XIV. Leó pápa visszaállította azt a vatikáni hagyományt, hogy az alkalmazottak minden pápaválasztás után prémiumot kapnak, ez most 500 euró – jelentette szombaton az ANSA hírügynökség.
Az úgynevezett konklávéprémiumot 2013-ban törölték el az előd Ferenc pápa idejében. XIV. Leó pápa a visszaállításáról szóló bejelentést közvetlenül azt megelőzően tette meg, hogy pénteken első hivatalos audienciáját tartotta meg a Római Kúriával, vagyis a Szentszék tulajdonképpeni kormányzatával és az alkalmazottakkal.
A prémium azért a munkáért jár az alkalmazottaknak, amelyet az átmeneti időszakban végeznek, vagyis a mindenkori pápa halála és az új egyházfő megválasztása között.
A Vatikánnak több mint négyezer alkalmazottja van.
A 18–25 év közötti ukránok, akik egyéves szerződést kötnek a hadsereggel, egymillió hrivnyát, ingyenes felsőoktatási intézményi oktatást és kedvezményes jelzáloghitelt kapnak – jelentette be hétfőn Volodimir Zelenszkij elnök Kijevben a Nadia Calvinóval, az Európai Beruházási Bank elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök elmondta: „Ez egy nagyon jó ajánlat azoknak, akik 1 évre szeretnének szerződéssel bevonulni. Igen, folytathatják, ha akarják, de ez egy évre szól.” Szerinte a következő 2-3 napban minden részletet hivatalosan is bejelentenek.
„Van, hogy az ember évente akár 1 millió hrivnyát is kereshet, egy háborús év után vizsga nélkül választhat egyetemet, és ingyen tanulhat. A harmadik a jelzáloghitelek speciális feltételei – 0%, az összes kamatot az állam fedezi. Még sok részlet, fontos ajánlat van, hova mennek, melyik dandár, ez egy kísérleti szerződés lesz minden tekintetben”
Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025
Сьогодні відвідав наших поранених воїнів в одному з медзакладів Києва. Поспілкувався з бійцями, які зараз проходять лікування після тяжких поранень рук і ніг. Дякую захисникам за службу, за все, що зробили для країни. Відзначив їх державними нагородами.