A háború befejezése után 5 millió veteránja is lehet Ukrajnának – veteránügyi miniszter

A háború befejezése után 5 millió veteránja is lehet Ukrajnának – veteránügyi miniszter

13:20 Május 8, 2022

Közélet 2730 2 хвилини

Українська

Ukrajnában a háború befejezése után négyszer több lesz a veterán, az ebbe a kategóriába tartozó állampolgárok száma a mostani 1,2 millióról akár 5 millióra is nőhet – nyilatkozta Julija Laputina veteránügyi miniszter vasárnap az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek.

A miniszter elmondása szerint Oroszország teljes körű inváziója előtt Ukrajnában körülbelül 500 ezer személy volt az ATO vagy az Egyesített Erők Műveletének veteránja. „Ha ehhez hozzáadjuk az elesett hősök családtagjait, köztük a mennyei század hőseit és a méltóság forradalmának érintett résztvevőit, valamint minden más kategóriát, például a második világháború résztvevőit vagy az azokkal egyenértékű személyeket, és mindenkit, aki részt vett békefenntartó missziókban, úgy körülbelül 1,2 millió emberről van szó” – fejtette ki. „A háború befejezése után a veteránok száma megnégyszereződhet, és elérheti akár az 5 millió főt is” – emlékeztetett Julia Laputina.

(vb/Interfax-Ukrajina)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei