdos tulajdonosát vette célba egy szombati Rio de Janeiró-i rendezvényen, ahol a brazil First Lady a közösségi médiahálózatok szabályozásának és az álhírek elleni küzdelem szükségességéről beszélt.
Lula tábora és Elon Musk között már azelőtt elmérgesedett a viszony, hogy a brazil legfelsőbb bíróság az év elején blokkolta volna az X-hez való hozzáférést. A brazil elnök felesége tavaly perrel fenyegette meg a közösségi médiavállalatot, miután fiókját feltörték, és mindenekelőtt azzal vádolta meg Elon Muskot, hogy nem reagált megfelelően a felháborító esetre.
Az X-et birtokló gigamilliárdos erre azt reagálta, hogy Luláék el fogják veszíteni a következő, 2026-ban esedékes választást Brazíliában.
A brazil elnök szóvivője nem reagált a beszólásra, azonban felesége felszólalása után Lula elnök kijelentette: „nem kell senkit sem megbántani, sem átkozni”.
Annaliese Dodds: Well, I have to say that there are different definitions legally around what a woman actually is. I mean you look at the definition within the Equality Act and I think it just says… https://t.co/su448ikI2V
A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
A pakisztáni belügyminisztérium szerdán ideiglenesen betiltotta az X (korábban Twitter – a szerk.) közösségi platform működését az országban, nemzetbiztonsági aggodalmakra hivatkozva.
A minisztérium Reuters hírügynökséghez eljutott dokumentuma szerint „a pakisztáni törvények betartásának kudarca és a felületen tapasztalt visszaélések tették szükségessé a tilalom elrendelését”.
A pakisztáni vezetés jelezte a problémákat az X irányába is, de a vállalat nem mutatott hajlandóságot azok megoldása terén – derül ki a dokumentumból.
„Az X betiltásáról szóló döntés a nemzetbiztonság védelme, a közrend fenntartása és a nemzeti egység megőrzése érdekében született” – írták, hozzátéve, hogy a döntéshez a pakisztáni hírszerzési és biztonsági ügynökségek jelentései adták az alapot.
A beadvány szerint az X-en tevékenykedő „ellenséges elemek” az ország destabilizálását tűzték ki célul.
Pakisztán hatóságai a YouTube-ot 2012 és 2016 között elérhetetlenné tették „istenkáromló” videók miatt, az X használatát pedig idén, a februári parlamenti választások után már jelentősen korlátozták. Ezenkívül két alkalommal a TikTokot is betiltották, és csak azután engedélyezték újra a működését, hogy több mint 18 millió, elfogadhatatlannak ítélt videó eltávolítására kötelezték.
Az AFP hírügynökségnek Moiz Dzsaferi ügyvéd úgy nyilatkozott, hogy az X korábbi blokkolása miatt bírósági eljárást kezdeményezett, és a szerdán megszületett ítéletben arra kötelezték a kormányt, hogy ismét tegye elérhetővé a felületet.
Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
Az X közösségi médiaplatform (korábbi nevén Twitter) már idén bevezeti a tervek szerint a személyek közötti (P2P) fizetéseket a platforomon – írja a Finextra.
Az elmúlt évben a fizetési folyamatok feldolgozására vonatkozó engedélyek megszerzésén dolgozott, és decemberre 13 amerikai államban szerezte meg a létfontosságú jóváhagyást.
A 2024-es terveket felvázoló blogján az X azt írja: Elindítjuk a peer-to-peer fizetéseket, a felhasználóink számára hasznos funkciókat és új kereskedelmi lehetőségeket mutatunk be.
A terv első ránézésre jóval kevésbé ambiciózus, mint az X tulajdonos Elon Musk októberi ígérete, miszerint azt szeretné, ha a platform 2024 végére a felhasználók „teljes pénzügyi életét” kezelné, hogy „ne legyen szükségük bankszámlára”.
A Twitter már korábban is belekóstolt a pénzügyi szolgáltatásokba: a felhasználók számára adományokat küldhetnek a platformra tartalmat gyártók számára, és lehetővé tették, hogy az emberek előfizetési díjat számítsanak fel exkluzív tartalmakért, például hírlevelekért.
Yesterday, @elonmusk broke news that the first human patient implanted with Neuralink appears to have fully recovered and is able to control a computer mouse just by thinking.
A major step toward enabling patients with motor impairments to communicate with the world.
A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
Az X Corp, korábbi nevén Twitter, pert indít a Media Matters és azok ellen, akik megtámadták az X közösségimédia-platformot – közölte a Reuters beszámolója szerint Elon Musk szombaton, a platformon közzétett bejegyzésében, nem sokkal azután, hogy a nagy amerikai vállalatok szüneteltették hirdetéseiket az oldalon.
„Hétfőn lesz elérhető a bíróság, az X Corp pedig termonukleáris pert indít a Media Matters és mindazok ellen, akik összejátszottak ebben a cégünk elleni csaló támadásban” – írta Musk az X-en közzétett bejegyzésében, anélkül, hogy megnevezne más feleket.
A Media Matters for America liberális médiafigyelő csoportja a hét elején azt közölte, hogy az IBM, az Apple, az Oracle és a Comcast Xfinity vállalati hirdetéseit antiszemita tartalom mellett helyezték el.
Ezután az IBM csütörtökön közölte, hogy azonnal felfüggesztett minden hirdetést a Musk tulajdonában lévő X-en, miután a felügyelet megállapította, hogy hirdetései Adolf Hitlert és a náci pártot népszerűsítő tartalom mellett kaptak helyet.
A Disney, a Warner Bros Discovery és a Comcast, a Lions Gate Entertainment és a Paramount Global pénteken közölték, hogy felfüggesztik az X-en hirdetéseiket.
Yesterday, @elonmusk broke news that the first human patient implanted with Neuralink appears to have fully recovered and is able to control a computer mouse just by thinking.
A major step toward enabling patients with motor impairments to communicate with the world.
A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Az Európai Bizottság pénteken közölte, hogy leállítja hirdetéseit a X – korábban Twitter – internetes közösségi oldalon, azzal az indokkal, hogy az „elmúlt hetekben a dezinformáció és a gyűlöletbeszéd riasztó mértékű növekedését tapasztalták.”
Johannes Bahrke, a brüsszeli testület szóvivője azt mondta: „Azt tanácsoltuk a szolgáltatóknak, hogy tartózkodjanak a hirdetésektől ezen a közösségi platformon, mivel aggályaink vannak azzal kapcsolatban, hogy a tartalmak nem megfelelő kontextusban jelennek meg, ami befolyásolja kommunikációnk és üzeneteink hatékonyságát”.
Bahrke hozzátette, hogy egyelőre az X érintett csak az ügyben. Leszögezte azt is, hogy az Európai Bizottság nem hagyja el a közösségi webfelületet.
A bizottság októberben hivatalos információkérést küldött a vállalatnak, és választ vár arra, hogy az Európai Unióban terrorszervezetként nyilvántartott palesztin Hamász október 7-i izraeli támadásához kapcsolódó illegális tartalmak és dezinformációk kezelése megfelel-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabálynak.
Ez a jogszabály a világ első olyan, a digitális területet szabályozó rendelete, amely uniószerte elszámoltathatóvá teszi a digitális vállalkozásokat a platformjaikon közzétett tartalmakért.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság pénteken közölte, hogy leállítja hirdetéseit a X – korábban Twitter – internetes közösségi oldalon, azzal az indokkal, hogy az „elmúlt hetekben a dezinformáció és a gyűlöletbeszéd riasztó mértékű növekedését tapasztalták.”
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1700335380
[modified] => 1700310325
)
[title] => Az EB leállítja a hirdetéseket az X közösségi oldalon
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=169369&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 169369
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 169370
[image] => Array
(
[id] => 169370
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/x.jpg
[original_lng] => 26745
[original_w] => 850
[original_h] => 478
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/x-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/x-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/x-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/x.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/x.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/x.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/x.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1700303460:12
[_thumbnail_id] => 169370
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2702
[_oembed_258344df6f70a507a5a2e3dfd952763c] =>
Indeed, @elonmusk, we do. We are looking forward to the Budapest #Demographic Summit, the largest international gathering of pro-family forces, which will be held between September 14 and 15, with the participation of many heads of state, prime ministers and influencers, where…
Az X közösségi felület több száz „Hamászhoz kötődő fiókot” távolított el, és több tízezer poszt eltávolítására vagy megjelölésére tett intézkedéseket az Izrael elleni támadás óta – közölte a korábban Twitter néven ismert portál vezérigazgatója, Linda Yaccarino csütörtökön.
„Továbbra is azonnal reagálunk a világ minden tájáról, köztük az uniós tagállamokbeli bűnüldöző szervektől érkező megkeresésekre” – írta Yaccarino szerdán Thierry Breton az Európai Bizottság belső piacért felelős tagjának címzett, a X-en közzétett levelében.
Breton kedden felszólította a közösségi vállalat tulajdonosát, Elon Muskot hogy foglalkozzon a platformot elárasztó, a Hamász palesztin iszlamista csoporthoz kötődő dezinformációval annak érdekében, hogy az X megfeleljen az újonnan megalkotott európai uniós online tartalomszabályzásoknak.
„Arra kérem, hogy sürgősen bizonyosodjon meg arról, hogy a rendszere hatékonyan működik, és a meghozott válságintézkedésekről mihamarabb számoljon be a csapatomnak” – írta Breton az X-en is közzétett, Musknak küldött levelében.
Breton bejegyzésére válaszolva Musk elmondta, hogy vállalata irányelvei szerint minden lépésük nyilvános és átlátható. „Kérem, sorolja fel az X-en közzétett, Ön által említett jogsértéseket, hogy a nyilvánosság számára is jól látható legyen” – mondta Musk.
„Ön jól ismeri a felhasználók – és a hatóságok – jelentését a hamis tartalmakról és az erőszak dicsőítéséről. Önökön múlik, hogy bebizonyítsák, állják a szavukat” – válaszolt Musknak Breton.
A digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) néven ismert online tartalomszabályozás előírja az X és más nagyobb online platformok számára, hogy távolítsák el az illegális tartalmakat, és hozzanak intézkedéseket a közbiztonságot és a közbeszédet fenyegető kockázatok kezelésére.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az X közösségi felület több száz „Hamászhoz kötődő fiókot” távolított el, és több tízezer poszt eltávolítására vagy megjelölésére tett intézkedéseket az Izrael elleni támadás óta – közölte a korábban Twitter néven ismert portál vezérigazgatója, Li...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1697192460
[modified] => 1697191005
)
[title] => A „Hamászhoz kötődő fiókok” százait távolította el az X
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=164979&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 164979
[uk] => 165263
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 164980
[image] => Array
(
[id] => 164980
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter.webp
[original_lng] => 19056
[original_w] => 900
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter.webp
[width] => 900
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter.webp
[width] => 900
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter.webp
[width] => 900
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter.webp
[width] => 900
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1697373512:3
[_thumbnail_id] => 164980
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 3049