A Boeing személyzet nélküli kapszuláját újból kilőtték az űrbe

A Boeing személyzet nélküli kapszuláját újból kilőtték az űrbe

19:42 Május 21, 2022

Közélet 908 3 хвилини

 A Boeing legénységi kapszulája, a Starliner űrhajósok nélkül, egy bábuval a fedélzetén csütörtökön ismét tesztrepülésre indult, szombaton pedig sikeresen kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – jelentették hírügynökségek.

Az űrhajó a tervek szerint 4-5 napot tölt el az ISS-en, a Földre visszatérve ejtőernyő segítségével landol majd az új-mexikói sivatagban.

A Starliner első tesztrepülését 2019-ben súlyos szoftverhibák sújtották, a kapszula rossz pályára került, és nem érte el az űrállomást.

Tavaly nyáron újabb indításokkal próbálkoztak, de először a Nemzetközi Űrállomáson volt vészhelyzet, majd az űrhajó szervizmoduljának üzemanyagrendszere nem működött jól.

Az elhúzódó tesztrepülési program körülbelül 600 millió dollárjába került a Boeingnek, ami próbálja utolérni a SpaceX-et, a NASA másik űrszállítóját: Elon Musk cége két éve repít űrhajósokat az űrállomásra, és egy évtizede szállít rakományt.

Bill Nelson, a NASA adminisztrátora elmondta, hogy a NASA arra törekszik, hogy csökkentse az Oroszországtól való függőségét a személyzet szállítása terén, ezért kötött szerződést a Boeingel és a SpaceX-el.

A Boeing Starlinere teljesen automatizált kapszula, aminek funkciója hasonló a SpaceX Dragonhoz, megkísérel önállóan dokkolni az űrállomáson, a Földről pedig távirányítóval irányíthatják. A tervek szerint egy hetet tölt az űrállomáson, mielőtt az új-mexikói sivatagban, a White Sands rakétabázison landolna.

Rosie the Rocketeer, a bábu mellett a kapszula élelmiszereket, a fekete populáció kulturális emléktárgyait, fák magvait és űrsétafelszerelést szállít az űrbe.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei