Nagy szabadságot biztosít a magyar útlevél egy felmérés szerint

Nagy szabadságot biztosít a magyar útlevél egy felmérés szerint

14:24 Július 21, 2022

Közélet 1618 3 хвилини

A londoni Henley & Partners nemzetközi befektetési és tanácsadó cég elkészítette szokásos negyedéves jelentését a világ „legnépszerűbb” útleveleiről. A rangos felmérést a japán úti okmány vezeti, megelőzve a Szingapúr, illetve Dél-Korea által kiadott útlevelet, míg a lista végén a háborús konfliktusoktól sújtott országok állnak. A brit rangsor szerint a magyar útlevél is kiemelkedően nagy szabadságot ad tulajdonosának, ezzel a legjobb tízben szerepel.

A londoni illetőségű Henley & Partners – nemzetközi befektetésekkel és tanácsadással foglalkozó cég – elkészítette szokásos, negyedéves jelentését a világ „legnépszerűbb” útleveleiről – olvasható a CNN utazási rovatának beszámolójában.

A felmérés azt vizsgálta, hogy egy adott ország állampolgáraként a világ hány országába lehet szabadon beutazni, vagyis melyik ország útlevele nyújtja a legnagyobb szabadságot tulajdonosának.

Az eredmény szerint a japán állampolgárok juthatnak el a legtöbb országba (193 lehetséges desztináció), őket követik – megosztva a helyezést – Szingapúr és Dél-Korea polgárai (192 lehetséges desztináció), akiket a németek és a spanyolok követnek (egyaránt 189 lehetséges desztinációval).

Hazánk a rangos felmérésben igen előkelő helyen szerepel, a 9. helyen áll, ami azt jelenti, hogy a magyar állampolgárok a világ 183 úti célja közül választhatnak. Térségünkből Magyarország megelőzi Lengyelországot, Szlovákiát, Romániát, Szlovéniát és Horvátországot.

A legkevésbé hasznos útlevelek listáját Afganisztán vezeti (mindössze 27 desztinációval), alig valamivel megelőzve Irakot, Szíriát és Pakisztánt. Érdekesség, hogy az ukrajnai konfliktus miatt az orosz útlevél csak az 50. helyen áll a brit vállalat felmérése szerint.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei