Megszűnik a karanténkötelezettség a kontaktszemélyeknek Horvátországban

Megszűnik a karanténkötelezettség a kontaktszemélyeknek Horvátországban

18:43 Május 1, 2022

Közélet 1251 3 хвилини

Függetlenül az oltási státuszuktól és a koronavírus-fertőzésből történt felgyógyultságuktól, a kontaktszemélyeknek nem kell többé karanténba vonulniuk, ha Covid-fertőzött személlyel érintkeztek – jelentette be Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója szerdán.

A szakember kiemelte: a kontaktszemélyeknek tíz napig maszkot kell hordaniuk és az ötödik napon öntesztelést kell végezniük, továbbá kerülniük kell a nagyobb összejöveteleket és az érintkezést a veszélyeztetettnek számító csoportokkal, például a gyenge immunrendszerű betegekkel vagy az idősebbekkel.

Az egészségügyi és a szociális ellátásban dolgozóknak FFP2-es maszkot kell viselniük, és háromnaponta kell tesztet végezniük – hangsúlyozta. Az igazoltan fertőzött személyekre továbbra is vonatkozik a korábbi rendelet, mely szerint öt nap elkülönítőbe kell vonulniuk. A karantén csakis negatív teszttel oldható fel, az utolsót napon. Ez azonban nem vonatkozik az oltatlanokra vagy azokra, akik még nem estek át a fertőzésen, nekik továbbra is tíz napig kell elkülönítőben maradniuk.

A HZJZ ajánlásokat fogalmazott meg a negyedik oltást illetően is. Egyelőre csupán a 80 év felettiek és a 65. életévüket betöltött, idősotthonokban élőknek ajánlják az újabb emlékeztető dózis felvételét. A negyedik oltást legkevesebb négy hónappal a harmadik oltás után lehet beadni, és erre a célra mRNS-alapú vakcinát kell használni (Moderna, Pfizer) – írták.

A valamivel kevesebb, mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 1142 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben öten hunytak el. Kórházban 541 beteget ápolnak, közülük 27-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 312 026-an kaptak védőoltást, közülük 2 239 944-en már a második adagot is beadatták maguknak.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei