Orosz segítség nélkül tolták kicsit feljebb a Nemzetközi Űrállomást

Orosz segítség nélkül tolták kicsit feljebb a Nemzetközi Űrállomást

16:28 Június 30, 2022

Közélet 2447 2 хвилини

Українська

Az ISS pályáját mindeddig az oroszok közreműködésével lehetett csak korrigálni, de ezúttal máshogy oldották meg. A manőver a jövő szempontjából is hangsúlyos.

Sikeres pályakorrekciós műveletet hajtottak végre a szakemberek a Northrop Grumman által gyártott teherűrhajó, a Cygnus segítségével, így ismét módosult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) pályája – írta meg a Space.com. A művelet június 25-én történt, nem sokkal azelőtt, hogy a teherűrhajó lecsatlakozott a kutatóállomásról.

A Nemzetközi Űrállomást időközönként feljebb kell „tolni”, hogy tartani tudja a megszokott magasságát. Ebben a folyamatban mindeddig az oroszok vettek részt, de az orosz-ukrán háború kitörése miatt több, az űrkutatással foglalkozó projektet, illetve ügyet is szüneteltetni kellett. Ezután érkezett Dmitrij Rogozin, az orosz űrügynökség fejének nyilatkozata, amiben az állt, hogy ha az államok még több szankciót hoznak ellenük, úgy lehetetlenné válhat az a munka is, ami az ISS pályakorrekciójával kapcsolatos.

Az oroszok segítségére azonban végül nem is volt szükség: az amerikaiak által gyártott Cygnus bekapcsolta a hajtóműveit, majd kicsit feljebb navigálta az állomást. Ez azért is fontos eredmény, mert így a jövőben esedékes pályakorrekciókat az oroszok nélkül is el lehet végezni.

A Cygnus a leválás után még pályára állított egy mikroműholdat, majd a Föld légkörébe lépve megsemmisült.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei