karpat.in.ua

A brit miniszterelnök levelet írt az ukrán gyerekeknek

Boris Johnson az ukrán gyerekeknek írt levelében Nagy-Britannia Ukrajnának nyújtott támogatásáról számolt be.

„Sokan közületek olyan dolgokat láttak vagy éltek át, melyeket nem kellett volna átélnie egyetlen gyereknek sem. De az ukrán gyerekek minden nap arra tanítanak bennünket, hogy hogyan legyünk erősek, méltóak és hogyan tudjuk emelt fővel járni a legnehezebb időszakban is. Ennél jobb követendő példát nem tudok felhozni sem gyerekeknek, sem pedig felnőtteknek” – olvashatjuk a nyílt levélben.

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke hozzátette, hogy az ukrán gyerekeknek rendkívül büszkének kell lenniük hazájukra, szüleikre, katonáikra, és legfőképpen magukra. Arról is biztosította őket, hogy nincsenek egyedül a világon.

„Én ugyanúgy hiszek abban, hogy Ukrajna megnyeri a háborút, mint a ti elnökötök. Teljes szívemmel remélem, hogy hamarosan visszatérhettek a saját otthonotokba, iskolátokba, a családotokhoz. És bármi is történjen, bármilyen hosszú is legyen ez a folyamat, mi itt, Nagy-Britanniában, sosem feledünk titeket és mindig büszkék leszünk arra, hogy a barátainknak nevezhetünk benneteket” – zárta levelét.

Az UNICEF szerint a háború miatt kétmillió gyerek kényszerült elhagyni Ukrajnát.