Ballagási ünnepség a Munkácsi Szent István Líceumban (videó)

Ballagási ünnepség a Munkácsi Szent István Líceumban (videó)

18:35 Július 1, 2022

Közélet 1221 2 хвилини

A „Ballag már a vén diák” dallal vonultak be a munkácsi Szent István líceum végzős diákjai a munkácsi Szent Márton római katolikus templomban megtartott hálaadó szentmisére. A liturgiát követően a hagyományoknak megfelelően a 9-esek átadták a végzősök számára készült tarisznyákat, ezután a ballagási ünnepség a líceum nagytermében folytatódott. Kristofori Olga, az intézmény igazgatója felszólalásában elmondta, nagyon hálás Istennek, hogy ebben a háborús helyzetben sikerült megtartani a ballagási ünnepséget. A ballagó osztály nevében Dőr Nándor szólalt fel. Beszédében kiemelte, furcsa érzés végzősnek lenni, a tudás mellett hálás alma materének az erkölcsi nevelésért is. Az ünnepség végén a munkácsi Szent István líceum végzős diákjai okleveleiket, a kilencedikesek pedig bizonyítványaikat vehették át.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei