Az Egészségügyi Minisztérium ismertette az ágazat veszteségeit a háború kezdete óta

Az Egészségügyi Minisztérium ismertette az ágazat veszteségeit a háború kezdete óta

19:28 Július 7, 2022

Közélet 1783 2 хвилини

Українська

A teljes körű orosz invázió kezdete óta 122 egészségügyi létesítmény semmisült meg, 14 egészségügyi dolgozó halálát hivatalosan is megerősítették, és 48-an sérültek meg – jelentette be Viktor Ljasko egészségügyi miniszter július 6-i tájékoztatóján.

„A háború kezdete óta 817 egészségügyi intézményükben okoztak kárt az ellenség lövedékei, elmondhatjuk, hogy ezeket a kórházakat kivontuk a technológiai folyamatból, de így vagy úgy működnek a lakosság megmentése és a segítségnyújtás érdekében. 122 intézmény teljesen megsemmisült, ezeket nem lehet helyreállítani, újakat kell építeni. 14 egészségügyi dolgozó meghalt, 48 megsérült, ezek azok az egészségügyi dolgozók, akikről hivatalos adataink vannak, és azok, akik polgári kórházakban dolgoztak” – mondta Ljasko.

A tisztviselő elmondása szerint 35 milliárd 808 millió hrivnya szükséges a megrongálódott intézmények a háború előtti állapotának helyreállításához, és 15 milliárd 328 millió hrivnya szükséges a 122 megsemmisült egészségügyi intézmény pótlására.

A megszállt területeken 469 egészségügyi intézmény működik.

Ljasko egyben megjegyezte, a teljes körű invázió kezdete óta 85 mentőautó megsemmisült, 481 gyógyszertár megrongálódott, 43 pedig teljesen megsemmisült.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei