Bill Gates szerint a kormányoknak készen kellene állniuk újabb vírusok megjelenésére

Bill Gates szerint a kormányoknak készen kellene állniuk újabb vírusok megjelenésére

19:43 Május 30, 2022

Közélet 2449 4 хвилини

Українська

A következő 20 évben egy újabb világjárványt jósol a Microsoft társalapítója, Bill Gates. A milliárdos szerint úgy kellene a kormányoknak is készen állni az újabb vírusok megjelenésére, ahogy a tűzoltók állandó készenlétben állnak a tűzesetekre.

„Az emberi populáció egyre növekszik, a klímaváltozás következményeként pedig, úgy vélem, 50 százalék az esélye annak, hogy a következő 20 évben egy újabb világjárvány tör ki” – mondta Bill Gates az El Diario spanyol lapnak adott interjújában.

Ijesztő forgatókönyv, de lehetséges

A Microsoft társalapítója a 2022-ben megjelent, „Hogyan előzzük meg a következő világjárványt” című könyvéről beszélt, amely szerint a következő világjárvány egy olyan vírustól származhat, amelyet már ismerünk. Bill Gates úgy véli, ez lehet az influenza egy fajtája vagy egy másik típusú koronavírus is.

„Ez legalább lehetővé tenné, hogy felkészüljünk, és minél gyorsabban beszerezzük a szükséges kezeléseket és oltásokat. Azonban egy mesterséges vírus is közbeszólhat, amelyet szándékosan terjesztenek el a világban. Ez egy nagyon ijesztő forgatókönyv, mert egyszerre akár több helyen is terjeszthetik” – fogalmazott a Microsoft-alapító. Bill Gates szerint a természetből is előbukkanhat egy új vírus. Úgy gondolja, az emberi populáció növekedésével és a klímaváltozás következményeként a következő húsz évben 50 százalék az esély arra, hogy egy újabb, természetes eredetű világjárvány alakul ki.

Készenlétben kell lenni

A milliárdos szerint tanulni lehet a Covid–19-világjárvány okozta tragédiából, és nagyobb befektetésre van szükség, hogy az ne ismétlődhessen meg. Gates szerint ahogy a tűzoltók állandóan készenlétben állnak a tűzesetekre, úgy kellene a kormányoknak a vírusok megjelenésére is készen állni.

A világjárványok leküzdésére egy „globális járványügyi reagálási és mozgósítócsapat” létrehozását javasolja, amely egy újabb járvány kitörésekor tanulmányozná és megakadályozná a vírus további terjedését.

A majomhimlő nem lenne érdekes, ha nincs koronavírus

Bill Gates szerint a majomhimlő nem fog súlyos járvánnyá fejlődni, ugyanakkor ijesztőnek tartja, hogy a vírusok terjedésének módja megváltozott, és egy himlővírus jelent meg, de nem gondolja, hogy ez lesz a következő nagy világjárvány.

„Ha nem lett volna koronavírus-járvány, a majomhimlő már nem is lenne érdekes” – tette hozzá.

(Index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei