Egy lépéssel közelebb kerültek a kínaiak az űrállomásuk befejezéséhez

Egy lépéssel közelebb kerültek a kínaiak az űrállomásuk befejezéséhez

12:08 Július 25, 2022

Közélet 1619 2 хвилини

Українська

Kína vasárnap felbocsátotta épülő űrállomásának három modulja közül a másodikat – írja a Reuters. A lépés döntő jelentőségű a létesítmény befejezéséhez.

A mintegy 20 tonna súlyú Ventien fedélzetén nem tartózkodnak űrhajósok. Egy Hosszú menetelés-5B rakéta a hordozója, amelyet a dél-kínai Hainan szigetén található Vencsang űrközpontból indítottak.

A startot követően az űrrepülésért felelős űrügynökség (CMSA) egyik tisztviselője bejelentette, hogy sikeres volt az indítás.

A közel 18 méter hosszú és 4,2 méter átmérőjű laboratóriumi modul a 2021 áprilisa óta keringő Mennyei Harmónia (Tienho) főmodulhoz fog csatlakozni.

A dokkolási művelet kihívást jelent a legénység számára, mivel több egymást követő, nagy pontosságú műveletet igényel egy robotkarral.

Ez az első alkalom, hogy Kínának ekkora járműveket kell összekapcsolnia, ami kényes művelet. Ez lehetővé teszi, hogy az állomás sokkal több feladatra legyen alkalmas, és több tudományos kísérlet elvégzéséhez elegendő hely és energia álljon rendelkezésre – mondta az AFP francia hírügynökségnek Jonathan McDowell, a Harvard Smithsonian Center for Astrophysics kutatóintézet munkatársa.

A három hálóhelyiséggel, mosdókkal és konyhával felszerelt Ventien tartalék platformként is szolgálhat majd az állomás irányítására, ha a többi műszer meghibásodik.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei