Már Kubában is felbukkant a majomhimlő

Már Kubában is felbukkant a majomhimlő

11:05 Augusztus 21, 2022

Közélet 1708 2 хвилини

Українська

Szombaton késő este jelentették be a kubai egészségügyi hatóságok, hogy a szigetországot is elérte a majomhimlő fertőzés: az első megbetegedést egy, a hét elején érkezett olasz turistánál igazolták – adta hírül a Reuters.

Az olasz férfi egy bérelt házban szállt meg, és a karibi szigetország nyugati tartományainak különböző célpontjaira utazott, mielőtt megbetegedett – áll az egészségyi tárca rövid közleményében.

A férfi csütörtökön fordult orvoshoz, miután a tünetek, köztük bőrelváltozások jelentkeztek nála, majd szívmegállás lépett fel nála, amiből sikerült visszahozni, azonban a beteg továbbra is kritikus állapotban van.

Az Egészségügyi Világszervezet globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a majomhimlő-járványt, amelynek 40 ezer megerősített megbetegedése, köztük néhány haláleset is van, több mint 80 olyan országban, ahol a vírus nem endémiás.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei