Spanyolország a majomhimlő-védőoltás dózisainak megosztását kérte az EMA-tól

Spanyolország a majomhimlő-védőoltás dózisainak megosztását kérte az EMA-tól

21:30 Augusztus 12, 2022

Közélet 1266 3 хвилини

Spanyolország a majomhimlő ellen használt oltás dózisainak megosztását kérte az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) – közölte az ABC országos spanyol napilap.

Az újság beszámolója szerint a spanyol egészségügyi minisztérium azért kérte, hogy egy-egy adag vakcinát több ember között lehessen megosztani, mert az oltóanyagból csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre.

A kezdeményezés a madridi tartományi kormánytól származik, amely szerdán tette meg erről szóló javaslatát azzal, hogy a jelenleg előírt mennyiséget osszák öt részre, viszont egy oltás helyet kettőt adjanak be, a másodikat 28 nap elteltével.

Az Egyesült Államok után Spanyolországban regisztrálták a legtöbb majomhimlős esetet, számuk meghaladja az ötezret. Két ember belehalt a betegségbe.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 23-án jelentette be, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár „rendkívüli helyzetet” eredményezett, amelyet álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni.

Mivel Spanyolország az egyik leginkább érintett ország, elsőként kapta meg az uniós Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül az Imvanex nevű, feketehimlő elleni védőoltás 5300 adagját, mert tapasztalatok szerint az oltóanyagot eredményesen alkalmazzák a majomhimlő esetében is.

A nemrég kezdődött spanyol oltási kampányban az igazolt betegekkel szoros kapcsolatba került személyek kapják meg a vakcinát, amelyből az ABC információ szerint 12 ezer dózist szállítottak eddig Spanyolországba.

A központi uniós beszerzésből érkezett a majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítményből is. Az antivirális szert elsősorban azoknál a betegeknél alkalmazzák, akiknél a kór súlyos tüneteket okoz.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei