Musk szerint veszélyben forog a japán nép létezése

Musk szerint veszélyben forog a japán nép létezése

16:35 Május 9, 2022

Közélet 1522 2 хвилини

Elon Musk magára haragította a japánokat, amiért a hétvégén közzétett Twitter-bejegyzésében arról írt, hogy hamarosan megszűnhet a japán nép, ha továbbra is alacsony marad a születésszám a szigetországban. A harag nemcsak Musk, hanem leginkább a japán kormány ellen irányult, amely sokak szerint keveset tesz a probléma leküzdése érdekében – tudatta a Reuters.

Hacsak nem változik valami, ami miatt a születési arány lekörözné a magas halálozási arányt, Japán létezése veszélyben van, mely nagy veszteség lenne a világ számára – tweetelte az elektromos járműveket gyártó Tesla vezetője a hétvégén.

A bejegyzés érzékenyen érintette a japánokat: az ázsiai szigetországban 2008-ban tetőzött a népesség, és azóta az alacsony születésszám következtében, illetve a probléma leküzdésére irányuló szórványos kísérletek ellenére tavaly mintegy 125 millió főre csökkent a népesség.

A japán lakosság véleménye szerint azonban a helyzet nem meglepő, és a kormányt bírálták, amiért nem tesz eleget a probléma leküzdésére: az államnak például több bölcsődét kellene nyitnia, és biztosítania a nők számára, hogy gyermekvállalás után könnyebben visszatérhessenek a munkaerőpiacra.

Többen megjegyezték, hogy az alacsony születésszámok Japánon kívül számos más országot sújtanak, köztük Németországot is. Japán továbbra is a világ harmadik legnagyobb gazdasága, amely az autógyártó és a játékfejlesztő cégekig számos globális nagyvállalatnak ad otthont, és a globális félvezető-ellátási láncok kulcsfontosságú láncszeme.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei