Nagypénteken Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

Nagypénteken Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

11:02 Április 10, 2020

Közélet 3641 2 хвилини

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a nagypénteki szertartás – amely nem szentmise – három részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozásból.


    Ezen a napon a templomokban elhangzik a szenvedéstörténet, a passió, dramatikusan idézve fel Krisztus szenvedését.
    A szentbeszéd után az egyetemes könyörgések következnek. Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció a tíz könyörgés után idén a járvány miatt egy tizenegyediket is beiktatott, amelyben megemlékeznek a betegekről, a halottakról és a gyászolókról.
    A szertartás második része, a hívek kereszt előtti hódolata idén elmarad a templomokban.
    A szertartás a miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. A liturgia végeztével a pap teljes csendben távozik a templomból.
    A templomokban általában délután három órakor keresztútjárást is tartanak.
    A katolikus egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közöttiek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei