Visk: Előadás a táncház napján

Visk: Előadás a táncház napján

18:36 Május 17, 2022

Közélet 2000 4 хвилини

Українська

Május 14-én, a táncház napján a viski Fodó Sándor Kulturális Központban tartott előadást a táncházmozgalom kialakulásáról, elterjedéséről Várady Enikő, Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja (HHHK) kulturális szervezője. A program a HHHK kirendeltség szervezésében valósult meg az eredeti tervekhez képest kicsit másképp.

A programon a Viski Folkműhely tanulói vettek részt. Az előadásból a fiatalok megtudhatták, hogy honnan ered a táncház kifejezés, milyen táncokat táncoltak az első táncházban Budapesten, kik voltak a mozgalom elindítói és hogyan terjedt el a Kárpát-medencében, valamint Kárpátalján. A táncházmozgalom idén ötvenéves jubileumát ünnepli, ebből adódóan Kárpát-medenc-szerte és a világ több országában tartottak különböző programokat. Az első táncházra 1972. május 6-án került sor Budapesten a Liszt Ferenc téri Könyvklubban. A mozgalom kiindulópontját ehhez az alkalomhoz kötik. Az elmúlt évek során Kárpátalján is megerősödött a táncházmozgalom, zenekarok, néptáncegyüttesek jöttek létre. Mindez a magyar kormány támogatásának és az elkötelezett kárpátaljai emberek munkájának köszönhető. A kárpátaljai táncházmozgalmat több helyi szervezet is felkarolta az utóbbi években, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja szervezte és koordinálta megyei szinten, s amelynek évenkénti lezárásaként a Kárpátaljai Táncházzenészek Találkozója kerül megszervezésre.

Az idén sokszínű programmal készült a szervezet megünnepelni a jubileumi évfordulót, azonban az Ukrajnában zajló orosz–ukrán háború miatt sajnos a rendezvényt eredeti formájában le kellett mondani. A szervezők úgy gondolták, hogy a mozgalomról ismeretterjesztő előadás keretében beszélnek a helyi fiatalok számára. Az előadást követően kvízjátékra került sor, amelyen a jelenlévők két csoportba verbuválódva válaszolhattak a táncházmozgalom tematikáját érintő kérdésekre. A helyes válaszok értékes finomságokat „rejtettek”.

A táncház napja alkalmából kézműves-foglalkozásra is sor került, amelyen a helyi viski kézművesoktatók által – Szenek Zita, Nemes Éva, Havasi Orsolya – a fiatalok különböző hagyományőrző kézművestechnikákat is kipróbálhattak.

A Viski Fricskák népi zenekar jóvoltából élő népzenei hangulat is kerekedett, a kicsik így táncra is perdülhettek. Jőrös Dóra viski néptáncoktató segítségével néhány lépést is elsajátíthattak, ezáltal is felidézve a néphagyomány által felgyűjtött régi táncokat.

A program a Csoori Sándor Alap támogatásával valósulhatott meg.

(Kővári/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei