karpat.in.ua

Ukrajna helyett az Egyesült Királyság rendezi az Eurovíziót

Jövőre az Egyesült Királyságban rendezik meg az Eurovíziós Dalfesztivált – adta hírül a BBC, miután sikerrel zárultak az erről szóló tárgyalások közte és az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) között.

Az országot még a múlt hónapban kérte fel a rendezésére az EBU, miután úgy döntött, hogy a versenyt a háború miatt nem lehet Ukrajnában megszervezni. Ukrajna azzal nyerte el a rendezés lehetőségét, hogy a dalverseny idei kiadását az ukrán Kalush Orchestra nyerte meg a Stefania című dalával.

A zenekar elárverezte a győzelemért kapott trófeát, amely 900 ezer dollárért kelt el. A pénzből három ukrán gyártmányú PD-2-es drónt vásároltak az ukrán hadseregnek.

Az még nem derült ki, hogy melyik brit város lesz a házigazda, a rendezés jogáért többek között Glasgow és Manchester is pályázni tervez. A nyertes helyszínnek körülbelül 10 ezer néző befogadására alkalmasnak és nemzetközi repülőtéren könnyen megközelíthetőnek kell lennie, valamint legalább 2000 küldött, újságíró és néző számára kell szállodai elhelyezést biztosítania.

(demokrata.hu)