Engedélyezte a skót egyház az egynemű párok esketését

Engedélyezte a skót egyház az egynemű párok esketését

20:02 Május 26, 2022

Közélet 1621 4 хвилини

A döntés értelmében szabadon megeskethetik a meleg párokat az egyház felszentelt papjai. Az egyik egyházi szervezet nyilatkozatot adott ki, amelyben „súlyos hibát” és „bibliaellenességet” emleget a döntés kapcsán.

Megszavazta a Skót Egyház Közgyűlése, hogy a papok mostantól egynemű párokat is eskethessenek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Az edinburghi közgyűlés tagjai többéves vitát követően szavazták meg az egyházi törvények módosítását. Ez azt jelenti, hogy mostantól azonos nemű párok egyházi szertartásokon, lelkészek által vezetett istentiszteleteken köthetnek házasságot.
Az új szabályozást végül 274 igen szavazattal, 136 nem ellenében fogadták el.

Az újítás értelmében ezentúl a lelkészek és a diakónusok kérvényezhetik majd, hogy azonos neműek házasságkötését celebrálhassák. Susan Cord tiszteletes a döntés után a közösségi oldalán bejelentette, hogy már kérelmezte is az azonos neműek esküvőjének celebrálását.

Dr. Iain Greenshields tiszteletes, a közgyűlés moderátora elmondta: „A skót egyház tagjai között sokféle nézet létezik az azonos neműek házasságának kérdésében. Hosszú, imádságos és mélyreható vita folyt erről a témáról az egyház minden szintjén, hogy olyan megoldást találjunk, amely tiszteletben tartja a sokféleséget és értékeli mindenki hitét. Az egyház elkötelezett amellett, hogy a témáról az alázat és a kegyelem szellemében vitázzunk, civilizált hangnemben, az emberek pedig tiszteljék azokat, akik ellentétes nézeteket vallanak.” – fejtette ki a tiszteletes.

Még a hétfői szavazás előtt osztotta meg a véleményét a módosításról Scott Rennie. A tiszteletes 2009-ben a Skót Egyház első nyíltan meleg lelkészeként kapta meg kinevezést bizonyos egyházi csoportok tiltakozása ellenére.
„Őszintén remélem, hogy a közgyűlés támogatni fogja az azonos neműek házasságát, még azok is, akiknek kétségeik vannak. Azt akarom mondani, hogy a házasság csodálatos dolog. A férjemmel, Dave-vel kötött házasságom táplálja az életemet és a szolgálatomat” – mondta a férfi még a szavazás előtt.

A Covenant Fellowship Scotland nyilatkozatot adott ki a módosítás kapcsán, amelyben súlyos hibával vádolta az egyházat.

„A közgyűlés azzal, hogy lehetővé teszi a lelkészek és a diakónusok számára, hogy azonos neműek házasságkötésénél segédkezzenek, az egyházi törvényeket bibliaellenesen és bűnösen változtatta meg. Mindannyian mély lelkipásztori törődést és aggodalmat érzünk azok iránt, akik azonos nemű párokat akarnak megesketni. Megértjük a lelkészek és diakónusok lelkipásztori indíttatását, akik segíteni kívánnak az embereknek az élet kulcsfontosságú pillanataiban. De mindazonáltal rá kell mutatnunk, hogy teljesen hiányzik minden olyan kényszerítő vagy meggyőző bibliai bizonyíték, amely lehetővé tenné, hogy a skót egyház lelkészei és diakónusai azonos neműek házasságkötésénél szolgáljanak. Ez a döntés ellentmond mindannak, amit a Biblia, a férfi és a nő egymást kiegészítő természetéről, valamint a házasság jellegéről és céljairól mond.” – áll a közleményben.

Forrás: Magyar Nemzet

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei