Soós Kálmánra emlékeztek a Rákóczi-főiskolán

Soós Kálmánra emlékeztek a Rákóczi-főiskolán

09:15 Június 15, 2022

Közélet 1865 5 хвилин

Українська

Tudományos kötetet adott ki a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontja, illetve Történelem és Társadalomtudományi Tanszéke az intézmény egykori rektorára, Soós Kálmánra emlékezve születésének hatvanadik évfordulója alkalmából. A Soós Kálmán kandidátusi értekezése alapján szerkesztett Belpolitikai harc a Magyar Királyságban a XVII. század 60-as éveiben című kötettel a szerkesztők az egykori rektor munkásságát és szellemiségét szerették volna méltatni és továbbörökíteni. A könyvbemutatóra online került sor június 14-én, az egykori rektor születésnapján.

Az online esemény során dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta: „Örömteli, hogy a főiskola úgy emlékezik meg az egykori rektorról, kisebbségi politikusról, hogy megjelenik egy ilyen kötet az ő tudományos munkájáról. Kálmánt az egyetemről ismerve elmondhatom, hogy már akkor is teljes mértékben elkötelezett volt a magyar történelemtudományok iránt. Történészi pályára készült, azonban nem volt lehetősége Ungváron felvételizni doktori iskolába, így nekivágott szerencsét próbálni Moszkvában. Minden nehézség ellenére sikerült befejezni és megvédeni munkáját. Örvendetes, hogy ezt a munkát sikerült megszerezni és lefordítani a szerkesztőknek” – fogalmazott a KMKSZ elnöke.

Prof. Csernicskó István, a II. RF KMF rektora köszöntőjében kiemelte: aki ismerte Soós Kálmánt, azt tudja, hogy nem volt izgága ember, mégis ott volt minden fontosabb eseménynél. Meghatározó szereplője volt annak a munkának, amely által számos kárpátaljai magyar település visszakaphatta a magyar nevét. Ott volt a főiskola indulásánál, a KMKSZ alakulásánál, a hungarológiai intézet megalakulásánál és még sok fontos eseménynél, melyek a kárpátaljai magyarság megmaradásának ügyét szolgálták. „A közös munka során megtanultam tőle, hogy csak akkor számíthatunk eredményre, ha megtesszük azt, amit kell, és amit lehet. Kálmán tudósként, politikusként és rektorként is megtette mindig azt, amit lehetett. Ez a kötet is mindezt igazolja” – jegyezte meg a rektor.

Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke köszönetét fejezte ki a szerkesztőknek, hogy a kötet létrejött. „Soós Kálmán számára nem volt könnyű, hogy tudományos karriert fusson be. Azonban volt egy mecénása, Váradi-Sternberg János személyében, aki segítette, hogy magyar témából írhasson szakdolgozatot. Sokan nem támogatták azt, hogy középiskolai tanárként tudományos munkával foglalkozzon, hogy Moszkvába menjen felvételizni. Ő azonban minden nehézség ellenére belevágott a nagy »kalandba«, hogy Moszkvában részt vegyen a foglalkozásokon. Ezt a művet jól ismerem, hiszen a gépelésében én is segíthettem. Köszönet, hogy ezt az ügyet felvállalták egykori tanítványai. Kívánom, hogy szellemisége továbböröklődjön” – zárta szavait az elnök asszony.

Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő videoüzenetben köszöntötte a megjelenteket, majd a köszöntéseket követően prof. emeritus Barta János, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, valamint dr. Tamási Edit történész-főmuzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának főigazgatója mutatta be és értékelte az elkészült kötetet. A szerkesztők nevében dr. Csatáry György, a II. RF KMF Történelem és Társadalomtudomány Tanszékének vezetője mondott köszönetet a lehetőségért, hogy elkészíthették a kötetet, valamint Soós Katalin, az egykori rektor özvegye köszönte meg mindenkinek, hogy tovább éltetik Soós Kálmán munkásságát és szellemiségét.

Az eseményt követően a főiskolán megjelentek megkoszorúzták Soós Kálmán mellszobrát.

(ev/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei