Megszűnik a kötelező maszkviselés Franciaországban

Megszűnik a kötelező maszkviselés Franciaországban

12:10 Május 12, 2022

Közélet 1799 4 хвилини

Українська

Franciaországban május 16-ától a közösségi járműveken sem kötelező maszkot viselni – jelentette be szerdán Olivier Véran egészségügyi miniszter. Ezzel az utolsó jelentős korlátozás is megszűnik az országban.

„A maszkviselés ajánlott marad, de többé nem kötelező” – hangsúlyozta a tárcavezető, aki szerint a korlátozás már nem szükséges, miután a koronavírus-járvány jelentős mértékben visszahúzódott. Minden járványmutató két hónapja folyamatosan csökkenőben van, jóllehet a szakemberek szerint a járvány még nem ért véget, és új vírusvariáns megjelenésének is megvan a kockázata.

A maszkviselés kötelezettségének megszűnése az utolsó nagy járványügyi korlátozás kivezetését jelenti Franciaországban, ahol a szomszédos országokhoz hasonlóan több mint két éve voltak életben járványügyi szabályok.

Az egészségügyi intézményekbe történő belépéshez azonban továbbra is kötelező bemutatni egy védettséget bizonyító dokumentumot(három adagot bizonyító oltási igazolást vagy negatív tesztet), valamint az egyhetes karanténkötelezettség is érvényben marad mindazoknak, akiknek a koronavírustesztje pozitívnak bizonyul. A koronavírus elleni oltás pedig továbbra is kötelező az egészségügyben, a szociális szférában, illetve a tűzoltóságnál dolgozóknak.

Az egészségügyi miniszter nem zárta ki, hogy a kormány ősszel újabb oltási kampányt indít, de annak részleteiről nem árult el részleteket. Jelezte: a kampány az új vírusvariánsok esetleges megjelenésétől, illetve attól függ, hogy mennyire lesznek azok veszélyesek és ellenállók a meglévő oltásokkal szemben.

Az oltásra jogosultak csaknem 98 százaléka vette fel az oltás első és második adagját. Ez a teljes társadalom nyolcvan százalékának felel meg. Az oltásra jogosultak 75 százaléka pedig már a harmadik adagon is túl van. A koronavírus elleni oltás negyedik adagját jelenleg csak azon hatvan év felettiek kérhetik, akik több mint hat hónappal ezelőtt kapták meg a harmadik adagot. A második emlékeztető oltás senkinek nem kötelező.

A naponta feltárt új esetek számának átlaga az elmúlt hét napban 37 ezer volt, a csökkenés hetente 15 és 25 százalék között mozog. Hasonló arányú a kórházban ápoltak számának csökkenése is: jelenleg 20 500 fertőzött szorul kórházi ellátására, közülük 1300-an vannak intenzív osztályon, ami tavaly november óta a legalacsonyabb szám – számolt be az MTI.

Forrás: index.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei