Várja a hallgatókat az első Esterházy Közéleti Tábor

Várja a hallgatókat az első Esterházy Közéleti Tábor

15:36 Június 25, 2022

Közélet 1283 3 хвилини

Július 6–10. között első alkalommal szervezi meg az Esterházy Közéleti Tábort a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és az Esterházy Akadémia.

A tábor célja, hogy szakmai továbbképzést biztosítson a nemzetpolitika, a történelem, a nemzetközi kapcsolatok, valamint a politikatudományok iránt érdeklődő magyarországi és külhoni magyar egyetemi hallgatóknak, doktoranduszoknak és fiatal kutatóknak.

Az Esterházy Közéleti Tábort 2022. július 6–10. között rendezik meg a felvidéki Martoson. A hallgatók számára az Esterházy Akadémia és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet térítésmentesen biztosít szállást és napi háromszori étkezést. Emellett a rendezvény keretében szervezett egyéb programok is ingyenesek.

A tábor fókuszában Felvidék és Kárpátalja áll majd. Felvidéken 2021 októberében a Szövetség párt megalakulásával új periódus kezdődött a magyar politikában, emellett idén ősszel Szlovákiában megyei és helyi önkormányzati választásokat tartanak.

A 2022 februárjában kirobbant orosz–ukrán háború jelentős hatással van a kárpátaljai magyarokra, és alapjaiban fogja újraformálni a kisebbségekkel kapcsolatos értelmezési kereteket. Mindezen események a nemzetpolitikát is jelentősen befolyásolják, újabb kihívások elé állítják, mely folyamatokat a magyar nemzetpolitika vezető politikusai segítségével mutatják majd be a tábor során.

Ezenkívül bemutatják majd a 2021-es szlovákiai népszámlálás eredményeit. Jogászok és civil aktivisták segítenek értelmezni a kisebbségi nyelvhasználati kereteket, valamint újságírók mutatják majd be a szlovák belpolitika legérdekesebb folyamatait.

Mindezek mellett a szervezők Kárpát-medencei kitekintéssel ismertetik a külhoni magyar oktatás helyzetét. Górcső alá kerülnek az elmúlt évek legfontosabb kárpátaljai kutatásai, melyek segítségével a hallgatók átfogó képet kaphatnak a háború előtti Ukrajna magyar társadalmáról. Biztonságpolitikai szakértőkkel elemzik majd az orosz–ukrán háborút, annak globális gazdasági és politikai hatásait.

A megannyi izgalmas, érdekfeszítő és oktatóprogram mellett a szervezők gazdag kísérőprogramokkal is várják a hallgatókat.

Jelentkezési határidő: 2022. június 27. A jelentkezés feltételei: önéletrajz és motivációs levél.

A nemzetpolitika, a történelem, a nemzetközi kapcsolatok, valamint a politikatudományok iránt érdeklődő magyarországi és külhoni magyar egyetemi hallgatók, doktoranduszok és fiatal kutatók jelentkezését, illetve a felmerülő kérdéseket a szervezők az npki@bgazrt.hu e-mail-címre várják.

(K. K./Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei