XI. Keresztény Balázs olvasótábor a KMPSZ szervezésében (videó)

XI. Keresztény Balázs olvasótábor a KMPSZ szervezésében (videó)

21:50 Augusztus 13, 2022

Közélet 1355 2 хвилини

Műnemek és műfajok bűvöletében – ez volt a témája idén a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Keresztyén Balázs Olvasótáborának. A 11. alkalommal megrendezett programnak a II. RF KMF Szakgimnáziuma adott otthont. Kudlotyák Krisztina, a tábor szervezője kiemelte, a rendezvény célja, hogy a kárpátaljai magyar értelmiségből, gyermekekből értő olvasót neveljen. A táborban 24, 9-15 év közötti fiatal vett részt, akik a különböző irodalmi művek által ismerkedtek meg az epika, a dráma és a líra műnemekkel. Svingola Genoveva a Kárpátaljai Kultúr Karaván programkoordinátora az Irodalom határok nélkül című előadás során játékosan ismételte át a gyerekekkel a hét során tanultakat. Az előadások mellett kirándulások, játékest és több program is várta a fiatalokat. Ellátogattak többek között a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházba és a Pulzus Rádió szerkesztőségébe is. A gyerekek aktívan, érdeklődve vettek részt a programokon. Figyelmesen hallgatták az előadásokat, lelkesen elemezték Kőmíves Kelemenné vagy épp Kádár Kata balladáját. A Keresztyén Balázs Olvasótáborban a nebulók érdekes, játékos formában ismerkedtek meg az irodalmi művekkel, amely eredményeként még jobban megszerették az olvasást. A tudásuk bővítése mellett pedig sok új élménnyel és baráttal gazdagodtak.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei