Államalapító szent királyunk emlékét méltatták Aknaszlatinán

Államalapító szent királyunk emlékét méltatták Aknaszlatinán

08:48 Augusztus 22, 2022

Közélet 2102 5 хвилин

Українська

Államalapító szent királyunkról koszorúzással emlékeztek meg Aknaszlatinán, mivel a háború miatt a hagyományos szabadtéri ünnepség elmaradt.

Az ünnepi szentmisét Snep Román aknaszlatinai plébános Mankovics Sándor rahói plébánossal celebrálta. Szentbeszédében Mankovics Sándor atya rámutatott, hogy Szent István király álma valóra vált, ezt igazolja a ma is létező keresztény magyar állam és a történelem viharai ellenére ma is létező keresztény magyar nép. „Szent István királyunk saját életét és az országa jövőjét is Krisztusra alapozta. Nekünk is szent királyunk örökségét szem előtt tartva kell élnünk. Fontos, hogy emberként éljünk, figyeljünk egymásra, és forduljunk oda a másikhoz, keresztényként képviseljük a keresztény értékeket, és Istent állítsuk az első helyre az életünkben, magyarként merjünk álmodni, gondolkodni és imádkozni!” – fogalmazott a plébános.

Az ünnepi szentmise részeként sor került a hagyományos körmenetre, melynek során a papok vezetésével a hívek az oltáriszentséget körbevitték a templomon. A jó akusztikájú templomban igazi zenei élményben is része volt az ünneplőknek, köszönhetően a szentmisében közreműködő aknaszlatinai Bel Canto kórusnak. A szentmise végén a pápai és a magyar himnusz eléneklése után a helyi bányász fúvószenekar eljátszotta a bányászhimnuszt is, majd a hívek egy Mária-éneket énekelve vonultak ki a templomkertben álló Szent István-szoborhoz.

Államalapító királyunk szobránál Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke Magyarország Alaptörvényének előszavát idézve kiemelte: „Csak akkor emelkedett a nemzet, ha az érdekekkel szemben az értékek kerültek előtérbe. […] Szent István királyunk ünnepe minden magyar számára fontos ünnep. Számunkra különösen fontos ma, amikor a felbolydult világ értékeit kezdi veszíteni. A szent királyunk által ránk örökített értékeket tudatosítanunk kell minden magyarban, ezért ünnepeljük itt, a szórványban is Szent István napját” – jelentette ki Sari József, aki elmondta továbbá, hogy bár a Felső-Tisza-vidéken kevésbé termesztenek gabonát, ennek ellenére 770 kilogramm búzával járultak hozzá a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programhoz, ezzel is hitet téve az egységes magyar nemzet összetartozása mellett.

Kopilyák Éva, az Aknaszlatinai Bolyai János Líceum magyarnyelv- és irodalomtanára nagy királyunkat dicsőítő verset szavalt, majd a jelenlévőkkel közösen egy, az alkalomhoz illő dalt énekeltek, végül a megjelentek elhelyezték a megemlékezés virágait és koszorúit a szobornál.

Bacskai József ungvári magyar főkonzul a sajtónak elmondta: „Távol Budapesttől, a Kárpátok hegyei között, Aknaszlatinán együtt ünnepeltünk a helyi közösséggel. Itt, a szórványban felcsendültek a magyar dalok, a magyar énekek, a magyar imádság. Az itt élő magyar emberek együtt ünnepeltek ezen a napon a világ magyarságával. Ennek az eseménynek az ad még nagyobb hangsúlyt, hogy a háború napjaiban történik, amikor az országban mindenütt baj, szegénység és nyomor van. Ennek ellenére az emberek eljöttek ünnepelni, együtt imádkoztak a templomi búcsú alkalmával.”

Szedlák Gyula, a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezetének elnöke kijelentette: „Augusztus 20-a a legnagyobb ünnepünk. Egy szentet tisztelünk, rá emlékezünk ezen a napon, aki egyben a magyar államot megalapító királyunk is volt. Idén rendhagyó módon ünnepelünk, mert a háborús helyzet rányomta bélyegét az események lebonyolítására. A megszokott külsőségekből sok minden elmarad, de ha körülnéznek, láthatják, hogy tele volt a templom, a nehézségek ellenére is sokan tartottuk fontosnak, hogy ma együtt imádkozzunk, és megálljunk szent királyunk szobra előtt. Örülök, hogy ilyen közösségnek lehetek a tagja.”

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei