Átnevezték a kijevi szovjet emlékművet

Átnevezték a kijevi szovjet emlékművet

19:54 Május 15, 2022

Közélet 2709 3 хвилини

Українська

Az Ukrán nép szabadságának emlékművévé nevezte át szombaton a kijevi városi tanács az eddig Népek barátsága néven ismert szovjet emlékművet.

A 35 méter magas, fémből készült, hatalmas boltívformájú emlékmű átnevezését Vitalij Klicsko polgármester jelentette be a Telegramon.

Az emlékművet egy kijevi belvárosi parkban alakították ki 1982-ben. Április végén már lebontották a hozzá tartozó – egy ukrán és egy orosz munkást ábrázoló – szobrot, amely a két nép egységét akarta szimbolizálni.

Emberi jogi aktivisták 2018-ban egy repedést ábrázoló matricát ragasztottak a boltívre. Az akcióval az Oroszországban és a 2014-ben Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten törvénytelenül őrizetbe vett politikai foglyokra akarták felhívni a figyelmet.

A városi tanács szombaton több mint negyven olyan emlékművet is megnevezett, amelyeket el kell távolítani Kijev utcáiról, illetve épületeket is kijelölt, amelyeket a jövőben a totalitarizmus korszakával kapcsolatos múzeummá kell átalakítani.

Vitalij Klicsko jelezte: olyan sok helyet és emlékművet kell átnevezni, hogy az új nevek megtalálása időigényes lesz, és történészek fognak részt venni a folyamatban. A polgármester arra intett, hogy ne hozzanak majd elhamarkodott döntéseket az új nevek kijelölésekor.

Kijevben sokan szorgalmazzák, hogy nevezzenek át több olyan helyet a fővárosban, amelynek jelenlegi neve Oroszországhoz vagy a Moszkvával szövetséges Fehéroroszországhoz kötődik. A kijevi metró által indított internetes szavazáson az emberek támogatták, hogy a Minszk nevű megállót Varsóra, a fehéroroszországi Breszt városra utaló Beresztejszka megállót pedig Bucsára nevezzék át, sőt azt is megszavazták, hogy a Lev Tolsztoj orosz író nevét viselő állomást inkább Vaszil Sztusz ukrán költőről nevezzék el.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei