Európa közös felelőssége, hogy az Ukrajnából menekülő gyerekek ne csak védelmet, de megfelelő oktatást is kapjanak

Európa közös felelőssége, hogy az Ukrajnából menekülő gyerekek ne csak védelmet, de megfelelő oktatást is kapjanak

14:50 Július 3, 2022

Közélet 1848 5 хвилин

Українська

Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok e közös erőfeszítései ugyanazt a célt szolgálják: folyamatos tanulást és oktatást biztosítani minden tanuló számára, tartózkodjanak akár az EU-ban, akár Ukrajnában, továbbá EU-szerte segíteni az oktatókat abban, hogy a lehető legjobb körülmények között taníthassanak.

Azóta, hogy február 24-én megkezdődött Ukrajna orosz megszállása, több mint 6,5 millió ukrajnai polgár keresett menedéket az Európai Unióban. Többségük iskolás korú gyermekekkel érkező nő, aki kénytelen volt hátrahagyni ingóságait, szeretteit és stabil életkörülményeit.

A szolidaritás legkézenfekvőbb megnyilvánulása az volt, hogy az EU – fennállása óta első alkalommal – életbe léptette az átmeneti védelemről szóló irányelvet, amely révén azonnali védett státuszt nyújthatunk a háború elől menekülő polgárok millióinak.

A védett státusz része az oktatáshoz való jog: az Ukrajnából származó, 18 év alatti és ideiglenes védelemre jogosult valamennyi menekültnek joga van ahhoz, hogy oktatásban és képzésben részesüljön az EU oktatási rendszerében. Idetartozik a kora gyermekkori nevelés, az általános és középfokú oktatás, valamint a szakmai alapképzés.

E tekintetben két jelentős kihívással kellett szembenézniük: a legtöbb esetben a gyermekeknek el kell sajátítaniuk a fogadó ország nyelvét ahhoz, hogy részt vehessenek az oktatásban. Ugyanakkor lehetőséget kívánunk nekik biztosítani arra is, hogy ápolják anyanyelvüket és életben tartsák kultúrájukat.

Az ukrán gyermekeknek és fiataloknak továbbra is kapcsolatban kell maradniuk az ukrán tantervvel, tananyaggal, valamint az ukrán nyelvvel ahhoz, hogy Ukrajnába visszatérésükkor folytathassák tanulmányaikat, amint az ország újra biztonságossá válik. Ukrajna jövője az ukrán fiatalokban rejlik.

Március 14-től újraindult az oktatás ott, ahol a körülmények ezt lehetővé tették. A menekült gyermekek számára rövid és középtávú megoldást jelenthet a digitális oktatás és a távoktatás, mivel bizonyos mértékig biztosítják az oktatás folytonosságát. Az ukrán oktatási minisztériummal együttműködve gondoskodtak arról, hogy az ukrán tananyag az EU-ban tartózkodó diákok számára is elérhető legyen.

A menekültek között sok a tanár, akik különböző gyorsított mechanizmusok révén munkába állhatnak a fogadó ország oktatási rendszerében. Az ukrán hatóságokkal folytatott információcsere lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy hivatalos adatbázisokban ellenőrizzék az oktatással kapcsolatos dokumentumokat, mivel számos ország már elhárította az adminisztratív akadályokat a szakma gyakorlása és a már meglévő képesítések elismerése elől.

Függetlenül attól, hogy a tanárok az EU-ból származnak vagy Ukrajnából menekültek el, a Bizottság ingyenes erőforrásokat és információkat bocsát rendelkezésre, hogy az iskolai oktatás és képzés online platformján, a School Education Gateway-en keresztül támogassa őket mindennapi munkájukban. Emellett tematikus vitacsoportok mozdítják elő, hogy a tanárok, illetve a diákok kölcsönösen is támogassák egymást Ukrajnában és a szomszédos országokban, továbbá több mint 3000 ukrán tanár vesz részt az eTwinning-közösségben.

Az Európai Bizottság uniós forrásokat mozgósításával is támogatja a tagállamokban az Ukrajnából érkező menekültek fogadását és integrálását.

Ez magában foglalja az Erasmus programot, a Bizottság európai oktatást, képzést, fiatalokat és sportot támogató programját, amelynek révén a külföldön tartózkodó ukrán diákok a szükségleteikhez igazított támogatást kapnak.

Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok e közös erőfeszítései ugyanazt a célt szolgálják: folyamatos tanulást és oktatást biztosítani minden tanuló számára, tartózkodjanak akár az EU-ban, akár Ukrajnában, továbbá EU-szerte segíteni az oktatókat abban, hogy a lehető legjobb körülmények között taníthassanak.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei