Fegyveres kiképzést kapnak a lengyel postások

Fegyveres kiképzést kapnak a lengyel postások

16:23 Július 14, 2022

Közélet 1605 2 хвилини

Українська

Fegyveres kiképzést kapnak a lengyel posta dolgozói az ukrajnai háború miatt – közölte szerdán a lengyel posta szóvivője. Az erről szóló megállapodást augusztusban fogják aláírni a lengyel hadsereghez tartozó, 2016-ban létrehozott területvédelmi erőkkel (WOT).

A postai szolgálat vezetőségi tanácsa által kiadott utasítás szerint a munkavállalóknak meg kell ismerkedniük a fegyverhasználat biztonsági szabályaival és alapvető lövészkészségeket kell szerezniük a tanfolyam során. A WOT szóvivője a Gazeta Polska lengyel napilapnak nyilatkozva közölte, hogy a kiképzés célja növelni Lengyelország védelmi készültségét.

A lengyel postának mintegy hetvenezer alkalmazottja van. Az első kiképzési tanfolyamra egyelőre ezer helyszínt jelöltek ki. A részvétel önkéntes. A kiképzést elvégzők egyébként jó eséllyel jelentkezhetnek a WOT egyesületeibe.

A lengyel parlament márciusban elfogadta a védelmi kiadások és a hadsereg létszámának növeléséről szóló törvényt. Ennek értelmében bevezették az önkéntes katonai alapszolgálatot, amely a civilek kiképzésének újabb formája a területvédelmi erők mellett. Jelenleg a lengyel hadseregben 110 ezer katona szolgál, s további 30 ezer a WOT keretében. Az elképzelések szerint a hadsereg létszámát 250 ezerre, a WOT-ban szolgálók számát pedig 50 ezerre emelnék.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei