A ZeneVarázslat Mozgalom és a Magyar Református Szeretetszolgálat adománya

A ZeneVarázslat Mozgalom és a Magyar Református Szeretetszolgálat adománya

09:30 Május 14, 2022

Közélet 2951 9 хвилин

Українська

A Híd Kárpátaljáért segélyprogram mottójához kapcsolódva a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségével, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat együttműködésével magyarországi zene-, illetve művészeti iskolák bevonásával országos kezdeményezést indított a ZeneVarázslat Mozgalom a Kárpátalján élők támogatására. Április 8-án több mint 10 ezer résztvevővel 77 magyarországi zeneiskolában egyszerre szólaltak meg a hangszerek közvetítve a szolidaritást és együttérzést a Kárpátalján élő és az Ukrajna más területeiről menekülő családok felé. A 77 magyarországi zeneiskolákban adománygyűjtő dobozokat is helyeztek ki. Az adománygyűjtésen több mint 6 millió forint gyűlt össze, melynek jelképes átadásár a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF) került sor május 13-án.

Az ünnepélyes adományátadónak a főiskola Esztergom terme adott otthont, ahol a jelenlévőket elsőként Váradi Natália, a II. RF KMF Felnőttképzési Központjának vezetője, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója köszöntötte, aki külön kiemelte a rendezvényen részt venni kívánt Najla Kassabot, a Református Egyházak Világközösségének elnökét, aki Libanonból utazott volna Beregszászba, azonban az ukrán határőrök megtagadták belépését az országba.

„Nagyon fontos számunkra az, hogy az anyagi adományon túl lelkileg is összeköt minket egy lélekhíd. Április 8-án kicsik, nagyok, szülők, tanárok, gyerekek a mi békénkért, a mi lelki békénkért is játszottak, ezzel is együtt érezve velünk, kifejezve, hogy egy nemzet, egy nép, egy lélek vagyunk” – mondta Váradi Natália, majd kiemelte: az adománygyűjtésen befolyt összegből a beregszászi főiskola kollégiumaiban elhelyezett Ukrajna háborús övezeteiből menekültek étkeztetéséhez, valamint kiadásaihoz járulnak hozzá. A háború kitörésének első napjától a magyar felsőoktatási intézmény összesen 711 főt fogadott be.

Köszöntőjének végén Váradi Natália a Rákóczi-főiskola vezetősége nevében köszönetet mondott Várnagy Andrea zongoraművésznek, a ZeneVarázslat Mozgalom megálmodójának, a 77 zeneiskolának, minden fellépőnek és mindenkinek, aki támogatta a kezdeményezést.

Gyebnár István beregszászi magyar konzul beszédében méltatta Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész a vidékünkön élők megsegítésére irányuló akcióját. „A jótékonysági koncert keretében a zene segítségével mutatták be azokat a gondolatokat, amelyeket szavakkal nem lehet kifejezni, ezáltal erőt és reményt adtak azon nehéz sorsú emberek számára, akiket a háború közvetlen vagy közvetve sújtott” – fogalmazott a diplomata, aki szintén köszönetet mondott a zongoraművész kezdeményezéséért, s a koncertekbe bekapcsolódó zeneiskolák részvételéért.

„Amikor április 8-án 77 zeneiskolában egyszerre megszólaltak értetek a hangszerek, annak úgy gondolom, példaértékű ereje van, s ami a legfontosabb: reményt ad” – szólt a jelenlévőkhöz – de valójában minden kárpátaljaihoz – meghitt hangulatú ünnepi köszöntőjében Várnagy Andrea. A művésznő kiemelte az összetartás fontosságát és a békébe vetett közös hit erejét: „Fontos, hogy egymásra mosolyogva, egymást támogatva, együtt higgyünk a békében. Ennek a közös erőnek, a közös akaratnak beteljesítő ereje van” – fogalmazott.

„Kárpátalja mindig olyan, mintha hazatérnék. Azt gondolom, hogy annyi szeretetet és annyi támogatást kaptam az itteni emberektől, hogy amikor ők bajba kerültek, akkor is melléjük kell, hogy álljak, hiszen ha a jóban is mindig együtt voltunk, együtt muzsikáltunk, akkor most muzsikáljunk együtt a békéért. Hiszem azt, hogyha sokan egyszerre megszólaltatják a hangszereiket, együtt imádkoznak, akkor annak beteljesítő ereje lesz. Mindenhonnan azt a visszajelzést kaptam, hogy valami egészen csodálatos érzést tapasztaltak, meghatódtak és felemelkedett lélekkel muzsikált mindenki. Azt gondolom, hogy ez az érzés az áldás volt, Isten velünk volt. Azt hiszem, hogy ő is azt szeretné, hogy újra együtt, mindenki egymásra mosolyogva és szeretettel a szívében élne, és legyen végre béke” – foglalta össze kezdeményezésének hátterét, az azzal kapcsolatos tapasztalatait és érzéseit a zongoraművész.

„Bennünket, magyarokat olyan híd köt össze, melyet rakétákkal, bombákkal, de még országhatárokkal sem lehet lerombolni, hiszen ez a híd lélekből épült. S a lélek rezdüléseit leginkább a zene tudja kifejezni, mely akkor is összeköt bennünket, amikor elfogynak a szavak. […] Bízunk abban, hogy az adományokon túl a személyes találkozások is erősítik mindannyiunkban azt a meggyőződést, hogy összetartozunk, és ezen nem változtathat semmilyen körülmény, gonosz szándék vagy akarat…” – idézte Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete püspökének, a zsinat lelkészi elnökének levelét Juhász Márton, az első pillanattól az akció mellett álló Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, majd felolvasta Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége elnökének az alkalomra írt sorait.

„Én idefele fehér ingben jöttem, s gondolkoztam, átvegyem-e a szeretetszolgálatunk pólóját, s úgy döntöttem, hogy átveszem. Ennek oka, hogy egyszer egy püspökünk azt mondta, hogy mi a szeretet postásai vagyunk, s ezért zöld az egyenruhánk. Így volt ez ebben az esetben is, amikor pénzbeli és tárgyi adományokat segítettünk összegyűjteni és célba juttatni, illetve a háború kitörése óta így van ez minden nap, amikor határt lépünk” – húzta alá Juhász Márton.

A Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai ez idáig közel 300 alkalommal lépték át a magyar–ukrán határt, s mintegy 300 tonna adományt juttattak célba. „Ezek az adományok elsősorban az itt élő magyarokat, másodsorban pedig az ide érkező különböző nemzetiségű menekültek támogatását szolgája” – közölte szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója.

A köszöntőket követően Juhász Márton és Várnagy Andrea ünnepélyesen és jelképesen átadta az összegyűlt több mint 6 millió forintot Váradi Natáliának és Molnár Andreának, a rektori titkárság vezetőjének.

A rendezvényen részt vett a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány harmadik ZeneVarázslat című képzés és hangverseny tehetséggondozó programjára felvételt nyert 19 diák is. Közülük Sárady Bence Kos-Anatolsky Prelude darabját játszotta el a díszteremben található K. Kawai koncertzongorán, majd Kovács Éva zongoratanárával, Barna Szvetlánával közösen Myroslav Skoryk Melodia című játékát adta elő. A későbbiekben felcsendült G. Kompányinec Ukrán tánc zongoradarabja Takács György előadásában, valamint a jelenleg a főiskola beregszászi kollégiumában tartózkodó ukrajnai zongoraművész, Anton Genkin, a művészettudományok kandidátusa előadta Leopold Godowsky Alt Wien darabját.

Az adományátadó ünnepséget követően Várnagy Andrea foglalkozást tartott a III. ZeneVarázslat képzésen részt vevő diákok és zongoratanáraik számára.

(CsA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei