Százheten jelentkeztek a II. RF KMF Szakgimnáziumába

Százheten jelentkeztek a II. RF KMF Szakgimnáziumába

13:46 Július 23, 2022

Közélet 3999 6 хвилин

Українська

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Szakgimnáziumába történő jelentkezési időszak sikeresen zárult. Az intézmény által meghirdetett öt szak valamelyikére – a módosított felvételi eljárás miatt – idén a vizsgák helyett a tanulóknak lehetőségük volt csupán egy motivációs levél benyújtásával jelentkezni.

Soós Katalin, a II. RF KMF Szakgimnáziumának igazgatója kiemelte, az intézmény öt szakjának – óvodapedagógia, szociális munka, alkalmazott matematika, számvitel és adóügy, turizmus – 120 helyére összesen 107 tanuló nyújtotta be jelentkezési kérelmét, mely a jelenlegi bizonytalan helyzetben kiemelkedően eredményesnek bizonyul.

„Több szakra lehetett beiratkozni, s ezért, amikor a motivációs levelek elbírálásával foglalkozott a bizottság, akkor igyekeztek mindenkit arra a szakra besorolni, amely az elsődlegesnek volt megjelölve a motivációs levelében. Így azt is elmondhatjuk, hogy az idén 107 jelentkezőnk volt, ami a háborús helyzetben a 120 helyre nagyon szép teljesítménynek számít. Nagyon örülünk, mert ez is mutatja, hogy van jövőnk, van értelme a munkánknak, hogy akarnak hozzánk jönni a diákok, s ezért úgy készülünk a tanévre, hogy ez is egy komoly kihívásokkal teli tanév lesz ugyan, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy azok a gyerekek, akik hozzánk jönnek, és azok a szülők, akik ránk bízzák a gyerekeiket, a végén megelégedéssel tudják összegezni, hogy igenis jó helyre jöttek, jó helyre kerültek, s ez az a hely, ahol lenniük kell” – szögezte le Soós Katalin.

Az idei felvételi eljárás menete mindenkinek újdonság volt, ezért annak hatékonysága érdekében az intézmény lehetőséget biztosított a tanulók számára, akiknek a felvételi bizottság tagjai segítséget adtak a jelentkezéshez szükséges okmányok elektronikus rendszerbe való feltöltésében.

„Ami nehézséget okozhatott esetleg a diákoknak, az elektronikus kabinetek létrehozása, de intézményünk ebben is segített, hiszen megszerveztük, hogy minden diák bejöhessen a Szakgimnáziumba, ahol segítséget nyújtottak a kollégák a regisztrációban, a motivációs levelek és minden okmány feltöltésében, melyekre szükség volt a felvételihez” – tette hozzá az intézmény igazgatója.

A motivációs levelek elbírálását a felvételi bizottság végezte. A leadott írásokból kiderült, hogy a jelentkezők mintegy 80%-ának az idősebb diáktársak ajánlották az intézményben való továbbtanulási lehetőséget.

„Szép számmal voltak jelentkezőink és zökkenőmentesen ment az elektronikus kabinetek regisztrációja is, aminek különösen örülünk, hiszen ez volt az első év, amikor elektronikus formában kellett jelentkezni. A jelentkezők nagyon lelkesek voltak és határozottak voltak a választandó szakokat illetően, elkészítették a motivációs leveleiket is nagyon ügyesen. Bár látható volt, hogy ragaszkodtak a megadott mintához, ezért bátorítok mindenkit, hogy ragadja meg a személyes hangot a motivációs levélben és nyugodtan írjon személyes információkról, érvekről, gondolatokról, mert ezek sokkal közelebb hozzák a jelentkezőt a bizottsághoz” – számolt be az elmúlt hetek tapasztalatairól Knobloch Erzsébet, a felvételi bizottság felelős titkára, majd a módosított felvételi eljárás kapcsán elmondta: „Mindenképpen nehezebb volt, mert a bizottság nem találkozott a jelentkezővel, mint például egy elbeszélgetés során, viszont bizonyos szempontból maga a felvételi folyamat egyszerűbb is volt, hiszen az elektronikus regisztrációval és a motivációs levéllel sokkal rövidebb idő alatt sikerült ezt a folyamatot lezárnunk.”

A Szakgimnáziumba jelentkezőket július 20-án értesítették a felvételi eredményekről. A felvételt nyert tanulóknak július 22-től van lehetőségük a beiratkozásra. Ebből adódóan a következő egy héten belül kialakul az egyes szakokra jelentkezők végleges listája is.

(TV21 Ungvár/CsA, Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei