Jobban rászáll az Instagram a kamuzó kiskorúakra

Jobban rászáll az Instagram a kamuzó kiskorúakra

20:30 Június 27, 2022

Közélet 1813 4 хвилини

Bármilyen internetes szolgáltatás számára – ahol a felhasználók regisztrációja életkorhoz kötött – problémát jelent, hogy a hamisan megadott adatokat kiszűrjék. Nincs ez másként az Instagram esetében sem, ezért a cég most egy új megoldással szűrné ki azokat a fiatalokat, akik idősebbnek mondják magukat a valós koruknál.

Az egyik ilyen megoldás egy külsős cég, a Yoti által fejlesztett mesterséges intelligenciára épít. Ez az arcazonosítás segítségével képes meghatározni, hogy egy adott felhasználó hány éves. A cégről néhány évvel ezelőtt már hallhattunk, akkor is ezzel a technológiával foglalkozott.

Az Instagram használatához a cég szabályzata szerint be kell tölteni a 13. életévet. Ezzel azonban sokáig nem nagyon törődött a vállalat: 2019-ig még arra sem vette a fáradtságot, hogy megkérdezze az új felhasználóktól a születési dátumot, ellenőrizni pedig végképp meg sem próbálta ezek igazságtartalmát. Az adatvédelmi és a gyeremekek biztonságával foglalkozó szakemberek hatására azonban a cég elkezdte különválasztani a fiatal és a felnőtt felhasználókat, valamint megpróbálta ellenőrizni a felhasználók valós életkorát.

Jelenleg akkor kér igazolást a platform, ha egy tizenéves megpróbálja átszerkeszteni a profilját, hogy 18 évesnél idősebbnek tűnjön. Ekkor a felhasználótól valamilyen igazolványt kér be a rendszer, mostantól pedig az Egyesült Államokban két másik ellenőrzési mód is életbe lép. Az egyik az úgynevezett social vouching. Ez annyit jelent, hogy a felhasználó három követőjét arra kérik, erősítsék meg az adott személy életkorát. A felkért felhasználóknak 18 éven felülinek kell lennük, és három napjuk lesz válaszolni az Instagram kérésére.

A másik a fentebb már említett arcfelismerés. Ekkor a felhasználónak egy rövid videót kell készítenie magáról, amit aztán el kell küldenie a Yoti nevű cég rendszerének. Ott a mesterséges intelligencia dolgozza fel, és próbálja megbecsülni, hány éves az illető. A cég szolgáltatását egyébként itt bárki kipróbálhatja, a vállalat pedig állítja, semmilyen adatot nem őriz meg a felhasználóról.

Az adatok alapján egyébként a Yoti kevésbé pontos a női, valamint a színesbőrű felhasználók esetében, a 24 év alattiak becslésénél pedig 2,5 évet is tévedhet. A Yoti rendszerét amúgy 2020-ban egy nonprofit szervezet már ellenőrizte, és arra jutott, hogy 1000 alkalomból 99,89 százalékos pontossággal mondja meg valakiről, hogy 25 év feletti-e.

Az Instagram 2021-ben egy másik mesterséges intelligenciát is csatasorba állított: az olyan információkat keresett az illető profilján, mint a születésnapi ünnepségek. Így ha valaki a 17. születésnapjáról posztolt, de 21 évesnek vallotta magát, akkor a rendszer megjelölte őt, és később befuthatott egy kérés az életkor azonosítására.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei