Ellenőrizték a kárpátaljai tűzoltók állóképességét (videó)

Ellenőrizték a kárpátaljai tűzoltók állóképességét (videó)

17:40 Augusztus 5, 2022

Közélet 3899 2 хвилини

Українська

Kárpátalján ellenőrzik a tűzoltók állóképességét. Ehhez egy speciális edzőgépet szállítottak Ungvárra, amit német szakemberek terveztek. Négy nap alatt közel kétszáz tűzoltó vett részt a képzésen. A tervek szerint megyénkben közel hatszáz katasztrófavédelmi munkatárs esik majd át az ellenőrzésen. A tűzoltó lelkes bátorításra kezdi el stafétáját. Speciális érzékelőkkel lett felszerelve, melyek rögzítik a szervezet működését a fizikai megterhelés során. A próbatétel közel 15 percig tartott. Négy gépet használtak, amelyek éles bevetést imitálnak, és van egy gázszoba, ahol felderítő munkára kerül sor: meg kell találni a tűz forrását, a sérülteket, a technológiai csomópontokat. Mindezt teljes felszerelésben. Viszont a Munkácsi Tűzoltóság vezető-helyettese szerint a feladat nem nehéz, hiszen erről szól a tűzoltók mindennapi munkája. Mindenesetre szükség van az ilyen jellegű képzésekre, mert ilyenkor gyakorolhatnak és szakmailag is fejlődhetnek. Egyébként a próba eredményei szerint csupán néhány tűzoltónak voltak rosszabb pontjai. Nekik azt javasolták, hogy ne hanyagolják a fizikai edzést és tökéletesítsék az elméleti tudásukat a gáz- és füstszobával kapcsolatban. A gyakorlóterep ezután Ivano-Frankivszki megyébe, valamint olyan régiókba indul, ahol viszonylag biztonságos és nyugodt a helyzet. A későbbiekben a képzést évente 2-3 alkalommal tervezik megtartani.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei