XXVI. Kárpátaljai Népzenei, Néptánc- és Kézművestábor

XXVI. Kárpátaljai Népzenei, Néptánc- és Kézművestábor

19:50 Június 28, 2022

Közélet 2247 3 хвилини

Június 26. és július 3. között kerül megrendezésre Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban közel 400 kárpátaljai fiatal részvételével immár a XXVI. Kárpátaljai Népzenei, Néptánc- és Kézművestábor. Az Ukrajnában kialakult háborús helyzetből adódóan a szervezők úgy gondolták, hogy idén, rendhagyó módon egy biztonságos, szirénák zajától távol levő helyszínen rendezik meg a népszerű tábort.

A táborban a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja mentorprogramjában részt vevő együttesek és a kárpátaljai zenekarok, folkműhelyek és azok diákjai vesznek részt. Az egy hét alatt négy különböző néptáncszekcióban várják a fiatalokat a Magyar Állami Népi Együttes táncosai, illetve anyaországi oktatók. A zenészeket idén is Szalonna és Bandája oktatja több anyaországi muzsikussal kiegészülve.

A tábor június 26-án délután vette kezdetét. A sikeres beköltözést követően Szalonna és Bandája koncerttel várták a kárpátaljai fiatalokat. A szervezők szerint fontos, hogy a hét alatt a gyerekek figyelmét teljesen eltereljék az otthoni körülményekről és felhőtlenül tudjanak kikapcsolódni, feltöltődni. Ötvös Sándor táborvezető elmondta: „Egy folytonosságot szeretettünk volna tovább vinni, hiszen a tábor immáron 26 éve működik. Fontosnak tartottuk, hogy a gyermekek számára végre egy olyan lehetőséget biztosítsunk a szakmai fejlődésre, ahol újra közösségben lehetnek.”

Az egy hét alatt a népzene, néptánc, népi ének és kézműves-foglalkozások mellett esténként néptánctalálkozóra, táncházzenészek találkozójára, a beregszászi színház Helység kalapácsa című előadására, valamint táncházakra kerül sor a résztvevők számára.

A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja pedig a pedagógusok számára a 2021-ben elindított néptáncpedagógus-képzés záró foglalkozásait is megtartja. Így a tábor ideje alatt komplex foglalkozásokban vehetnek részt diákok, pedagógusok egyaránt.

Az esemény Magyarország Kormánya, a Csoóri Sándor-program, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg. A program szervezője Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért Társadalmi Szervezet, a tábor szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja.

(ev/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei