Magyarország 6000 oltóanyaggal segíti a kárpátaljai gyermekek egészségmegőrzését

Magyarország 6000 oltóanyaggal segíti a kárpátaljai gyermekek egészségmegőrzését

11:32 Augusztus 11, 2022

Közélet 896 5 хвилин

Українська

Magyarország kormányának nevében Bacskai József ungvári magyar főkonzul a kárpátaljai gyermekek immunizációjának elősegítése érdekében augusztus 10-én hatezer BCG-oltóanyagot adott át Ungváron Viktor Mikitának, Kárpátalja megye katonai kormányzójának és az egészségügyi hatóságok képviselőinek. A főkonzul elmondása alapján a mostani szállítmány is része annak a 2017 óta zajló programnak, melynek keretében Magyarország eddig hét részletben, a Kárpátaljai igényeknek megfelelően 111 676 gyermekek számára szánt oltóanyaggal, 577,5 millió forint értékben támogatta a kárpátaljai gyermekek védőoltásokkal történő ellátását.

A kárpátaljai katonai közigazgatás épülete előtt lebonyolított hivatalos átadás során Viktor Mikita katonai kormányzó a sajtónak elmondta: „A Covid elleni vakcinák után ma TBC elleni vakcinákat kaptunk, fontos, hogy Kárpátalja lakosságának immunizációja megtörténjen, ez az első számú feladataink egyike, tekintettel a háborúra. Magyarország ennek a célnak az elérésében segít nekünk egy korábbi támogatási program keretein belül. Betartották korábbi ígéretüket, és ezúttal 800 000 hrivnya értékben adtak át oltóanyagot, ami az egészségügyi hatóságokhoz lesz irányítva, akik megszervezik a kárpátaljai lakosság beoltását” – fogalmazott a katonai kormányzó. A sajtó munkatársainak arra a kérdésére, hogy a most átadott vakcinákkal a megyénkbe érkezett menekültek gyermekei is be lesznek-e oltva, Viktor Mikita kijelentette, hogy a belső áttelepült személyek gyermekei, igény esetén ugyancsak meg fogják kapni a szükséges védőoltásokat.

Bacskai József ungvári magyar főkonzul elmondta: „Ahogy tavaly novemberben megígértük, ebben az évben leszállítottuk a 2016-ban kezdett programunknak az utolsó elemét, 6000 BCG-oltást gyermekek számára. Öt évvel ezelőtt kezdtük ezt a programot, különböző gyógyszereket hoztunk át, illetve oltóanyagokat, gyermekbénulástól kezdve mumpszon át egyéb súlyos fertőző betegségek megelőzésére. Eddig összesen 111 676 oltóanyagot adtunk át Ukrajnának, Kárpátaljának a gyermekek vakcinációjához, ingyenesen. Mindig annyit, amennyit az itteni hatóságok ez alatt a periódus alatt kértek tőlünk, és mindig azt, amire éppen szükség volt. A program a magyar fél számára eddig 577,5 millió forintba került, ami a mai árfolyamon megfelel közel 60 millió hrivnyának.

Olga Csemet, a Kárpátaljai Katonai Közigazgatási Hivatal Egészségügyi Osztályának igazgatóhelyettese újságíróknak elmondta, hogy a most behozott hatezer oltóanyag csecsemők oltására szolgál, a TBC megelőzésére. Ez tavasz óta hiánycikk megyénkben. A magyarországi támogatás kapcsán elmondta, hogy ez az utolsó szállítmány az ötéves program keretében. A magyar adományozó mindig akkor hozott oltóanyagokat megyénkbe, amikor az itteni egészségügyi hatóságok azt kérték, és olyan licenzált, az Európai Unióban gyártott vakcinákat és annyit, amennyit kértek.

Bacskai József főkonzultól megtudtuk még, hogy 2017-ben 5 000 adag kanyaró-mumpsz-rubeola elleni MMR-oltóanyagot, 2018-ban 8 000 adag kanyaró elleni, 21 600 Pentaxim, 15 000 kanyaró-mumpsz-rubeola elleni (M-M-RVAXPRO), 10 376 adag négykomponensű, kombinált diftéria-tetanusz-pertusszisz-járványos gyermekbénulás elleni Tetraxim oltóanyaggal segítették a kárpátaljai gyermekek immunizálását. 2020-ban újabb 22 500 adag Pentaxim, 2021-ben 2 000adag veszettség elleni, ezúttal pedig 6 000 BCG-oltóanyaggal járultak hozzá gyermekeink egészségének megőrzéséhez.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei