karpat.in.ua

72 éves korában elhunyt a világ legnagyobb tudományos projektjének vezetője

A világ első kísérleti fúziós erőműve, az ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor) megépítésére irányuló nemzetközi projekt főigazgatója már nem Bernard Bigot. A francia tudós 72 éves korában hunyt el.

A világ legnagyobb tudományos projektjének vezetője második ötéves mandátumának félidejéhez közeledve, szombaton halt meg 72 évesen, meg nem nevezett betegségben. Ideiglenes utódjának helyettesét, a japán Tada Eiszukét nevezték ki.

Az ITER közleménye szerint Bigot halála „csapást jelent a globális fúziós közösségre”. A nemzetközi projekt résztvevői magyar közreműködéssel azon dolgoznak, hogy energiát lehessen előállítani a Nap energiatermelését modellező technológiával.

A világ első kísérleti fúziós erőműve a franciaországi Cadarache-ban épül, az építkezés jelenleg körülbelül 75 százalékos készültségű. Az erőmű a tudósok reményei szerint 2026-ban kezdheti meg működését.

Magyarországról az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Fúziós Plazmafizika Laboratóriumának és Fúziós Technológia Laboratóriumának a szakemberei vesznek részt a projektben.

(hirado.hu)