Nem gyárt több iPodot az Apple

Nem gyárt több iPodot az Apple

22:44 Május 11, 2022

Közélet 2268 2 хвилини

Українська

Az Apple a cég bejelentése szerint még eladja a készleten lévő iPod Touch-okat, gyártani viszont már többé nem fogja egyik legikonikusabb termékét.

A 2001-ben piacra dobott termék volt az, amivel az almás vállalat belépett az átlagember életébe is, és ezzel megalapozta márkája máig tartó sikerét; nem mellesleg funkcionálisan és megjelenésében is ez a terméke volt az, amiből később legkeresettebb másik eszköze, az iPhone is kifejlődött.

Az Apple bejelentésében ennek ellenére persze semmi meglepő nincs, ha csak nem az, hogy az ilyen későn érkezik. Mára ugyanis gyakorlatilag egyrészt már minden eszközünk, a telefonunktól kezdve az autóba szerelt fejegységeken át egészen a TV-nking képessé vált összetett zenekönyvtárak kezelésére is; másrészt, mert a zenék megvásárlásának, illetve az MP3-ak felhalmozásának helyét átvette a streaming-szolgáltatásokból történő zenehallgatás, ami a külön zenelejátszót feleslegessé tette.

Az Apple bejelentésre mindenesetre nem jelenti azt, hogy mától egyáltalán nem lehet majd vásárolni iPod-okat, mert annak legújabb Touch változata még egy ideig kapható lesz. Ugyanakkor ez már csak a készletek kifogyásáig lesz igaz, amit követően végleg el fog tűnni a legendás Apple termék a boltok polcairól, ezt követően pedig lassan vélhetően a még mindig ezeket használók életéből is majd.

(pcforum.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei