karpat.in.ua

Kihívások és lehetőségek – kerekasztal beszélgetés az Ungvári Nemzeti Egyetemen (videó)

Az oktatás, a hatóságok és az üzleti szféra – ez a három tényező az, amely kedvező hatással van Ukrajna és azon belül Kárpátaljai gazdasági fejlődésére. Az Ungvári Nemzeti Egyetem gazdaságtudományi kara már 2019 óta szervez ezzel kapcsolatos kerekasztal beszélgetéseket. Az oktatási szférának szüksége van a hatóságok és az üzleti élet támogatására, főleg most, amikor az ungvári egyetem a duális képzési forma felé orientálódik. A korábbi, a karanténnal kapcsolatos kihívásokhoz február 24.-e óta számos új társult. A megoldást csak a problémák megvitatásával lehet megtalálni – hangsúlyozta Volodimir Szmolanka, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora. A rendezvény szervezésében a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás is részt vállalt. A hatóságok, az üzleti élet képviselőinek és az oktatási szférának a találkozása mindig fontos, hiszen ezek az alkalmak hozzájárulnak a gazdaság fellendítéséhez, még a hadiállapot idején is – véli Miroszlava Kalamunjak, az ungvári ruhagyár igazgatója. Az általa vezetett üzem is olyan problémákkal küzd, mint megannyi vállalkozás az országban. Az áttelepült vállalkozások között több varroda is van, hiszen ezek olyan vállalkozások, amelyeket a legkönnyebb ide telepíteni. A rendezvényen többek között szó esett a vállalkozások megadóztatásáról, a működési engedélyekről, a finanszírozási forrásokról, a befektetők bevonásáról, valamint az új munkahelyek létrehozásáról is.