Kötelező nyaralásra küldik az embereket Észak-Koreában, szigorúan belföldön

Kötelező nyaralásra küldik az embereket Észak-Koreában, szigorúan belföldön

22:30 Július 26, 2022

Közélet 1158 3 хвилини

Українська

Észak-Korea – hivatalosan legalábbis – győzelemre áll a koronavírus-járvánnyal vívott harcban. A kommunista állam hírügynökségének bejelentése szerint ugyanis, heteken belül felülkerekedhetnek az országban dúló járványon, vagy ahogy a phenjani vezetés nevezi: a rettegett ellenségen.

Ennek örömére pedig Kim Dzsoungun elrendelte, hogy a helyi pártbizottságok kötelező jelleggel nyaralóutalványokat osszanak ki a népnek, amelyekkel – lényegében – arra kényszerítenék az embereket, hogy a nyári időszakban a belföldi üdülőhelyekre utazzanak.

A Daily NK-nak nyilatkozó titkos forrás szerint, bár az emberek még erősen kételkednek abban, hogy bölcs dolog utazni, gyülekezni akkor, amikor a koronavírus-járvány még nem múlt el teljesen, azonban úgy tűnik, hogy a phenjani vezetés ebben sem hagy számukra sok választást.

A pártbizottságok ugyanis minden tartományban parancsot kaptak a Munkapárttól és a kabinettől, hogy belföldi üdülőhelyekre szóló utalványokat osszanak ki, ezzel kényszerítve a polgárokat arra, hogy nyaraljanak.

Az utalványokat ugyanakkor nem biztosítják ingyenesen, hanem minden szervezetnek saját zsebből kell megvásárolnia azokat. És bár a vouchereket később kiosztják a dolgozóik körében, azonban az árukat levonják a fizetésekből.

A kormány arra kényszeríti az embereket, hogy pénzt költsenek a szabadidős tevékenységekre, csak azért, hogy így is alátámasszák Kim Dzsongun azon bejelentését, miszerint az ország győzelmet aratott a Covid-19 járvány felett. Ez pedig nagyon feldühíti azokat az embereket, akik napról napra azért küzdenek, hogy ételt tegyenek az asztalra” – mondta a forrás.

 „Ráadásul a legtöbb helyi családnak legalább tíz napig kell keményen spórolnia azért, hogy fedezni tudja a kétnapos nyaralás költségeit, azonban nincs más választásuk, hiszen a párt kiadta a nyaraló-parancsot” – tette hozzá.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei