A hadseregnek most nincs szüksége létszámnövelésre, csak bizonyos szakembereket mozgósítanak – Reznyikov

A hadseregnek most nincs szüksége létszámnövelésre, csak bizonyos szakembereket mozgósítanak – Reznyikov

12:51 Augusztus 17, 2022

Közélet 2060 2 хвилини

Українська

Az ukrán fegyveres erőknek jelenleg nincs szükségük állománynövelésre, ezért csak meghatározott szakembereket mozgósítanak a hadseregbe – közölte szerdán Olekszij Reznyikov védelmi miniszter egy rádióinterjúban, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A jelentés szerint a védelmi miniszter az Amerika Hangja rádióállomásnak nyilatkozva elmondta: „a mozgósítással kapcsolatos feladatokat a vezérkar határozza meg. Meghatározza a háború egyik vagy másik pillanatában szükséges erő- és eszközszükségleteket, és felméri a veszteségeket.” Hozzátette, hogy a vezérkar az, amely egyértelműen tudja, hogy milyen irányban, milyen típusú erők vagy csapatok pótlására van szükség, vagy von vissza dandárt harcképességének a helyreállítása érdekében, és vet be helyette tartalékot.

A védelmi tárcavezető kifejtett, hogy a tudtával ma már a mozgósítási igényeket konkrét szakemberek megkeresésével elégítik ki. „Elég sok embert mozgósítottak már az ukrán hadsereg soraiba, és jelenleg elsősorban bizonyos szakemberekre van szükség: drónkezelőkre, informatikusokra, híradósokra, tüzérekre stb. Különösen olyan szakemberekre van szükségünk, akik képesek gyorsan elsajátítani a NATO-szabványoknak megfelelő bonyolultabb fegyverrendszereket, amelyeket jelenleg a hadseregünk kap” – mutatott rá Olekszij Reznyikov.

(vb/pravda.com.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei