Önkéntes fiatalok takarítottak ki egy leégett klubot Csernyihiv megyében

Önkéntes fiatalok takarítottak ki egy leégett klubot Csernyihiv megyében

21:37 Július 25, 2022

Közélet 2047 2 хвилини

Українська

A hangszórókból dübörögnek a tört ütemek, ez mégsem egy techno fesztivál, hanem egy jótékonysági misszió. A helyszín pedig nem Ibiza, hanem egy szétlőtt észak-ukrajnai település Yahidne. 

A főként kijevi rave szcéna néhány hete összefogott és meghirdette a ,,napközbeni takarító bulikat”. Ilyenkor a többnyire huszonéves fiatalok lapátot ragadnak és a zene ütemére, együtt takarítják el a romokat a beszakadt tetők és lebombázott kertek között.

Bár a fiatalok többsége a két órányira fekvő fővárosból érkezett, egyre többen vannak itt Lemberg környékéről, sőt külföldről is. Európa-szerte híre ment a kezdeményezésnek és tucatnyi fiatal idén inkább a jótékonyságot választotta a fesztiválok helyett. Elvégre a zenéről így sem kellett lemondaniuk.

,,A techno és rave bulik jelentették az életünket. Már nagyon hiányzik, hogy visszatérjünnk a rendes kerékvágásba, de ahhoz most segítenünk kell” – magyarázta az egyik résztvevő.

A táncoslábú munkások nyolcadik alkalommal tértek vissza Yahidne környékére, és már 15 otthont sikerült helyreállítaniuk.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei