IV. erdei iskola Nagydobronyban (videó)

IV. erdei iskola Nagydobronyban (videó)

15:23 Július 16, 2022

Közélet 2093 2 хвилини

A növény-és állatvilággal ismerkednek a gyerekek a Papilio – Természet-és Környezetvédelmi Egyesület által szervezett erdei iskolában. A Nagydobronyi Líceum területén megtartott öt napos program célja, hogy felkeltsék a fiatalok természet iránti érdeklődését, valamint a környezettudatosságra nevelés. A változatos programok során az iskolások számtalan új ismerettel gazdagodtak. Mivel a jelenlegi helyzet miatt a táborozók nem tudtak kilátogatni a közeli horgásztanyára, ezért annak élővilágával a líceum udvarán megtartott foglalkozás keretében ismerkedhettek meg. Halakat és preparált állat koponyákat is tanulmányoztak. A magyar kormány támogatással megvalósuló programot immár negyedik alkalommal rendezték meg. Sikerét mutatja az is, hogy többen évről-évre visszajárnak a természetvédelmi táborba. A tábor zárónapján a fiatalok vetélkedőn mérhették össze tudásukat a hét folyamán tanultakról. A legtöbb pontot elérő három csapat tagjai ajándékcsomagot és elismerő oklevelet vettek át, de a többi résztvevő teljesítményét is jutalmazták a szervezők.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei