karpat.in.ua

Fordulat: Bidennek vissza kell térnie a karanténba

Joe Biden ismét pozitív tesztet produkált szombaton.

Az amerikai elnökről másfél hete derült ki, hogy elkapta a koronavírust. Kedden viszont már kétszer is negatív tesztet produkált, vagyis úgy tűnt, hogy elmúlt a betegség, és ki is engedték a karanténból.

Joe Biden azóta több, egymást követő napon is negatív tesztet produkált, július 30-án, szombaton azonban ismét pozitív lett a teszteredménye. Orvosa, Kevin O’Connor azt mondta, hogy az elnöknek nincsenek tünetei, jól érzi magát, de a pozitív teszt miatt ismét karanténba vonul a Fehér Házban.

O’Connor azt is hozzátette: azoknál, akik a Paxlovid nevű koronavírus-gyógyszert szedik – ahogy azt Biden is tette –, előfordulhat, hogy ismét pozitív tesztet produkálnak egy-egy negatív eredmény után, meglátása szerint ez történhetett az amerikai elnökkel is.

(MTI)