Észak-Korea bejelentette, hogy legyőzte a járványt

Észak-Korea bejelentette, hogy legyőzte a járványt

13:41 Augusztus 11, 2022

Közélet 689 4 хвилини

Українська

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun helyi idő szerint szerdán bejelentette, hogy legyőzte az országban kitört koronavírus-járványt, testvére szerint a politikus is átesett a betegségen.

A járvány kitöréséért Dél-Koreát okolta és bosszúval fenyegetőzött. Kim – akinek a szavait a KCNA észak-koreai állami hírügynökség idézte – egyúttal elrendelte a májusban bevezetett szigorú járványellenes intézkedések feloldását is, jóllehet hozzátette, fenntartják a járvány ellen felállított „acélkemény” határokat egészen a globális egészségügyi válság végéig.

A Reuters hírügynökség megjegyzi, hogy az ázsiai ország sosem közölt hivatalos járványadatokat, nem lehet kizárni, hogy a tesztkészletek hiánya miatt. Naponta jelentették viszont a lázas betegek számát, amely nagyjából 4,77 millióra emelkedett, azonban július 29. óta nem számoltak be új esetről.

Az észak-koreai vezető a bejelentést a járványügyi bizottság több ezer fő részvételével megtartott értekezletén tette,
az eseményen senki nem viselt maszkot, maga Kim sem, amint az látszik az állami televízió felvételein.

Kim Dzsongun húga, Kim Jo Dzsong szintén beszédet tartott a rendezvényen, s elmondta, testvére is lázas tünetektől szenvedett. Ez volt az első alkalom, amikor arra utaltak, hogy Kim Dzsongun elkaphatta a vírust.

„Noha súlyos beteg volt magas lázzal, nem tudott fekve maradni egy pillanatra sem, mert azokra az emberekre gondolt, akikről a járvány elleni harcban a végsőkig gondoskodnia kell” – mondta Kim Jo Dzsong.

Több részletet nem közölt Kim egészségi állapotáról, ám utalt arra, hogy a dél-koreai propaganda röplapjai okozták az országban a koronavírus-járványt. Kim Jo Dzsong továbbra is Dél-Koreát nevezte a fő ellenségnek, azzal fenyegetőzött, hogy „válaszlépésünknek halálosnak kell lennie”.

Dél-Korea egyesítésért felelős minisztériuma sajnálatát fejezte ki Észak-Korea ismételt „alaptalan állításai” miatt a koronavírus-járvány kitörésével kapcsolatban,
valamint a „durva és fenyegető” kijelentések miatt.

Észak-Korea hivatalos halálozási rátája 0,0016 százalék volt, mintegy 4,77 millió fertőzöttből 74-en hunytak el, ami „példátlan csoda” – mondta az értekezleten Ri Csung Gil, a kommunista állam járványügyi bizottságának elnöke.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kétségének adott hangot az észak-koreai állításokkal kapcsolatban. Nem tudni arról, hogy volt-e Észak-Koreában védőoltási akció. Phenjan szerint házi készítésű gyógyszerekkel, karanténnal, valamint Kim Dzsong Un szerint „az észak-koreai stílusú szocialista rendszer” előnyeire támaszkodva győzték le a járványt.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei