Ukrajna Belügyminisztériumának (MVSZ) sajtószolgálata arról számolt be, hogy a minisztérium és az ország egyházi felekezeteinek képviselői megállapodtak a koronavírus-járvány alatti húsvéti szertartások lebonyolítását illetően.
Jurij Tangyit belügyminiszteri tanácsadó elmondta, hogy a hatósági szervek teljes mértékben megértik a hívők ünneplési vágyát. A megállapodás szerint a vallási ünnepek lebonyolítása a következőképpen fog zajlani:
- a templomi szertartásokon nem vehet részt tíznél több személy, a hívek számára online közvetítik majd a szentmiséket. A szentmisén csakis a pap, a segédlelkész, a kántor, a technikai felelősök és az online-vetítésért felelős személyek lehetnek jelen.
- kötelező az orvosi maszkok vagy respirátorok viselete, kivételt képez a szentmisét vezető pap.
- a hívek számára nincs betiltva a templomok látogatása, azonban csak a szentmisét követően léphetnek be az épületbe. Nagyobb templomokban a papon kívül egyszerre csak két, a kisebbekben egyszerre csak 1 személy tartózkodhat. Minden jelenlévő maszkban kell legyen, a templom belsejében nem alakulhatnak ki sorok.
- a pászkaszentelési szertartás lebonyolításához többféle lehetőséget dolgoztak ki. A városokban a papokat meghívhatják a pékségekbe, gyárakba vagy üzletekbe, hogy ott szenteljék meg a pászkát, így a hívek már megszentelt pászkát vihetnek haza otthonukba. Faluhelyen megengedett a kosarak kihelyezése a lakóházak elé, s a pap egyesével megszentelheti azokat az utcán.